Connect with us

Banánköztársaság

Őstörténet kutató, koronaszakértő és Árpád-házi genetikus lesz a csúcsminiszter

Megosztás

Megdöntve az eddigi tudományos felfogást, kiderítette, hogy nem finnugor, hanem eurázsiai eredetűek az Árpád-ház tagjai. Arra is rájött, hogy a tudomány Isten létét bizonyítja. Balog Zoltán várható utódja Kásler Miklós már a programját is meghirdette: „imádkozz és dolgozz!”

Mostanában sok mindent hallani lehet az emberminisztériumi (EMMI) bársonyszék várományosáról, Kásler Miklósról. A professzor – egyebek mellett – nemrég azzal döbbentette meg a nagyérdeműt, hogy bejelentette:

az általa vezetett kutatócsoport azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból. A Magyar Időknek mondta el: vizsgálataik alapján az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.

Kásler professzor 2014 márciusában vett mintát a korábban már meglehetősen nagy szakmai egyetértéssel III. Bélaként meghatározott férficsontváz, illetve a székesfehérvári kriptában eredetileg a balján nyugvó felesége, Châtillon Anna csontmaradványaiból.

A miniszterjelöltnek azonban nem ez volt az első „nagyívű bejelentése”. Korábban az Innotéka nevű lapnak nem kevesebbet állított, mint, hogy

a tudomány Isten létezését bizonyítja.  Minden tudományos eredmény azt bizonyítja, hogy van valamilyen spirituális létező a világban, amire minden visszavezethető. Elmondta, hogy szerinte már az izotópok felfedezésekor megdőlt az Isten nélküliség teóriája.

Kásler azt is kijelentette, hogy a legkomolyabb természettudósok szinte mindegyike hívő. „Szentágotai János is addig nézte a macskák agysejtjeit, míg megtalálta Istent.” – mondta, majd hozzátette: „attól még, hogy a saját csökevényes érzékszerveivel nem tudja érzékelni, még létezik.

Balog Zoltán utódja azonban nemcsak hívő mivoltát hangoztatta egyre lelkesebben, a történelmünkbe, a magyarok eredetének kutatásába is rendesen beleásta magát. „Nemzeti nagyvizit” címmel hat részes könyvsorozatot jegyez, amelyben az emberi, családi és nemzeti identitás kialakulása, a magyar őstörténet, a honfoglalás, valamint a Szent Korona történetét vette górcső alá.

Az amúgy Magyarország legismertebb orvosként aposztrofált Kásler Miklós nem rejtette véka alá azt sem, hogy az öngyilkosságot és az abortuszt egyértelműen a rendellenességek közé sorolja.

A professzor előre megfogalmazta miniszteri programját. A Magyar Nemzetnek így nyilatkozott:

„… a munkában és az értékekben hiszek. Ez összecseng a bencés rend jelmondatával: ora et labora – imádkozz és dolgozz. Azóta sincs ennél pontosabb program.”

Természetesen a szakember hű maradt tanult hivatásához is, az általa vezetett tévéműsorban orvosi tanácsokkal is ellátta a nézőket:

„Éljünk testben és lélekben egészségesen és tisztán! Mossuk meg a lelkünket és a kezünket is!”

Az egészségügyet is magában foglaló humántárca leendő vezetőjéről csupán egyetlen dolgot lehetett régen hallani: azt, hogy az általa vezetett Országos Onkológiai Intézet vajon mit és hogyan tesz a betegekért. Mint ahogy arról is diszkréten hallgat Kásler Miklós, hogy vajon miért is hal meg évente többszáz ember azért, mert nem fedezték fel időben az amúgy gyógyítható daganatos betegségét. Arról sem tudni, a Nemzeti Rákprogram miért vallott kudarcot. alán a miniszteri eskütétel után erről is beszél majd az amatőr magyarságkutató. Vagy nem…

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük