Koronavírus
Orvoskamarai coming out – Inog Éger széke
Vége a csaknem egy évtizede tartó titkolózásnak, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kéntelen előjönni a farbával. Immár jogerősen pert nyert egy mentőorvos a köztestülettel szemben, amelynek – akarja vagy sem – 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia a gazdálkodásával összefüggő adatokat. Lehet, hogy az elnöki széke a tét?
A Városi Kurír értesülései szerint Kunetz Zsombor mentőorvos, egészségügyi szakértő jogerősen pert nyert a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) szemben. Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy a köztestület nem titkolózhat tovább a gazdálkodásával összefüggésben.
Elindult a visszaszámlálás, a kamarai tagok végre megtudhatják, mire költik a tagdíjakat. A MOK-nak – egyebek mellett – arról is számot kell adni, hogy mennyit keres Éger István elnök.
Ezt az adatot ugyanis immár 2010 óta homály fedi – állítja az adatigénylési eljárást indító Kunetz Zsombor. A mentőorvos kíváncsiságát nem díjazta a MOK vezetése. Faggatózására nem számokkal válaszoltak, hanem egy etikai eljárással.
Mint arról korábban hírt adtunk, a hatalmi arrogancia „renitens” doktor elszántsága tekintetében olaj volt a tűzre.
Az Éger-Kunetz párharc egy tavalyi sajtótájékoztatón mérgesedett el igazán, amelyet lényegében széttrollkodott a mentőorvos. Az eredetileg más témában rendezett eseményen Kunetz Zsombor magához ragadta a mikrofont és kérdőre vonta az elnököt.
Sajátos számháború alakult ki köztük úgy a tagok valós létszáma, mint a gazdálkodás egyes adatai kapcsán. A mentőorvos az elnök által 900 millió forintos éves tagdíjbevételek helyett csaknem másfél milliárdos költségvetésről és annak átláthatatlan felhasználásáról beszélt.
Az elnöknek láthatóan nem volt kedve a váratlan matekozáshoz, ezért inkább a távozás mellett döntött. Éger – a sajtótájékoztatók történetében alighanem példátlan módon – ott hagyta a saját rendezvényét.
A MOK tagságából most is csak néhányan mertek „nyilvánosan” örülni a jogerős bírósági ítéletnek, ők is csupán néhány szóval méltatták az immár hőssé avanzsált Kunetz Zsombort. Voltak, akik szerint a gazdálkodási adatok nyilvánosságra kerülése akár az elnök székébe is kerülhet.
Szerző
Friss
- Jó hír érkezett a koronavírus frontról
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig
- Futball-péntek: Fradi-MTK örökrangadó 225.-ször
- A horoszkóp időben figyelmeztet, készülj a karácsonyra
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értékítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás