Kerítésen innen
Orbán-észosztás a Kossuthon vázlatpontokban
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban mondta el monológ-interjúját, ahol az Európai Politikai Közösség ötödik csúcsértekezletének eredményeit és tanulságait értékelte sajátos szemszögéből. Sallangoktól mentesen, vázlatpontokban szedtük össze a mondandót…
…hogy aszongya…
1.) A világ jelenlegi helyzete dinamikus változások előtt áll.
„A világ gyorsabban fog megváltozni, mint mi azt gondoljuk,”
– mondta Orbán, utalva arra, hogy a globális politikai fordulatok, mint az Egyesült Államok új elnökének megválasztása és a német kormány bukása, egyetlen nap leforgása alatt történtek meg.
2.) A háború és a szankciók politikája az elmúlt két évben jelentős károkat okozott Európának és a világnak, beleértve Magyarországot is.
„Ha két éven keresztül arról győzködted a világot, hogy a háború jó, a béke rossz… akkor most hirtelen vágányt átállítani… az nehéz dolog”
3.) Ha Donald Trump maradt volna az amerikai elnök, a jelenlegi helyzet elkerülhető lett volna:
„Ha 2020-ban Donald Trump nyert volna az Egyesült Államokban, akkor ez a két év, ez a lidércnyomásos két év meg sem történt volna, nem lett volna háború.”
4.) Trump erős vezetőként képes lett volna időben megállapodásokat kötni, megelőzve a konfliktust.
„Ez elmaradt, és most iszonyatos fizettünk az elmúlt két évben, és az európaiak egy-két ember kivételével – itt a szlovákokat mindenképp érdemes megemlíteni, Vatikánt szintúgy – ezt a rossz dolgot támogatták. Most ennek vége van, hiszen az amerikai győzelem az egy hatalmas győzelem”
5.) Ha Amerika új irányba indul, békét és migránsellenes politikát kíván folytatni, az komoly hatással lesz a világra és az európai politikára is.
„Olyan nagy győzelem, hogy nemcsak a Holdról, hanem a Marsról is látszik.”
Az európai vezetőknek reagálniuk kell erre, ami kihívást jelent, különösen egy olyan helyzetben, ahol a háború terhe már érezhető:
„Ezt a háborút egyedül Európa nem tudja finanszírozni.”
6.) A csúcsértekezlet magyar szervezésével kapcsolatban Orbán kiemelte a sikeres lebonyolítást és megköszönte a budapestiek türelmét:
„Mindenki, aki ebben részt vett, az sokat tett azért, hogy Magyarországnak az elismertsége, a Magyarország iránti tisztelet a világban jelentősen növekedjen néhány nap alatt.”
7.) Az orosz-ukrán háborúról szólva Orbán Viktor megerősítette, hogy az ukránok hősies küzdelmet folytattak, de hangsúlyozta, hogy a békemegoldások keresése elengedhetetlen.
„Szerintem ez egy jó gondolat, hogyha erős vagy. Sőt, ha te vagy az erősebb,”
– mondta az ukrán álláspont kapcsán, de hozzátette, hogy
a békemegoldások előmozdítása nem egyszerű, különösen, ha a másik fél domináns helyzetben van.
8.) Magyar modell mindenek felett!
„Most Európa legnagyobb problémája, hogy nem beszélnek azokkal, akikkel beszélni kell.”
Rávilágított arra, hogy Magyarország egyedülálló módon felkészült a jelenlegi kihívásokra, és más európai vezetők figyelmébe ajánlotta a magyar modell tapasztalatait. A találkozó eredményeként Orbán optimizmusát fejezte ki, hogy
a világ új korszak felé halad, ahol a béke és a stabilitás újra középpontba kerülhet az európai és globális politikában.
9.) Zelenszkij:
Jó gondolat, ha erős vagy, de ez nem az én dolgom, én nem tartozom azok közé, akik lekicsinyelik az ukránok hősies küzdelmét. Az ukránok hősiesen harcoltak az elmúlt két évben, nem becsülöm le a teljesítményüket
– mondta Orbán Viktor a műsorvezető kérdésére, hogy Zelenszkij elutasítja a tűzszünetet, mert azt mondja, ez derült ki a tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy csak erőből lehet tárgyalni, ha valaki erős.
10.) Magyarország felkészült: Európa legnagyobb problémája, ha nem kommunikálsz, ez az a luxus, amit a politikában nem lehet eltekinteni – mondta, felidézve júliusi békemissziója minden állomását.
Néhányunkat leszámítva, Magyarországot leszámítva mások nem készültek fel erre, de Magyarország jól felkészült
– hangoztatta Trump győzelméről.
“Akkor leírtam, mi fog történni, és most pont ott vagyunk, amit akkor leírtam”
– mondta, azt hangsúlyozva, hogy ha valaki kommunikál,
“akkor megérti az ember, mi fog történni. Miután senki nem készült fel a mostani helyzetre, most kevés idő alatt kell gyors és fontos döntéseket hozni”.
11.) Trump győzelme kapcsán – ami nemcsak a Holdról, de a Marsról is látszik – azt mondta Magyarország, az emberek vonatkozásában, hogy
“közvetlen összefüggés van a családi költségvetés és a világpolitika között”, mivel a legnagyobb bajunk a háború, ha nem lenne a háború, az energiaárak sem lennének ott, ahol.
12.) Fantasztikus évünk lesz 2025
Ha az infláció nem szaladt volna el, akkor sokkal jobb lenne a helyzet. Mi tudtuk, hogy két lehetőség van, vagy a demokraták nyernek, vagy a republikánusok, ha Trump elnök nyer, akkor békeköltségvetést készíthetünk. Jó esély van rá, hogy a 25-ös év békeév lesz, így békeköltségvetést készíthetünk. “Mi magyarok jó lóra tettünk, de azért nem fogadás ez. Semmi túlzás nincs abban, hogy fantasztikus évünk lesz 2025-ben, mert a világban ezek a dolgok megtörténtek.
13.) Jó üzletet kell kötni a kínaiakkal!
Arra a kérdésre, hogy tartható lesz-e a gazdasági semlegesség terve későbbiekben, hiszen ismert Trump, az amerikaiak Kína-kereskedelmi politikája, a büntetővámok: miniszterelnök úgy fogalmazott,
“a nekünk muszáj valahová állni” az nem jó, persze “vannak viták, de nem akarunk mást, mint az amerikaiak”. “Ők nem akarják a Földről az űrbe kilökni a kínaiakat”, ők is jó üzletet akarnak kötni a kínaiakkal.
14.) Mindig meglepődik azon, hogy komoly koponyák is azt gondolják, hogy kis ország vagyunk, ezért valahová mindig oda kell kötni a szekerünket. De ő ezzel nem ért egyet, azért sem, mert
“nagy nemzet vagyunk”, ezer éves kultúrával – derült ki a szavaiból. “Vállalnunk kell, hogy magyarok vagyunk, saját érdekeinkkel”. Az, hogy Magyarországnak barátja az Egyesült Államok elnöke, olyan lehetőség, mint korábban soha sem volt.
Itt lesz ma Draghi, lenyűgőző órák jönnek, Orbán Viktor már tegnap konzultált vele. A következő két-három óra nagyon izgalmas lesz, és intellektuálisan is lehet “nagyon lenyűgöző” – mondta Orbán Viktor, arra utalva, hogy a mai informális EU-csúcson itt lesz Mario Draghi, aki EU versenyképességi jelentését írta meg.
15.)
“Mi is mindig szentségelünk, ha látunk egy számlát, de akkor szentségelnénk igazán, ha egy nyugati ország számlájával vetné össze, itt Magyarországon ugyanis Európában legolcsóbb az energia ára
– hangoztatta a műsorban Orbán Viktor, azt hangsúlyozva az EU-s versenyhátrányról, hogy egy európai cég gázszámlája 4-szer, a villanyszámlája 3-szor magasabb mint Amerikában az energiaárak. Ez az ami tarthatatlan.
16.) Brüsszel, a kígyó feje és a “bírósági aktivizmus”
A “bírósági aktivizmus Brüsszelben van”
– hangoztatta a miniszterelnök a migrációs szabályok kapcsán- ,
“ott van a kígyó feje”, mert mi vagyunk a lázadók, ezért akarnak minket “lenyomni”, büntetnek meg, ezért keresik azt az új embert, aki úgy táncol, ahogy ők a nótát húzzák, és úgy alakítja majd a szabályokat, ahogy a brüsszeli elvárásokat megfogalmazzák.
Ez egy folyamatos csata Brüsszellel – jelentette ki a miniszterelnök, a szavaiból az derült ki, hogy
“Brüsszelből el akarják töröltetni” az embereknek a kormány által biztosított rezsivédelmet, de még a 13. havi nyugdíj is veszélyben lenne, ha új kormány jönne.
17.) Németországról: “bukfenc!”
Egyszer csak hopp, megvan az új amerikai kormány, “aztán meg szétesel, remeg a föld a talpad alatt”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….