Banánköztársaság
Őrült táncot jár egy sírhanton
„Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt”(Gabriel García Márquez) a maxielnöknek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte – nem jég-, hanem inkább – kisvasútnézőbe. Felcsút akkor párszáz kockaházból álló falu volt az 1-es út és a sztráda közötti érintetlen sávban, ahová nem hömpölygött be a migránsok őrjítően vad tömege tízcentis kerítés alatti lyukon át, hogy erőszakkal kivegye a simlis gazdák kezéből az államtól lopott kukoricaföldet… Rab László szŰrreál összefoglalója a 23-as hétről.
Ubi et Orbi
Asszem meggárgyultam. Nyár van, ordít a rigó a fenyőfa tetején, vidáman olvasgatok a teraszon, és figyelem a playmobil katonákkal játszó Maxielnök – azelőtt mini- – príma agymenéseit. Kicsit már unom, a beszédírók eléggé elfáradtak. Kevesebb lett ugyan a hajómotívum, nemzeti sajkánkat fújjaja szél, sodródunk az árral, ám a végén révbe érünk, naná, hogy nem megyünk neki a jéghegynek, már engedtessék, hülyék azért nem vagyunk. Mink, magyarok. A szabadságszerető, playmobil katonákkal felszerelt modern nép, melynek vezére régivágású kaszabolósdi. Aki most turulszobrot avatott a hazai uborka-kovászolás első számú reklámembereként Sátoraljaújhelyen, áldassék a medve, mely újra beszömörcézett Szlovákia felől mai hazánk területére…
Ungarische vakcina
Maradhattam volna még egy ideig a karanténban, akkor talán kopogós agysejtjeimmel, amelyek épségét a furmintszőlő héjából és az operatívtörzsi mondatfoszlányok keverékéből mixelt ungarische vakcina (ld. Hungary cum laude) védte a továbbpusztulástól, nem rohantam volna bele gyanútlanul a nagy trianonolásba. És itt most elsősorban arra gondolok, hogy „máma máma van má”, ahogy a költő mondaná, én pedig még mindig itt éldegélek. Nem tetszik ugyan az a szottyadt gödör a szétbarmolt fővárosban, mert úgy néz ki, mint Macondo a végső pusztulás előtt, de ez legyen a legnagyobb bajom, majd ültetek bele muskátlit, ha elmúlik a vihar. És a Maxi is elhúz innen turulszárnyon, akkor aztán mehet Lukasenkához smúzolni, vigye magával a playmobil katonákat, parancsolgasson nekik kedvére.
Mi lenne, ha ma is lenne egy ilyen Trianon?
Erről a Lukasenkáról jut eszembe, hogy kisebbik gyermekem, midőn az emlékezet tengerének őrjítő hullámain átvezettem hánykolódó dereglyémet (közben a gyerekkel levizsgáztam a távoktatásban a Robinson Crusoe-ból meg az Egri csillagokból), azt találta kérdezni, azért cs…sztek ki úgy a magyarokkal, mert utálták őket? Na most a gyereknek nem hazudunk (csak néha), ezért hümmögtem-hammogtam, és azt feleltem, amennyiben a történelem ítéletét így akarjuk felfogni, akár még ez is benne lehetett a pakliban. Este, mikor a gyermek elszunnyadt, eltűnődtem azon: mi lenne, ha ma lennének ilyen béketárgyalások (ami kizárt, a Maxi is megaszonta a turulnál, hogy győztünk), vajon ma mennyire szeretnének bennünket a szomszédos népek meg a nagyhatalmak. És meghökkenten idéztem föl magamban azokat a karikatúrákat és fotókat, amelyek Orbánról és az illiberátusról megjelentek a külföldi lapokban mostanában (a közösségi média rámenősebb képeit meg se említem). Könyörgök, a magyar miniszterelnök piros-fehér-zöld szalámival a kezében hadonászik, és egy nagy zöld koronavírussal összeölelkezve őrült táncot rop egy sírhanton, a keresztre az van írva, hogy Demokratie.
Szijjártó és Kovács, a mai kor elitjének tagjai nap mint nap leckéztetik a világot
Egy másik karikatúrán a karját előrelendítve masírozik végig a piszkos lábnyomaival az európai csillagokon, megint más gúnyrajzokon az szerepel, hogy ördögi módon tombol járvány idején. Mi történne hát, ha a mostani jelenidő mondana ítéletet „a magyarok” fölött? Szijjártó és Kovács, a mai kor elitjének tagjai nap mint nap leckéztetik a világot, nagykövetekre mordulnak rá, távoli országokat köteleznek arra, hogy kérjenek bocsánatot a nagyságos magyaroktól azért, mert rosszat mertek gondolni vagy mondani róluk. Ha ma is lenne egy mostani Trianon, abból sokkal rosszabbul jönnénk ki, mint száz évvel ezelőtt a háborús vesztesként elszenvedett békeszerződésből. És akkor újabb száz évig hajthatnánk azért, hogy régi dicsőségünket (melyről tudjuk, késni szokott az éji homályban), visszaszerezzük, az elkúrt renoménkat pedig helyreállítsuk.
A Száz év magány különben azt üzeni, hogy minden generáció megismétli elődei hibáit, ez vezet végül oda, hogy Macondót az ötödik nemzedék (így jön ki a száz év) ballépései következtében benyeli a múló idő. Magyarul szarrá megy, ez volna ennek a modern magányregénynek a vége. De hát Orbán beszédírója leragadt a csudálatos felemelkedésnél. Piha! Keccsöljünk tova.
Ide ne hozzák a vírust!
Az édes kis koronavírus-járványról is szóljunk valamit, merthogy még itt van köztünk, noha úgy tűnik, felszabadultunk a nyomás alól kis időre. A Balaton-parton üddögélve azon gondolkodtam, mi lett volna, ha az olasz adatoktól betojt Maxi nem kezdett volna sajtókampányba a szkafanderben, nem rámolászott volna píárdobozokat a reptéren, nem fosztotta volna ki az önkormányzatokat, nem csinált volna semmi különöset, hanem csak elvonult volna Mészáros Lőrinc bicskei dácsájába, és esténként Csapd le csacsizott volna a családja körében, mint én. És mondjuk nem lett volna operatív törzs sem, elmaradt volna a nyunyókázás, lett volna csak az, amit járvány idején szoktunk csinálni, kezet mosunk, több immunbogyót szedünk, nem lehelünk más nyakába stb. Ez volt ugyanis a görbekilapítás titka: az olasz eseményektől annyira berezeltünk, hogy elkezdtünk nem találkozni másokkal, meghúztuk magunkat otthon húsvétkor is. Na jó, volt ez a kijárási izé, ami ha nem lett volna, akkor se mentünk volna sehová.
Erre gondoltam
Hogy ha így lett volna, járvány orbáni csicskáztatás nélkül, akkor vajon milyen adataink lennének most? És arra jutottam, tökmindegy, hogy ezek mit csináltak. Akkor is ugyanitt járnánk. Ha nem b.gatták és idegesítették volna a népet az adatok manipulálásával, hanem őszintén megmondták volna, hogy ez van, tessék vigyázni, nagyjából ugyanott járnánk, mint így. Akkor viszont mivégre volt az egész? Az a sok hőstett, amit az államtitkárok véghezvittek! Az önfeláldozás, amivel a nyomortól és éhezéstől megrémült nép szeme láttára felemelték a saját parlamenti gázsijukat! A fertelmes kavarás a hazaküldött betegekkel. A haverok kitömése az önkormányzatoktól lenyúlt újabb pénzekkel…
Ültem a Balaton-parton, élveztem a napsütést, 1500 forintért nyomják Füreden a sajtos-tejfölös lángost. Azoknak a nyaralótulajdonosoknak kínálják, akikre pár hónapja úgy néztek, akár a véres rongyra. Akkor az ment, ha jól emlékszem, hogy ne hozzák ide Pestről a vírust. Most meg milyen jó lenne, ha a lángosért sorbaállnának a kedves vendégek a strandon. Így, ugyebár, ki lehetne kicsit kanyarítani a kiesett veszteségeket. Szörnyű vagyok, azt hiszem.
Ennyire messzire nem tudna elmenni
Amerika romokban hever, felemészti saját szűklátókörű elnöke, akinek egész kormányzása a toxikus mezőben zajlik. Donald Trump George Floyd tragikus halálát is képtelen volt kezelni, nem ura a helyzetnek, látjuk. New Yorkban az emberek egyharmadának egy, maximum két hétre elegendő megtakarítása van, ehhez képest három hónapja tarol a koronavírus (az elnök azt se tudta normálisan kezelni). A feszültségek a rendőri brutalitás okozta sokk után az egekbe szöktek, ráadásul elnökválasztás lesz, menni kell előre, ha a fene fenét eszik, akkor is. Itthon nálunk kevés a hír az amerikai helyzetről, nincsenek már a lapoknak helyi embereik, a kollégák az amerikai média lehulló morzsáiból szemezgetnek. Erősen aggódom az amerikai rokonokért és a barátaimért. Trump a héten ezt tudta mondani (miután a hadsereg bevetését kilátásba helyezte a tüntetők ellen), amikor a munkanélküliségi adatok csodás voltáról számolt be: „Remélhetőleg George Floyd most lenéz ránk, és azt mondja, nagyszerű nap ez mindannyiunknak. Nagyszerű dolog ez, ami az országunkkal történik. Nagy nap ez neki, nagy nap ez mindenkinek.”
És akkor most ünnepélyesen és tövig benyalok Orbánnak. Nincs olyan rossz pillanata, fickós farkának péntek reggeli belengetését is beleértve, hogy ekkora ökör tudjon lenni. A világ ura viszont a jelek szerint megengedheti magának. Lehet, hogy megint elvesztünk. Ami már nem csak az amerikaiak tragédiája.
Idáig jutottunk a 23. héten. Nem lesz a 24-es sem sétagalopp. Hadd jöjjön!
