Connect with us

Kerítésen innen

Őrtornyok, kerítés, mintha Kelet-Berlinben lennénk – ez is Budapest 2018-ban

ligetKelet-Berlinben lennénk - ez is Budapest 2018-ban
Megosztás

Az Orbán-klientúra egyik vezéregyénisége, Garancsi István érdekeltségébe tartozik a Ligetben most épülő Néprajzi Múzeum területe. Dupla kerítés, őrtornyok és őrző-védők lepték el a közparkot.

…beomlik a Dózs György út…

A Ligetvédők újra akcióba lendültek a Néprajzi Múzeum munkagödrénél, mert a munkálatok hevében előkészítés nélkül akartak fákat átültetni az építési területen, a Rondó környékén. A B1 blog értesülése szerint

az egyik alkalommal annyira sikerült leblokkolniuk az építkezést, hogy a munkavezető könyörgött nekik: oldják fel a blokádot az gödör bejáratánál, mert ha nem öntenek betont az egyik lyukba, beszakad a Dózsa György út.

A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. állítja, hogy a fák túlélik, de azok, amiket már átültettek, nem rügyeztek ki idén tavasszal. Az átültetők szakértelmét mi sem bizonyítja jobban, hogy egy száz éves tölgy az átültetés közben a múlt héten kidőlt és szét kellett darabolni. Bár az Ingatlanfejlesztő Zrt. azt állítja, hogy a fa beteg volt, ehhez képest Bardóczy Sándor tájépítész és a Ligetvédők az ellenkezőjét gondolják.

„Mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy az adott fa egyáltalán alkalmas-e arra, hogy arrébb vigyük. Mekkora, egészséges-e, elég erős-e, van-e elég gyökere, stb. Mindig végzünk feltárásokat, amikor kutatóárkokat ásunk a fák körül azért, hogy megnézzük, merre futnak például a különböző vezetékek. Aztán persze azt is megvizsgáljuk, hogy milyen a gyökér szerkezete és elhelyezkedése. Ha mindent rendben találunk, van elég gyökér is, akkor mehet az átültetés”

mondta el Tom Braam, a városligeti faátültetéseket végző, német Opitz Gmbh vezetője.

A Ligetvédők folyamatosan próbálják felhívni a figyelmet az áldatlan állapotokra, a korszerűtlen technikára, egyáltalán arra, hogy a Városliget nem építési terület és valószínűleg az Orbán-kormány egyik legidiótább és legkárosabb ötlete, hogy beépítsék a parkot.

Az akciók hatására a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market is lépett:

az építési gödröt először csak gyengébb, fém kerítéssel vették körbe, amikor elkezdték ásni múlt év végén, egy hónapja ezt is körbevették egy lebetonozott, összehegesztett szerkezetű verzióval. A múlt heti történések hatására pedig újabban őrtornyokat építettek a kerítésen belülre, ahonnan biztonsági őrök – a Valton security emberei – figyelik árgus szemekkel a parkban hancúrozó kutyákat, vagy a babakocsijukat tologató anyukákat.

Éjszakánként reflektorok világítják be a kerítés környéket

Abszurd az abszurdban, hogy miközben egyre több a kerítés, munkagödör és építési terület, ahol a fák útban vannak (a park, ahol a fák útban vannak), az Ingatlanfejlesztő Zrt. milliós kampányt folytat, hogy a budapestiekkel megszerettesse a beépített Városligetet.

A „teret adunk” című kampány különös ízt kap annak fényében, hogy a Ligetben kutyát sétáltatókat elkerített kutyafuttatókra zsúfolják be, a sportpályákat is elkerítik és a Városliget beépítettsége jelentősen megnő majd az új épületekkel.

Az Ingatlanfejlesztő fizetett hirdetéseiben „TERET ADUNK” szlogennel élteti projektjének egyes elemeit: van múzeumos, játszóteres és kutyafuttatós bannerük is. Fura, hogy miközben a Liget Budapest a valóságban a TÉR ELVÉTELÉRŐL szól, ők pont az ellenkezőjét bizonygatják.

 

(forrás: b1.blog.hu)

Megint balhé van a Ligetben

Bálint gazda ellenzi a Városliget beépítését

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük