Banánköztársaság
Orbán Viktor “nevel”
Minden nap történik valami, amitől elképed, megdöbben az ember. Valami, amiről azt gondoljuk, ez már a vég, vagy legalábbis nagyon közel vagyunk hozzá.
Minden nap történik valami, amitől elképed, megdöbben az ember. Valami, amiről azt gondoljuk, ez már a vég, vagy legalábbis nagyon közel vagyunk hozzá.
“Veszélyhelyzetben” élünk már évek óta – nincs miért csodálkoznunk tehát a maffia naponkénti lopásain, erőszakosságain, pimaszságain. A Fidesz régóta tökéletesen gátlástalanná vált – az, amit “kormányzásnak” nevez, elképesztő aljasságok végtelen sora. Őszintén szólva egyre nehezebb megérteni, miért és meddig tűri ezt az EU: meddig lesz képes olykor “előrelépésről” hazudozni, miközben az ország állapota napról napra elkeserítőbb.
És mégis:
mindeközben történnek dolgok, amelyeket nevetségesnek vélhetünk, érezhetünk. Ilyen dolog az, hogy a Keresztapa, a Nemzet Döbrögije “Nevelésügyi Kormánybizottságot” hozott létre, ripsz-ropsz, minden előkészítés nélkül. Egyszerűen megvilágosodott, és rájött: sok bizoccság van már Orbániában, de nevelésügyi még nincs! Nem is értette, hogy lehettek meg eddig e bizoccság nélkül..! Gyorsan döntött tehát…
Azt, hogy a Nemzet Döbrögije milyen fontosnak tartja anevelést, jól mutatja e bizoccság tagjainak névsora.
Természetes, hogy az elnök maga Orbán Viktor!
Az elnök személye garancia mindenre: elvégre Orbán Viktor nemcsak a Nemzet Döbrögije, hanem a legelső nevelője is. Hiszen hosszú, mondhatjuk, döglesztően hosszú évek óta neveli amagyarembereket, sikeresen átváltoztatva őket helló röfikké…
Őszintén szólva
az első pillanatban nem is érthető, hogy a kiváló elnök mellé minek kellenek még további tagok is. De alaposabban belegondolva minden világossá válik. Tagja a bizoccságnak Pintér Sándor, aki közismerten a hazai nevelés- és oktatásügy kitűnősége! Ha nem volna e nemzetnek pótolhatatlannevelője, akkor Pintér érdemelné ki leginkább, hogy elnök legyen. Igaz, rendőrsége bizonyos esetekben feltűnően lusta, például a Nemzeti Színházban történtek “megvizsgálásához” egy hét késéssel kezdett hozzá, de amikor nevelésről van szó, nagyon fürge: azonnal eljárást indítottak bizonyos múzeumlátogató fiatalok ügyében!
Rendkívül megnyugtató, hogy a tagok között találjuk Csák Jánost, a nemzeti kormány kétségtelenül legértelmesebb tagját. Az utóbbi időben több ügyben is bizonyította rátermettségét: biztosra vehetjük, hogy nem lesz kerékkötője semmilyen nemzeti szempontból hasznos elképzelésnek. Erre a bajusza a biztosíték..!
És persze a feladathoz méltó a két további tag: Gulyás Gergely és Orbán Balázs. Lehetetlen volna közöttük sorrendet meghatározni, rátermettségük annyira egyértelmű.
Nevethetnénk még tovább, ha megérjük, egészen Orbánia pusztulásáig…
Csak sajnos tartanunk kell attól, hogy addig a gyermekeket, védve őket például a nemváltoztató óvodásoktól és pedagógusoktól is, alaposan átnevelik…
Ha nem vigyázunk, helló röfik lehetnek valamennyien – vagy legalábbis azok, akik “itthon” maradnak.
Szerző
Friss
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
- Közlemény van róla: ellenszavazat nélkül jóváhagyva a 15. szankciós csomag – Oroszország hadviselő képessége szűkítve
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
- Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZA
- A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DK
- Időjárás: ma még „úgy ahogy”, de kedden…..
- Meghalt egy 16 éves lány – Halálos baleset Zalában
- A tanult embert nem lehet egy tál pörkölttel megvenni – Bogdán László ösztöndíj átadása Cserdiben