Connect with us

Voks 2022

Önök másfél millió forintért építik a kerítést méterenként a családi házuknál?

Magyarország-szerte világszám: Juhász - Orbán közös sajtótájékoztató
Megosztás

Sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára a DK EP-képviselője és a szintén DK-s Németh Angéla, aki az ellenzéki közös polgármester-jelölt a XV. kerületben. A sajtótájékoztatón persze lehetett kérdezni, – hiszen ezért voltak ott – amire rá is szaladt a kormánymédia több alkalmazottja, akik nem azt kapták, amire számítottak.

Hebegés-habogás helyett igazi válasz!

Dobrev Klára nem jött zavarba a teljesen témába nem vágó riporteri kérdésektől, miért is tette volna? Politikus, aki álmából felkeltve is válaszképes. Szó szerint idézzük a párbeszédet:

Újságíró: Miért nem támogatta, hogy az Európai Unió segítse Magyarországot a határvédelemben?

Dobrev Klára: Hát nézze! Kezdjük az elején, és nagyon örülnék egyébként, hogyha erről a nézői tudomást szereznének. Azt állítja a kormány, hogy közel 250 milliárd forintot költött a kerítés felépítésére. Egy kicsit hosszabb fejszámolásból kiderül, hogy 1 méter drótkerítés, az közel másfél millió forint.

Szeretném megkérdezni a nézőket, a hallgatókat, az olvasókat, hogy másfél millió méterenként egy kerítésnek, az reális ár? Még ha van is rajta néha egy hőkamera? Önök másfél millió forintért építik a kerítést méterenként a családi házuknál?

Az, hogy a Fidesz a számára legfontosabb témát is lopásra használta fel, az hogy ennek a pénznek a jelentős része megint a haverok zsebében landolt, az felháborító, és nem az Európai Unió részére felháborító első sorban, hanem a magyar adófizetők számára. Na és ha 250 milliárd forintot kell kérni az Európai Uniótól, akkor hadd soroljam:

talán légkondicionáljuk a kórházakat, talán emeljük meg az ápolók bérét, talán ne forduljon elő még egyszer, hogy a Klik üzen a szülőknek, hogy fessék ki az iskolát!

Még sorolhatnám tovább, hogy hova kellene 250 milliárd forint. Először követeljük, hogy a Fidesz számoljon el minden forinttal az adófizetők felé!

A videóban 11:45-től látható Dobrev Klára válasza.

A DK egy közleményt is kiadott

arra a hírre, hogy robotokat is bevetnének a határon. Az alábbiakat szeretné megtudni a párt:

  • Mi került eddig 270 milliárd forintba?
  • Hogyan sikerült méterenként másfél millió forintot költeni egy közönséges drótkerítésre?
  • Miért került a menekültek “megállítása” fejenként 22 millió forintba?
  • Hányan lettek közpénzmilliárdosok a szándékosan félelemben tartott magyarok megvédésére hivatkozva?

“nem szabad összekeverni az ország biztonságának ügyét a lopással, nem lehet az előbbire hivatkozva éveken át az utóbbit művelni”.

Az MTI előbb adta ki a Fidesz reakcióját, mint Dobrev Klára sajtótájékoztatóját

Egy kis érdekesség Orbániából: „ma az a sajtóetikai képtelenség esett meg, hogy a Magyar Távirati Iroda órákkal később adta ki a Dobrev Klára mai sajtótájékoztatójáról készült tudósítást, mint a Fidesz reakcióját a sajtótájékoztatóra. Az Európai Parlament DK-s alelnöke reggel 10 órakor tartott sajtótájékoztatót, a tudósítás több, mint 6 órával később került ki az MTI honlapjára. Ezzel szemben a Fidesz Dobrev Klára szavaira adott reakcióját órákkal korábban közölték.

Lassan már csak abból fogjuk tudni, hogy Dobrev Klára nyilatkozott valamit, hogy a nyilatkozata helyett a Fidesz reakcióját olvashatjuk a pártállami médiában. Azt, hogy miről beszélt, lehetőleg ne tudhassa meg senki. A pártállami média ócska trükkje a diktatúrák világát idézi.”

DK Sajtóiroda

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük