Connect with us

Kultúra

Örökbe fogadná Sándorfalva a sokat megélt mackót

Örökbe fogadná Sándorfalva a sokat megélt mackót
Megosztás

Rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezte három képviselő Sándorfalván, ahol leghamarabb hétfőn vehetik napirendre a településen megállított mackó örökbefogadásának ügyét.

„Szeretnénk, ha a Szegedi Vadasparkban maradna a medve, a településünk pedig állná a tartás költségeit”

– magyarázta el Dudás Zoltán, a helyi testület egyik képviselője, hogyan is gondolták el a medve örökbe fogadását.

„Tömörkényen él egy barátom, aki Gyergyószentmiklóson született és élt. Innen ismeri a medvék természetét, szerinte ez a kóbor medve szelíd volt, egyébként nem az emberek lakta területek felé gyalogolt volna”

– folytatta Dudás Zoltán, aki azt is elismerte, hogy Sándorfalván megszerették a macit, nem jó érzéssel gondolnak arra, hogy pusztán gazdasági érdekek mentén döntsenek majd arról, hogy

„visszatoloncolják-e”

majd Szlovákiába, vagy maradhat az országban. Dudás szerint többen is azt tapasztalták, hogy viszonylag szelíd állatról van szó, így miért ne maradhatna a Vadasparkban? Ott a Sándorfalván élők is, akiket lázban tartott a maci napokig, rendszeresen meglátogathatnák.

„Hétfőn összeül a testületünk, és eldöntjük, hogy van-e pénze a városnak a maci tartására, vagy nincs. Én úgy gondolom, hogy miért ne lenne”

Közösségi oldalán ezt a posztot tette ki az állatbarát képviselő:

Mivel sokat vándorolt a medve, és ez egy kissé megviselte, most elsődlegesen megvizsgálják az egészségügyi állapotát, aztán ennek ismeretében döntenek a mindenki barátjává vált medvéről

– írta közleményében a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága.

(forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó

Állatorvos vizsgálja meg a kóborló mackót

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük