Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Viktor: a nyugati országok ütnek, csípnek rúgnak, harapnak minket

Megosztás

A németek először azt mondták, hogy sisakokat hajlandóak adni, mert ők nem akarnak élet kioltására alkalmas eszközöket küldeni. Ehhez képest most harckocsiknál tartunk és vadászrepülőkről beszélünk.

Megosztás

A németek először azt mondták, hogy sisakokat hajlandóak adni, mert ők nem akarnak élet kioltására alkalmas eszközöket küldeni. Ehhez képest most harckocsiknál tartunk és vadászrepülőkről beszélünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A baloldal megmondta, hogy ha hatalmat kap, akkor azt fogja tenni, amit a többiek a nemzetközi szinten. A Fidesz ezzel szemben azt mondta, hogy a nemzeti érdek – határon innen és határon túl is – fontosabb, ezért ki kell maradni a háborúból. Az emberek pedig erre, azaz a békére, mondtak igent áprilisban, ezért Magyarország nem fog belesodródni a háborúba.

„Ha a magyar kormány véletlenül ebbe az irányba szeretne lépéseket tenni, ami kizárt, amíg én vagyok a miniszterelnök, akkor is szembe találná magát a nyilvánvaló népakarattal”

– tette hozzá.

Orbán Viktor szerint most jönnek a nyilatkozatok nyugatról, hogy háborúban állnak-e Oroszországgal, ami azért nevetséges, mert egy háborúban való részvétel nem a nyilatkozatokon, hanem a tetteken múlik. És ha a tettek, például a harci eszközök szállítása, azt mutatja, akkor lehet bármit mondani, az azt jelenti, hogy benne vannak a háborúban. Ezért is volt fontos, hogy Magyarország nagyon határozottan és nagyon pontosan jelölte ki az álláspontját.

Orbán Viktor elmondta, nagy nyomás nehezedik a magyar kormányra, amelyet csak finoman szólva lehet nyomásnak hívni, mert a nyugati országok „ütnek, csípnek rúgnak, harapnak minket”. Minden eszközt felhasználnak, hogy belekényszerítsék Magyarországot a háborúban.

Hazánkban is vannak, akik a háborút támogatják, a baloldal ezt teszi

A magyar kormány azonban a tűzszünetet és a béketárgyalásokat szorgalmazta – fejtette ki a miniszterelnök. Hozzátette: rengetegen sérültek és haltak meg ebben a háborúban, mindkét oldalon.

Több tízezer özvegy és édesanya gyászol. Ezért az országoknak mindent meg kell tenniük, hogy ezt a háborút befagyasszák, és megkezdődjenek a béketárgyalások.

A nemzeti konzultációt kitöltők 97 százaléka úgy vélekedett, hogy a brüsszeli szankciók károsak. A műsorvezető ezzel kapcsolatban azt kérdezte, mire adhat felhatalmazást ez az eredmény.

A nemzeti konzultáció hungarikum, hiszen nyugaton más demokratikus reflexek alakultak ki

Orbán Viktor szerint Magyarországon a 2010-es gazdasági helyzetben nem volt elég megnyerni a jobboldalnak a választást, azt is meg kellett oldania az új kormánynak, hogy a többség támogatását élvezze ez után is.

Hogy millió fölött voltak hajlandóak az emberek kitölteni a nemzeti konzultációt, azt a miniszterelnök nagyon komoly demokratikus teljesítményként értékelte.

Azzal kapcsolatban, hogy sok vagy kevés a kitöltő, Orbán Viktor azt mondta: akinek fontos volt, az elmondhatta a véleményét, aki nem élt ezzel, az pedig rábízta a többiekre.

A miniszterelnök egyértelműen kijelentette: a konzultáció eredményéből világos, hogy a magyarok azt gondolják, a szankciók az ukránoknak nem segítenek, viszont iszonyatos károkat okoznak Magyarországnak és Európának.

Egy kutatás szerint Németország idén elveszít egy teljes Magyarországnyi gazdasági teljesítményt a szankciók miatt

Brüsszelben vita van arról, hogy a nemzeti konzultációban résztvevő 1,4 millió ember kevés vagy nem. Orbán Viktor elmondta, nem oszt és nem szoroz, amit ők mondanak.

Azt is elmondta, minél világosabban kifejti a véleményét a magyar lakosság, annál nehezebb legyűrni Brüsszelben a magyar miniszterelnököt. Aláhúzta: a magyar álláspont egyértelmű: azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat akarunk!

Orbán Viktor elmondta, nem joga minősíteni a nyugati országokat. Azt azonban elmondta, Nyugat-Európában az embereknek ma nincs hangja. A politika és a média megpróbálja lenyomni a lakosság háborúellenes álláspontját. A kormányfő kifejtette, hogy nyugaton a média 90 százalékban baloldali.

Kiemelte: Magyarországon ennél a helyzet sokkal jobb. Mint mondta,

A magyar médiában az emberek hozzáférnek a konzervatív és a liberális háborús állásponthoz is

A legnagyobb tanulság a guruló dollárok ügyében, hogy nemcsak dollárbaloldal, de dollármédia is létezik. Számunkra mér rég feltűnt ez a jelenség, hogy a baloldal a legfontosabb nemzetközi kérdésekben folyamatosan olyan álláspontot képvisel, ami rossz Magyarországnak. Itt van például a migráció, a gender-ügy, a szankciók, a háború esete – fejtette ki Orbán Viktor.

Hozzátette, eddig kérdőjel lebegett a kétes állásfoglalások felett, amelyet az Amerikából érkező pénzek ügye választ adott. Ideje ezzel szembesülniük a baloldali választóknak is. Fontos tudniuk, mely hírek és információk mögött mely országok, milyen mögöttes szándékok húzódnak. A miniszterelnök reméli, hogy végül kiderül, pontosan mely személyektől, cégektől érkezett a pénz. Kiemelte, fontos a szembenézés, mivel ez egy nagyon komoly ügy. Nem mehetünk el anélkül, hogy egy védelmi hálót létrehoznánk a pénzzel megvásárolható politikusokkal szemben – fogalmazott.

Sikerül-e megvédeni a magyar bérek és nyugdíjak értékét idén is a nehéz gazdasági helyzet ellenére? – tette fel a kérdést a műsorvezető.

Orbán Viktor elmondta, tavaly a kormány jelentősen emelte a minimálbért, visszaadta a tizenharmadik havi nyugdíjat, a családosoknak pedig visszaadott egy évnyi befizetett adót

„Az emberek számára ezek ugyan jó hírek, biztosan örülnek is ezeknek, de a napi valóság a bolt valósága, a polcokon lévő áru ára”

– jegyezte meg.

A miniszterelnök kifejtette, helyes volt, hogy tavaly annyi pénzt adott a kormány az embereknek, és az idei évben is helyes, hogy segítenek, a segítség önmagában nem fogja megváltoztatni a valóságot. A valóság pedig az, hogy az árak magasak.

A kormányfő szerint egyetlen feladatot tűzhet ki a kormány: le kell törni az inflációt

„Az infláció közellenség”

– jelentette ki.

Mint mondta, „az infláció elleni gyógyszert a magyar nemzetgazdaságnak a kormány már beadta”. Orbán Viktor kifejtette, úgy számol, hogy február, március környékén az infláció csökkenni kezd, és év végére egy számjegyű lesz.

A miniszterelnök hangsúlyozta: olyan brüsszeli szankciót nem fognak átengedni, amely tovább növelné a magyar inflációt. Ezért nem fogják megengedni, hogy a nukleáris energiára is kiterjesszék a szankciókat.

Forrás: Hirado.hu

Közlöny van róla: Orbán -némi politikai arcvesztés árán- aláírta: szükség van Brüsszel teljes hitelkeretére

Szerző