Kerítésen innen
Őrizetben az Országos Roma Önkormányzat elnöke – Ki lesz a következő?
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat elnökét
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat elnökét, közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerda délután.
Lefogták Agócs Jánost
Mint írták: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást. A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövető elfogása érdekében összehangolt eljárási cselekményeket hajt végre, amelyek jelenleg is folyamatban vannak, jelezték. A közleményben egyúttal azt írták: a nyomozó ügyészség által őrizetbe vett Országos Roma Önkormányzat elnökét érintő ügyről az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően – várhatóan holnap – adnak részletesebb tájékoztatást. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke 2019 decembere óta Agócs János
A belharcokról
Agócs egy olyan szervezet, a Fiatal Romák Országos Szövetsége (Firosz) tagja, amely nem rejti véka alá, hogy jó a viszonya a kormányoldallal (az elnök, ifjabb Farkas László nyílt támogatója a Fidesznek), az azonban, hogy Agócs szavazáson elnyerte a jogot, hogy a cigány kisebbség listavezetője legyen április 3-án, nagy hullámokat vert, hiszen így nem a Farkas Flórián vezette Lungo Drom delegálhatott listavezetőt. Agócs már 2019-ben, amikor az ORÖ elnöke lett, nyíltan arról beszélt, hogy be akar kerülni a parlamentbe. A roma nemzetiségi szószóló két ciklus óta a kormányközeli Lungo Drom politikusa, Farkas Félix, a szószóló azonban nem rendelkezik szavazati joggal, Agócs pedig teljes jogú parlamenti mandátumot szeretett volna. A célja az volt, hogy 60 ezer roma regisztráljon a nemzetiségi szavazásra; csakhogy aki a nemzetiségi listára szavaz, nem szavazhat a pártlistákra. A Lungo Drom ezért megtámadta Agócs jelöltségét, aki a kampányban nyíltan az ellenzék felé fordult, ő és az ORÖ két másik elnökhelyettese is aláírta azt a felhívást, amely az ellenzéki lista támogatására szólított fel. Mivel a Lungo Drom megtámadta a jelöltállító közgyűlést, újból szavazni kellett a jelöltállításról: az ülésen 13 órán át vitáztak a képviselők, csaknem verekedés tört ki, de nemzetiségi szószólót nem sikerült választani, így a legnagyobb hazai kisebbség parlamenti szószóló nélkül maradt.
Friss!
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….Megosztás Az már a múlt, -hiszen két napja derült ki!- hogy Bohár Dániel kormánypárti megszólalók helyeslése közepette meghamisította Magyar Péter fotóját, mára új valóságferdítésre derült fény. De, hogy ne legyünk igazságtalanok, lehet, hogy csak benézte, esetleg bizonyos szabályok áthágásával sikerült a miniszterelnöki megállapításra jutni. Van, akire nem érvényes a KRESZ? Sajtótájékoztatót tartott kedden az M44-es… További információ: Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is voltMegosztás Véletlenül itthon jártában Szijjártó Péter külügyminiszter testes beszédet mondott a Várkert Bazárban a Közép-Európa és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok erősítésére létrejött Közép-európai Csúcstalálkozó nevű nemzetközi konferencián. Magam erősen remélem, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok a konferencia nyomán is minden téren, különösen pedig az üzleti életben nagy lendületet vesznek, de ez első helyen majd akkor… További információ: A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoportMegosztás Szép idő, munka- és tanítási szünet, húsvéti locsolkodás, családlátogatás – minden adott ahhoz, hogy felkerekedjenek az emberek és országot járjanak. „Mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik majd az ünnepi, hosszú hétvégén” – közölte a MÁV-csoport szerdán. Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport Mint írták: elővételben váltott jegyekkel maguk az utasok is segíthetik… További információ: Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége vanMegosztás Magyar Péter nem először akad ki a Megafonosok valamelyikére és tegyük hozzá általában alappal. Most éppen Bohár Dánielt, Orbán Viktor kedvenc influenszerét kapta egy orbitális fotóhamisításon. Zászló a kézben A hatalmas tarolás után amivel a TISZA az EU-s választáson elérte a második helyezést, Magyar Péter 2024. június 9-én kitett egy képet az oldalára, amelyen… További információ: Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalentMegosztás Kezdetben ment a rendőrségi keménykedés és a Hadházy-féle hídfoglalás betiltása, majd jött egy törvénytisztelő kúriai bíró, aki a jognak megfelelve engedélyezte azt, ezzel kivívva Varga Zs. András elnök nem tetszését. Az ügy mára dr. Remes Gábor bíró lemondásával ért véget, akárcsak az egyszer volt CCCP-ben, bár lehet, hogy ott agyon is lövik, mostanság pedig… További információ: Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról
- Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz István
- A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voks
Pingback: Vádemelés egy polgármester ellen - Újabb pályázati pénz csalás - Túlárazások a köbön | Városi Kurír