Orbán és Szijjártó viszonyában hazai jégtörő sürgősen kerestetik – Hosszú asztalt a helyszínen biztosítunk – Napi Lendvaiságok

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az elmúlt 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most hétfői gondolatait olvashatják a napi visszásságainkról.

Na, ettől féltem mindig….

Hogy egyszer a nemzet egységén oly fáradhatatlanul munkálkodó kormányunkon belül a viszály magvai ütik fel fejüket. Vagy csíráznak ki, mindegy. Nagyobb a baj annál, hogy stiláris finomságokkal bíbelődjünk.

Hogy éppen Orbán és Szijjártó, a két vállvetve küzdő harcostárs nézetei kerüljenek szembe egymással, arra legrosszabb álmaimban sem gondoltam.

És tessék! Orbán ugyebár meghirdette, hogy békemisszionáriuskánt, jégtörni és béketeremteni megy Moszkvába. Büszke is voltam rá. Erre Szijjártó azt nyilatkozza az orosz Izvesztyija hírügynökségnek, hogy nincs szükség magyar közvetítésre, mert Putyin tárgyalt Bidennel, Macronnal, és fog Johnsonnal is. Most akkor lehülyézi a főnökét, vagy -ami rosszabb- nem tekinti magyarnak?

Orbán és Szijjártó viszonyában hazai jégtörő sürgősen kerestetik. Idegen nyelvtudás ezesetben nem követelmény. Hosszú asztalt a helyszínen biztosítunk.

Orbán, a békemisszionárius - Látja maga előtt?

Az ellenzék már megint sipákol és okvetetlenkedik….

Már miért lenne baj, ha egy-egy bíró jogforrásnak tekintené a miniszterelnök rádióban elhangzó álláspontját? A történelemben számos példa van arra, hogy az uralkodó egyben a legfőbb jogforrás is. Ilyenkor persze többnyire isteni származásúnak tekintik, ez a garancia arra, hogy mindig igaza van. Kormányunk feje sokkal szerényebb, ő még sosem hivatkozott isteni rokonságra.

Már csak azért sem, mert rokonai egy részének az isten pénze sem elég.

De vegyük pl. Hammurabit, a babiloni uralkodót. Az ő kőoszlopba vésett törvényeiről az iskolában is tanultunk, és fel voltunk háborodva? Nem. Igazán büszkék lehetnénk rá, ha a miniszterelnökünk második Hammurabiként osztaná az észt bíráknak és közembereknek. Rokonvonások amúgy is vannak a két vezető között.

Mindketten imádták a kultikus jellegű monstre építkezéseket, csak Hammurabi maradt a vallást szolgáló építményeknél, míg Orbán a stadionokra és a kínai vasútra specializálódott. Hammurabi folyton háborúzott, és a harci szellem Orbántól sem áll távol. Aztán Hammurabira is igaz, hogy otthoni teljhatalma ellenére kezdetben vazallusa volt egy még nagyobb hatalmű asszír uralkodónak. Biztosan ő is ménkű hosszú asztalnál tárgyalt vele, ha gáz volt. Vagy ha nem volt.

Vannak kisebb eltérések is: Hammurabi a törvényeiben elég szigorúan vélekedett a tolvajokról, Orbán e tekintetben sokkal megértőbbnek bizonyul.

Dehát manapság mégsem lehet mindenkinek a karját levágatni, aki belenyúl a közösbe, gondoljunk bele, milyen furcsán festene a csoportképeken a kormány egy csomó félkarúból.

Hammurabi kőoszlopát a törvényekkel most a Louvre-ban őrzik. Arról álmodozom, egyszer kiállítják mellé a Sony zsebrádiómat is, a mi Hammurabink eligazításairól leginkább abból szoktam értesülni.

Juszt László: a nap, amikor Orbán jogforrás lett