Banánköztársaság
Egy kis kezdeti humorbanológia
A le@ecizett felcsúti kisvasutas kormányfő nem szűkölködött a nagyotmondásokban már mostani nyolcéves ámokfutásának elején sem. Idézzünk hát belőlük egy kis kóstolót.
Fineszes fekve-nyomó szellemi szkanderezők
„Én azt szeretném, ha ebből a mai alkalomból egész Magyarország megértené azt az üzenetet, hogy mi, magyarok, akármilyen nehézségekkel küszködünk meg nap, mint nap, mi, magyarok, így, közösen, együtt igenis képesek vagyunk közös, nagy, az egész világ elismerését kiváltó sikerekre. Fel a mélyből, aki magyar, a régi többség elfogyott, szertefoszlott, elrozsdásodott, létrejött az új többség. És fizessenek a hazugok! Erős Magyarország, az állam megvéd benneteket! Ezt kell megteremteni, az erős Magyarországot!
Szabadság és jólét kell a hazának! A népszavazással megnyílt a lehetőség, hogy lebontsuk az utolsó sarkot is a hátuk mögül. Ez az utolsó alkotmányos eszköz, amellyel az emberek kinyilváníthatják akaratukat. A népszavazás ügydöntő. A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz. És hasonlóképpen nem kellene megengedni az utánunk következő fiataloknak, hogy miután mi a szovjetrendszer legvidámabb barakkja sorsától megszabadultunk, most a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék Magyarországot.”
Senki nem lesz ott hagyva
„A jobboldalnak be kell menni a szegények közé, tisztelt Hölgyeim és Uraim. A jövő igennel kezdődik. A népszavazás esély a változtatásra. Nem az ország, hanem a hatalom beteg. Senkit sem hagyunk az út szélén. A magyar embereknek most egy erős, jól működő, nemzetközileg elismert Magyarországra van szükségük, amely egységes egészként kezeli a magyarság ügyét. Én azt szeretném, ha ebből a mai alkalomból egész Magyarország megértené azt az üzenetet, hogy mi, magyarok, akármilyen nehézségekkel küszködünk meg nap, mint nap, mi, magyarok, így, közösen, együtt igenis képesek vagyunk közös, nagy, az egész világ elismerését kiváltó sikerekre
Elérkezik az idő, amikor a Fidesz lesz Közép-Európa legnagyobb politikai közössége. Igen, csak a Fidesz képes munkahelyeket teremteni és talpra állítani a gazdaságot. Csak a Fidesz képes megmenteni az egészségügyet, rendet és közbiztonságot teremteni. Csak a Fidesz képes helyreállítani az ország önbizalmát. Csak a Fidesz, vagyis a mi nagy közösségünk képes ma arra, hogy olyan változást vigyen véghez, ami több mint forradalom. Új korszak küszöbén állunk. Újjá kell építeni Magyarországot.
Forradalom történt a szavazófülkében! A magáncélokat, a magánérdekeket szolgáló, a magánhatalmat építő politika napjai ma leáldoztak, és nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszatérjenek. Veletek, értetek, a hazámért fogok harcolni. Magyarországon többé a magánérdek nem írhatja felül a közérdeket. 2011, a megújulás éve, míg 2012, az elrugaszkodás éve volt.”
Versenyképesség
„Minden Kárpát-medencei magyar nemzeti megerősödés alfája és ómegája, kiindulópontja a magyar szállásterület központjának, vagyis Magyarországnak a megerősítése, sikeressé tétele és tekintélyének visszaszerzése. Az a célunk, hogy 2014-ig Európa leginkább versenyképes gazdasági környezetét alakítsuk ki Magyarországon. A szemünk előtt tehát egy olyan állam lebeg, amely erős, méltányos és tisztelhető, mert minden szegletében a közérdeket rendeli a magánérdekek elé. Nem leszünk gyarmat! Ennek a formálódó új világnak első parancsolata így hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullanak.
Magyarország nem hagyja magát. Az elmúlt négy évben azért teljesítettünk jobban, mert egységesek voltunk. Mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában. Megértettük, hogy két dolgot nem bocsát meg a történelem: a gyengeséget és a gyávaságot. Olyan időket élünk, amikor a gyengéknek és gyáváknak nem osztanak lapot. Gyenge és gyáva nemzeteknek nincs jövőjük. A következő négy év a nagy tettek korszaka lesz!”
(Bármilyen nevetségesnek is tűnik mindez, azért véresen komoly. Ami ebből már Európában közröhejnek számít, arra idehaza többen is felesküdtek. Így válnak az itthon történtek, amiket sokan tragédiaként élünk meg, nemzetközi színtéren kacagtató komédiává!)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
NERKeseru
2018.01.23 04:57 at 04:57
Akartam irni valami enyhet a bullshit-rol, de a bullshit kikerte maganak, hogy jelzokent alkalmazzam erre, ezert ezzel a plasztikus realista keppel elnek inkabb:
orban gecinek szar folyik ki a szajan, azt pedig a kreten szavazoi isszak lelkesen.