Megduplázódott az Elios-ügyben kulcsszerepet játszó kft. miután Orbán veje kiszállt a cégből. Épp osztalék fizetés előtt osztódott a társaság.
[mnky_ads id=”10551″]
Az Elios Innovatív Zrt. Tiborcz István résztulajdonában tarolt a pályázatokon és több magyar településen is korszerűsítette a közvilágítást. Az ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF nyomoz. Az OLAF szerint szabálytalanul, korrupt módon milliárdos megbízásokhoz jutó Elios 50 százalékos tulajdonosa a Green Investments and Solutions Kft. (GIS), Orbán veje is a GIS-en keresztül volt benne az Eliosban.
[mnky_ads id=”10552″]


„Ez két külön cégnek tekintendő” – mondta a Népszava újságírójának a Pest megyei cégbíróság egyik alkalmazottja, ami meglepő, tekintve, hogy nem két, hanem csak egyetlen társaság adatai iránt érdeklődtek. Furcsa hiba, hogy az érintett GIS kft.-ből azonos néven, de eltérő cégjegyzékszámon és adószámon kettő is létezik.

A cég 2015-ig volt Orbán vejének tulajdonában, ám akkor tulajdonost váltott, Tiborcz kiszállt a cégből. Épp ekkor „keletkezett” az a hiba, ami a cég rejtélyes duplázódásához vezethetett.

Az Igazságügyi Minisztérium céginformációs honlapja szerint jelenleg is két cég létezik ugyanezen a néven, de a cégjegyzékszámuk és az adószámuk is különböző, 2017 nyarán pedig eltérő európai uniós azonosítót kaptak. A lap szerint szabályosan nincs lehetőség ilyen cégduplázásra, a cégbíróság munkatársai kissé meg is zavarodtak, amikor az újságírója felhívta a figyelmüket az anomáliára.

Az nem egyértelmű, hogy szándékos cégfantomizálás, vagy adminisztratív bakik sorozata áll az eset hátterében. Egy jogász ugyanakkor a lap érdeklődésére úgy fogalmazott: “Ilyen biztosan nem történik véletlenül”.

Hova került az osztalék?

A cég ráadásul éppen akkor duplázódott, amikor az Elios bevételei után történetének legnagyobb osztalékát, 486 millió forintot fizetett ki a tulajdonosainak. Eddig úgy tudtuk, hogy ez a pénz már nem Tiborczhoz, hanem a GIS új tulajdonosához, a Tiborcztól szintén nem messze álló WHB-csoporthoz került.

A Népszava szerint azonban elképzelhető, hogy az osztalék nem a WHB-hez kerülő GIS-hez vándorolt, hanem a még Tiborcznál lévő fantom-GIS-hez. Azt, hogy végül „merre ment” a pénz, csak az érintett cégek beszámolóiból, a bankok, illetve az adóhatóság nyilvántartásaiból lehetne megállapítani – ezekbe azonban legfeljebb az ügyben visszafogott tempóban nyomozó ügyészség tekinthetne be.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó:

Fél pénzből tudott közvilágítást kiépíteni, aki nem az Eliost bízta meg

[mnky_ads id=”4674″]
[mnky_ads id=”4668″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét