Állati
Orbán kampánytémája továbbra sem a program, csak a háborús retorikával előadott bevándorlás
A Hír Tv január 29-én indította el Frontvonal című műsorát, amelyben körzetről körzetre térképezik fel az erőviszonyokat s helyi lakosokkal készítenek rövid interjúkat. Mi azokban a régiókban szondáztuk meg a falvakat, ahol maga Orbán Viktor is kampányolt, ám a falu ettől nem várhat semmit.
Mottó:
„ Soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kivűl nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar.” Orbán Viktor 1998 💡
Vér-demagógok évada
Kolléganőnk most azok közül a régiók közül szondázott meg kettőt, ahol maga Orbán Viktor kampányolt. Ahogy az nála szokás, a bevándorlás volt a témája és a szokásos háborús retorika. Programról nem beszélt.
A Hír Tv stábja által meglátogatott térségekben az általános problémák: munkanélküliség, tanulási lehetőség hiánya, egészségügy tragikus állapota, nyugdíj, korrupció.
Ami figyelemreméltó, hogy a propaganda ellenére az emberek többsége nem fél a migránsoktól. Inkább a hétköznapi gondokról szeretnének hallani és arról, hogy azokat miként oldják meg.
Egertől Nagykanizsáig
Két várost érdemes kiemelni ez Eger és Nagykanizsa. Az előbbihez 25 kistelepülés tartozik ahol romos házakban és mélyszegénységben élnek az emberek.
Az egyik ilyen Eger melletti faluban egy helyi lakos nagyon érdekes tájékoztatást adott a lokális helyzetről:
„ A diktatúra elérte a falut, amióta Orbán kormány van hatalmon azóta a falvakban lévő polgármesterek is gyakorlatilag ugyanazt a mentalitást vették át, és a települések egyre mennek tönkre. Nem építkeznek, nem gondolják, hogy feladatuk megőrizni azt a fajta falusi kultúrát. Saját berkeiket próbálják meg fenntartani, az emberekkel nem nagyon foglalkoznak. Szociális szempontból nagyon rossz helyzetben van a falu.”
Nagykanizsához több zsákfalu tartozik, az egyik kis község Homokkomárom. Itt fiatalok már egyáltalán nincsenek, sok ház üresen áll. A teljes elnéptelenedés jellemzi a térséget.
A kilátástalanság, a rossz oktatási rendszer miatt hagyják el az országot a magyarok. A kormánypropaganda azt sulykolja, hogy a migránsok azok, akik miatt megszűnhet egy nemzet léte.
Miközben hazánk fiataljainak meghatározó része már külföldön él, a falvak lakossága elöregedett. Egyszerűen nincs új generáció, ami biztosítja a jövőt.
Akik még itt maradtak a nagyobb városokban, azok szavait a hatalom figyelembe sem veszi.
Sokkal súlyosabb a helyzet, mint gondolnánk. Ha ez a rezsim marad, Magyarország már középtávon is megszűnhet létezni.
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…