Kerítésen innen
Orbánék reaktiválják az MHSZ-t
Ha esetleg nem keltett az ártatlan szemlélőben komoly viszolygást és rossz érzést az, ahogy Orbán évértékelőjén a tábornoki kar színe-java tömbösítve megjelent, itt a legújabb hír a militarizálódó Magyarországról.
Új időknek új MHSZ-e
Aki egy kicsit is emlékszik a kádár-rendszerre, annak nyilván „megvannak” még az MHSZ (Magyar Honvédelmi Sportszövetség) székházak, sporttelepek. Ezeken a helyeken fillérekért hódolhattak a fiatalok szenvedélyüknek, vagy akár megszerezhették a jogosítványt is. Tévedés ne essék, ettől még a többség ugyanúgy fázott a sorkatonaságtól mintha nem is az MHSZ kebelén nevelkedett volna.
És akkor ezt most, hogy?
Áprilisban vagy májusban kaphat építési engedélyt az első öt honvédelmi sportközpont – mondta Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. A kormánybiztos emlékeztetett, a kormány valamennyi járásban szeretne építeni egy honvédelmi sportközpontot. Ezek közösségi térként is funkcionálnak majd, de elsősorban a lövészeti és önvédelmi sportoknak adnak helyet.
Az első öt sportközpont Balassagyarmaton, Újfehértón, Szarvason, Szigetváron és Baján épülhet meg
– tette hozzá.
Bejátszik a viták kereszttüzében álló NAT is
Megtudhattuk az államtitkártól,hogy az átdolgozott Nemzeti alaptantervben (Nat) már hangsúlyosabban jelenik meg a hazafias nevelés, amely a hazához való kötödést erősíti.
„A legfontosabb, hogy szeressék a magyar fiatalok a hazájukat; hogyha szeretik a hazájukat, akkor az már könnyen alakítható át tevékeny törődéssé, óvó, védelmező, alkotó közösségé” – fogalmazott Simicskó István.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát