Kerítésen innen
Őrtornyok, kerítés, mintha Kelet-Berlinben lennénk – ez is Budapest 2018-ban
Az Orbán-klientúra egyik vezéregyénisége, Garancsi István érdekeltségébe tartozik a Ligetben most épülő Néprajzi Múzeum területe. Dupla kerítés, őrtornyok és őrző-védők lepték el a közparkot.
…beomlik a Dózs György út…
A Ligetvédők újra akcióba lendültek a Néprajzi Múzeum munkagödrénél, mert a munkálatok hevében előkészítés nélkül akartak fákat átültetni az építési területen, a Rondó környékén. A B1 blog értesülése szerint
az egyik alkalommal annyira sikerült leblokkolniuk az építkezést, hogy a munkavezető könyörgött nekik: oldják fel a blokádot az gödör bejáratánál, mert ha nem öntenek betont az egyik lyukba, beszakad a Dózsa György út.
A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. állítja, hogy a fák túlélik, de azok, amiket már átültettek, nem rügyeztek ki idén tavasszal. Az átültetők szakértelmét mi sem bizonyítja jobban, hogy egy száz éves tölgy az átültetés közben a múlt héten kidőlt és szét kellett darabolni. Bár az Ingatlanfejlesztő Zrt. azt állítja, hogy a fa beteg volt, ehhez képest Bardóczy Sándor tájépítész és a Ligetvédők az ellenkezőjét gondolják.
„Mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy az adott fa egyáltalán alkalmas-e arra, hogy arrébb vigyük. Mekkora, egészséges-e, elég erős-e, van-e elég gyökere, stb. Mindig végzünk feltárásokat, amikor kutatóárkokat ásunk a fák körül azért, hogy megnézzük, merre futnak például a különböző vezetékek. Aztán persze azt is megvizsgáljuk, hogy milyen a gyökér szerkezete és elhelyezkedése. Ha mindent rendben találunk, van elég gyökér is, akkor mehet az átültetés”
– mondta el Tom Braam, a városligeti faátültetéseket végző, német Opitz Gmbh vezetője.
A Ligetvédők folyamatosan próbálják felhívni a figyelmet az áldatlan állapotokra, a korszerűtlen technikára, egyáltalán arra, hogy a Városliget nem építési terület és valószínűleg az Orbán-kormány egyik legidiótább és legkárosabb ötlete, hogy beépítsék a parkot.
Az akciók hatására a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market is lépett:
az építési gödröt először csak gyengébb, fém kerítéssel vették körbe, amikor elkezdték ásni múlt év végén, egy hónapja ezt is körbevették egy lebetonozott, összehegesztett szerkezetű verzióval. A múlt heti történések hatására pedig újabban őrtornyokat építettek a kerítésen belülre, ahonnan biztonsági őrök – a Valton security emberei – figyelik árgus szemekkel a parkban hancúrozó kutyákat, vagy a babakocsijukat tologató anyukákat.
Éjszakánként reflektorok világítják be a kerítés környéket
Abszurd az abszurdban, hogy miközben egyre több a kerítés, munkagödör és építési terület, ahol a fák útban vannak (a park, ahol a fák útban vannak), az Ingatlanfejlesztő Zrt. milliós kampányt folytat, hogy a budapestiekkel megszerettesse a beépített Városligetet.
A „teret adunk” című kampány különös ízt kap annak fényében, hogy a Ligetben kutyát sétáltatókat elkerített kutyafuttatókra zsúfolják be, a sportpályákat is elkerítik és a Városliget beépítettsége jelentősen megnő majd az új épületekkel.
Az Ingatlanfejlesztő fizetett hirdetéseiben „TERET ADUNK” szlogennel élteti projektjének egyes elemeit: van múzeumos, játszóteres és kutyafuttatós bannerük is. Fura, hogy miközben a Liget Budapest a valóságban a TÉR ELVÉTELÉRŐL szól, ők pont az ellenkezőjét bizonygatják.
(forrás: b1.blog.hu)
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról