Orbán két dologgal nem foglalkozik: nőügyekkel és üzlettel – ja, bocs, van még egy harmadik: Önnel!

Ez a Microsoft-botrány se nem mikró, se nem szoft. Inkább bitangul nagy és durva. Tudom persze – én is így vagyok vele -, hogy ha valami bonyolult céghálóban kell kiigazodni, az ember csak azt jegyzi meg, hogy itt valakik loptak. Amely feltételezés egyébiránt helytállónak szokott bizonyulni.

De hagyjuk a mindenféle kft-ket,

gondoljunk csak az egykori királyi ajtónállókra, és egyből világossá válik az egész. Az amerikaiaknak több időbe telt megérteni, nem tehetnek róla szegények, egy vacak királyuk se volt. Így aztán ott az igazságügyi minisztériumnak FBI-ostul eltartott egy darabig, amíg kihámozták, mi történt. Kormányunknak, amely a nemzeti múlt mélyrétegeiben gyökerezik, ugyan az ajtónálló-projekt is a vérében van, de nem beszélhet róla, hiszen mint a kancelláriaminiszter a kormányszóvivőin leszögezte:

„A kormány nem foglalkozik üzleti ügyekkel, én pedig különösen nem foglalkozom.”

Aki, ha lehet, még nála is kevésbé foglalkozik, az a miniszterelnök. Maga mondta a parlamentben. Két dologgal nem foglalkozik: nőügyekkel és üzlettel.

De ha ők nem, akkor valakinek csak foglalkoznia kell!

Éppen erre jók az ajtónállók. Ha a királyoknak jó volt, jó az a mai uralkodóknak is. Annak idején se volt könnyű bejutni az udvarba, ahol a fontos döntések születnek, és ahol rangot, vagyont, birtokot osztanak. A királyi ajtónálló szűrte meg, ki kerülhet a trón (és vele a javak) közelébe. Nem ártott vele jóban lenni, némi ajándékkal olajozva meg az ajtók nehezen nyíló zárjait. Az ajtónálló nem is valami közember volt: Werbőczy Hármaskönyve a zászlósurak közé sorolja. Nekem legjobban Nagy Lajos ajtónállóinak a neve tetszik: ők (isten bizony) a „Csór” nemzetségből valók voltak.

A mostani ajtónállók,

akik megválogatják, kik férhetnek a jelentős udvari (pardon, állami) megbízásokhoz, nem írhatják ezt a névjegyükre, de a hagyomány őket is kötelezi. Az ajtónállókat gyakran dinasztikus alapon alkalmazták: ugyanannak a családnak a tagjait bízták meg. Zsigmond királynak egy apa, majd egymás után négy fia lett az ajtónállója. Az a rezsim is családbarát volt. Az igazi persze az lett volna, ha a király saját rokonai töltik be ezt a bizalmi állást – kiben bízhatna jobban az uralkodó, mint bennük -, de nemzeti történelmünk hajnalán még nem ment minden olyan flottul, mint ma.

A Microsoft magyar vállalata hamar felismerte az ajtónállók kulcsszerepét

Kapott is némi leckét: 2012-ben még nem akarták meghosszabbítani a keretszerződéseit. Ebből rájöhetett, hogy ajtónállók kegye nélkül nem jut be sehová. Ezért 2013 és ’15 között – ezen szőröznek az amerikaiak -, már úgy adott el sok milliárdért szoftver-licenceket az állami intézményeknek, hogy nem is ő üzletelt velük, hanem egy-egy jól kiválasztott viszonteladó. Többnyire olyan, amelyik köztudottan jó kapcsolatot ápolt a kormánnyal és kormányfővel. Le is fölözte a hasznot rendesen, olykor az állam által fizetett vételár 40-50 százalékát is zsebre tette. Kifizetődik két fél között ott állni az ajtóban. A magyar Microsoft az államra hivatkozva ugyanis jó nagy árkedvezményre kért engedélyt az amerikai anyacégtől, ám az így olcsón beszerzett árut a közvetítő az engedmény nélküli eredeti magas áron adta tovább az állami megrendelőnek.

Lehet, némi „alkotmányos költséget” is leperkált,

hiszen több esetben még a közbeszerzés kiírása előtt értesült a részletekről, sőt volt, hogy már előre beszerezte a Microsofttól a terméket. Hogy még biztosabbak legyenek a sikerben, egy viszonteladó pl. lelkesen tömte a pénzt az egyik Tiborcz-közeli vállalkozásba. Az ajtónálló legyen jóban az udvar még magasabb rangú uraival.

A tudatlan amerikaiak azt hiszik, az a pláne,

hogy a viszonteladók az irdatlan nyereségből kenőpénzt adtak rangos megrendelőiknek: az Adó- és Vámhivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és más intézmények korifeusainak. (Az adóhivatal elnöke ekkor Vida Ildikó – na ja, az amerikaiak mindig is pikkeltek rá -, az informatikai fejlesztésért felelős vezető Tiborcz István testvére.) De mi, a történelem viharaiban edződött magyarok jól tudjuk: az „ajtónállók” egész vagyonáról van szó. Hiszen nem maguk rendelkeznek fölötte. Láttuk a kormányzati médiaholding születésénél, hogyan kell egyetlen, magas helyről érkező szóra átadni többszázmilliós értékeket. Ami az ajtónállóé, az a királyé is.

Ehhez képest egy szürke köztársaságban

udvartartás, ajtónállók, királyi vámszedők, várőrség, fejedelmi cécók nélkül milyen egyhangú lehet az élet! Fogadni mernék, még tányérnyalók és udvari bolondok sincsenek, a „keresztény szabadságnak” hírét sem hallották. Csak a sivár unalom.

(A cikk eredetileg a nepszava.hu-n jelent meg. Portálunk a szerző és a lap engedélyével közli.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük