Kerítésen innen
Orbán Viktor: Üstökön ragadtuk az inflációt
Orbán Viktor szokásos pénteki rádióbeszédében arról delirált, hogy micsoda újabb sikert értünk el az infláció leküzdésében. Nyilván vannak, akik még ezt is elhiszik neki, pedig az igazság ennek éppen az ellenkezője, de hát hívőkkel, szektatagokkal nincs mit kezdeni.
Ő is tudja, hogy hazudik
Az Eurostat összesítése szerint az Unió 27 országa között továbbra is bajnok a magyar infláció. A KSH mérése szerint ugyan 17,6 (uniós módszertan szerint mérve 17,5) százalékra mérséklődött a hazai pénzromlás üteme az előző havi 20,1 százalékról, ám ez is kiugróan magas a bennünket 10,3 százalékkal követő Lengyelország és az eurozónatag Szlovákia előtt. Csehország alig lemaradva 10,2 százalékkal ért be a negyedik helyre. Az egykori visegrádi tagállamokat az uniós átlagnál jobban sújtja az infláció, ami az élelmiszerpiaccal és a hasonló energiabeszerzési szerkezettel magyarázható. Magyarország sajátos kiemelkedésének okát a kormány gazdaságpolitikájában kell keresni, mint költekező költségvetés, osztogató monetáris, és jövedelempolitika-írja a Népszava.
Minden napi betevőnk
Az Eurostat mérése szerint az EU-ban átlagosan 12,2 százalékkal drágultak egy év alatt az élelmiszerek. Az értékek a magyar 22,1 százalék és a dán 6,6 százalék között mozognak. A régióban magas az élelmiszer-infláció, hisz a lengyeleknél 16,8, a szlovákoknál 16,5, a románoknál 16,2 százalékkal drágult az ennivaló. Az alsó bolyban Dánia mellett Portugália és Finnország található – vagyis nincs egyértelmű mintázat – például a mediterrán zöldség- és gyümölcstermelő országokban átlag vagy akár afelett emelkedtek az élelmiszerárak.
Idézzük csak fel Orbán pénteki mondatait!
Miután túljutott a kötelező nek vélt háborúpárti Brüsszelezésen, azonnal a lényegre az infláció letörésére, és annak „üstökönragadására” tért: A második teendő az infláció letörése.
„Ez egy nehezebb dió volt, de úgy érzem, hogy most üstökön ragadtuk a dolgot, mert egy radikálisabb álláspontra váltottunk. Próbáltuk mi az inflációt kordában tartani, meg lejjebb húzni, lejjebb taposni a magunk finomabb eszközeivel is, de az kiderült egy-két hónap alatt, hogy nem lesz elég”
– fogalmazott. Emiatt az árspekuláns multikat erővel kell rákényszeríteni arra, hogy abbahagyják az indokolatlan áremeléseket.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat