Kerítésen innen
Orbánia volt, van és lesz is adóparadicsom
Az LMP szerint Magyarország továbbra is adóparadicsom marad azzal, hogy mentesült a globális minimumadó bevezetése alól.
Az LMP szerint Magyarország továbbra is adóparadicsom marad azzal, hogy mentesült a globális minimumadó bevezetése alól. A párt ezért a társasági adó kétkulcsossá tételét kezdeményezi.
Kinek jó ez?
Adóparadicsomban nem jó élni, mert csak egy vékony uralkodóréteg gazdagodik, a nép szegény marad – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője.
A politikus örömhírnek nevezte, hogy megszületett a megállapodás az uniós helyreállítási alapból az országnak jutó forrásokról, szerinte mégis vesztesei vagyunk az egyezségnek.
A mesterségesen gerjesztett lefelé tartó adóverseny egyetlen nyertese ugyanis a multinacionális nagytőke
A párt ezért kétkulcsossá tenné a társasági adót: 500 millió forint nyereség felett 25 százalékot fizettetnének a nagyvállalatokkal. Ahogy elmondta,
a multik sok esetben a 9 százalékos adót sem fizetik be a kormány által biztosított kedvezmények miatt.
Az LMP nemcsak a multikat vonná be a közteherviselésbe a jelenleginél lényegesen nagyobb mértékben, hanem a valódi teljesítmény nélküli, kormányközeli,
„a NER által profitábilissá tett” cégeket is
– mondta. Süveg Anna kifogásolta, hogy például a Csányi Sándor tulajdonában lévő Bonafarm a százmilliárdos nyeresége után mindössze 1 százaléknyi adót fizetett.
Háttér: adóparadicsom
Adóparadicsomnak nevezzük azokat az országokat, írja az enciklopédia.hu, ahol kedvező adózási feltételeket biztosítanak a gazdasági szereplők számára. Az adóparadicsomok gyakran kis, elszigetelt országokban alakulnak ki, ahol a gyenge természeti adottásgok miatt kis jövedelemet hoz a mezőgazdaság és az ipar. Az ilyen országok a turizmus mellett többek között az idegen tőke vonzásából tudják fenntartani magukat. Az adóparadicsomok rendszerint egymástól eltérő, de a vállalatok számára rendkívül kedvező engedményeket tesznek, amellyel számos vállalatot vonzanak magukhoz.
Néhány gyakori kedvezmény:
- minimális összegű társasági adó,
- minimális bejelentés kötelezettségek az állam felé,
- nem kell nyilvánosságra hozni a tényleges tulajdonosok és vezetők nevét,
- a közgyűléseket bárhol (akár telefonon is) meg lehet tartani.
- Előfordul még, hogy nem, vagy csak minimális összegű személyi jövedelemadót kell fizetni. Ehhez azonban át kell települni az adott országba.
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén