Orbán bográcspokla és a foci – Sik Endre napjainkról és azon túl

Sik Endre közgazdász-szociológussal, a TÁRKI vezető kutatójával közölt szikrázóan szellemes interjút a Népszava. Sik Endre olyan túdós, akinek a világ valamennyi dolgáról van érvényes mondandója és azt olyan élvezetes stílusban adja elő, mint kevesen.

Sokaknak egyedül ez adja meg a csoporthoz tartozás élményét, amit máshol alig kapnak meg

Kijelenthető, hogy nagy tömegek számára a magyar nemzeti identitás része a labdarúgás?

A sportnak, azon belül a focinak, kiemelt státusza van, akár még a nemzeti büszkeség szempontjából is. Már a klubcsapatok szurkolói megtapasztalják, milyen nagyszerű érzés együtt drukkolni másokkal. Sokaknak egyedül ez adja meg a csoporthoz tartozás élményét, amit máshol alig kapnak meg. Levezethető ebből a nemzettel való azonosulás is. A nemzet egy elképzelt közösség, amely a sporteseményeken, különösen olyan tömegrendezvényeken, mint egy focimérkőzés, láthatóvá és valódivá válik. Tömegek tudnak így a nemzettel együtt és egy időben azonosulni. Máskülönben egy normális embernek nincs napi szükséglete arra, hogy magyarként nyilvánuljon meg. Szurkolás közben viszont éppen az számít a szituációhoz illő viselkedésnek, ha valaki át- és kiéli a magyarságát. Méghozzá olyan helyzetben, ami enyhén emlékeztet ugyan a háborús viszonyokra, de nem folyik vér, a drukkereknek nem kell komoly személyes áldozatot hozniuk. A futball nagyon jó pótszer.

Más európai országokban is így van ez?

Tömeglélektani szempontból ugyanazok a mechanizmusok működnek Hollandiában vagy Németországban is. A különbség abban van, hogy a politika mennyire akarja a nemzeti érzést beleerőszakolni a sportba, igyekszik-e rájátszani erre.

A szocializmusban is sporteredményekkel akarták igazolni a politikát

Nálunk mintha nagyon is igyekezne.

Nem előzmények nélkül teszi. A szocializmusban is sporteredményekkel akarták igazolni a politikát. A hetvenes években, Berecz János vezetésével alakult valamilyen speciális agitprop (agitációs és propaganda – a szerk.) bizottság a párton belül. Az agráregyetem egyik tudszocos (tudományos szocializmus – a szerk.) docense, aki tagja volt a bizottságnak, meghívott oda. Engem, a teljesen kívülálló üzemszervező agrármérnök egyetemistát, aki akkor még azt sem tudta, mi fán terem a szociológia. Történetesen az volt a téma, igaz lehet-e az, hogy jobb kedvűek és többet dolgoznak az emberek, ha jól megy a válogatottnak. A bizottság megállapította, hogy ez bizony igaz. Tehát győzelmek esetén az agitpropos szövegekben rá lehet mutatni, hogy „tessék, ilyen sikeres a szocializmus”.

Maradjunk a rendszerváltás utáni évtizedeknél: a sport és a politika összefonódását nézve egészen példátlan, ami 2010, a fideszes kétharmad hatalomra jutása óta zajlik.

Mindig óvatosan kerülöm, hogy összefüggéseket keressek Orbán Viktor személyiségjegyei és az általa kedvelt öltözői kultúra, valamint a politikai történések között, de azt sem állítom, hogy nincs létjogosultsága egy ilyen tárgyú kutatásnak.

Magától a miniszterelnöktől tudjuk, hogy „intelligens, izgalmas észjárású nép vagyunk, a foci pedig intelligens játék”, amiből egyenesen következik hogy „a magyar egy futballokos nemzet”. Miért nevet?

Nem tudom értelmezni, mit takar az a kifejezés, hogy egy nép „izgalmas észjárású”. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy a „futballokosság” egy toleráns, nyitott, az alternatívák közötti választásra épülő berendezkedést eredményez a politikában.

„A futball olyan, mint a bográcsgulyás”

Engedjen meg még egy régebbi Orbán-idézetet: „A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész”.

Szörnyen hangzik. Mit vár tőlem? Elemezzem a mélységeit ennek a képnek? Mindent apróra vágok, jól megfűszerezem, összefőzöm és megeszem. A bogrács a pokol metaforája is. Nem hiszem, hogy a miniszterelnök átgondolta a nyilatkozatát. Annyit akart mondani, hogy ő a nép egyszerű gyermeke, csak ezt nem párizsival fejezte ki.

Az Európa-bajnokság „halálcsoportjában” a lelkesen játszó magyar válogatott – egy vereség mellett – két döntetlent ért el. Nem lebecsülendő teljesítmény, de távolról sem világszenzáció, ahogyan azt a politika és a sajtó bizonyos része tálalta. Képtelenek vagyunk bármit is az értékén kezelni?

A propagandának ilyen a természete. Ha nem tudsz pozitívumot mondani, akkor csak pici negatívumot mondasz, ha találsz valami pozitívumot, akkor azt felnagyítod. A kudarcot a valóságosnál kisebbnek, a sikert a valóságosnál nagyobbnak kell láttatni. A legjobb az, ha van némi igazságmagva is a szövegnek, akkor még a túlzások is hihetőbbek. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a vélt vagy valós focisikerek a nép-nemzeti politika erősítésére, egyúttal a kínai Fudan Egyetem és minden más kierőszakolt intézkedés igazolására hivatottak, akkor nincs mit csodálkozni. Az úgynevezett halálcsoportról csupán annyit, hogy a következő körben mindhárom továbbjutó ellenfelünk, a francia, a német és a portugál válogatott is azonnal kiesett. Egyikük sem került a legjobb nyolc közé.

A Sik Endre interjú további része azt a tudásunkat erősíti, hogy “nemcsak foci van a világon.” Olvassa el a Népszaván.

(Kép: Cseri László)

Kapcsolódó

Sik Endre

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük