Connect with us

Banánköztársaság

Óvodai erőszak?!

Megosztás

Tegnapi hír volt, hogy egy újbudai óvodában elszabadult a pokol. A beszámoló szexuális brutalitásról és általában erőszakoskodásokról szólt. Mindezt a gyermekek „egymás közt” követték el. A Népszava beszámolója szerint. A megtett intézkedés tervének emlegetését szintén ismertetik. Ezek esetében az, ami kimaradni látszik sokkal „érdekesebb”, de inkább elborzasztóbb lehet.

A vörös köd

A gyermekek által elkövetett erőszakos események közül az övvel való fojtogatás sem semmi. Különösen azért, mert egy 3-4 éves gyermek ugyan meg tudja fojtani egy társát, de aligha várható el, hogy a tett folyamán tudatában legyen cselekedetének. Egyszerűen azért, mert ebben a korban még azok a dimenziók nem igazán fejlettek, amelyek a halálokozás valós súlyát felmérhetővé tennék. Egyszerűen elindul egy cselekvési sor, és nem áll le. Amikor pedig ezt kétségbe szeretné vonni valaki, akkor azért nézzen komolyan körül. Akár önmagában. A regressziós helyzetek közül pontosan ismert a „vörös köd” effektus. Felnőttek között is. Ilyenkor sincs másról szó, mint arról, hogy elindul egy cselekvési sor, bekattan egy cselekvési minta, és kontroll nélkül végigfut. Alkalmasint ezt – tapasztalatom szerint – a pedagógusoknak elmesélik a fejlődéslélektan című tárgy keretében. Amikor tehát pedagógusok láthatóan kerek szemmel csodálkoznak rá egyes eseményekre, akkor az képzésük igen komoly hiányosságaira is rámutathat.

Átmeneti szociális otthonban laknak

Az pedig egy igen komoly szervezési problémára, amikor a valós helyzetre fel nem készített óvodapedagógusokat foglalkoztatnak egy olyan óvodában, ahova tudottan a szocializációs deficittel érkező gyermekeket „iskolázzák be”. Márpedig az érintett óvoda a hír szerint olyan, amelyben „jelentősen nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik „szociális készségekben” eltérnek a koruknak megfeleltethető szinttől. Ők jellemzően hátrányos családi környezetből származnak, legtöbbjük a kerületi átmeneti szociális otthonban lakik. Így az önkormányzat vonatkozó osztálya(i) igencsak sáros(ak) lehet(nek) az ügyben. A veszélyeztető helyzet kialakulásában, illetve a személyzet felkészítésének, a szülők előzetes tájékoztatásának elmulasztásában. Megoldásként is az olvasható a híradásban, hogy:

Nesze semmi, fogd meg jól!

„Az említett problémák mielőbbi megoldása érdekében az önkormányzat felvette a kapcsolatot az Újbudai Humánszolgáltató Központ vezetőjével, kérve az Anyaotthonnal való szakmai kapcsolatok erősítésére és segítségnyújtásra a család- és gyermekjóléti szolgáltatás területén”

A megfogalmazás – ha valaki még emlékszik az egykori párt-hírek nyelvezetére – világosan jelzi: nem tettek semmit, nem tesznek semmit, és nem is terveznek semmit. Majd megbeszélnek. Akkor, ha sikerült a megbeszélés időpontját előzetesen megbeszélni. Feltéve, hogy nem mentek az érdekeltek nyaralni, ráérnek, és kedvük is lesz hozzá. Igazi, régi vágású, kádermentegető hozzáállás. Mert azt csak remélni szeretném, hogy az érintettek sem veszik komolyan, hogy „pedagógiai asszisztensi jelenlét” megoldja a problémát. Tekintve, hogy nem több tüneti kezelésnél. Ha talán nem is legrosszabb a lehetőségek közül. Ha például az agyonhallgatást tekintjük alternatívának.

Cselekvési minták – felnőttektől

A tünetek mögött azonban van pár egyéb, nem kevésbé figyelemre méltó mozzanat. Ez pedig azon cselekedetek sora, amelyeket elkövettek a gyermekek. Akik – nem győzöm hangsúlyozni – óvodások. Így, amikor cselekvési mintákról beszélünk, érthetjük szó szerint. Olyan cselekvésekről beszélünk, amelyekben nagy szerepe van a mintakövetésnek, az utánzásnak. Miközben aligha tételezhetjük fel, hogy 3-4 éves gyermekek felmennek az internetre, rákeresnek a BDSM-videókra, és azokon élvezkednek. Sokkal valószínűbb, hogy olyan viselkedést mutatnak, amelyet látnak maguk körül, illetve olyat, amelybe – rosszabb esetben – bevonják őket. Szemléljük meg ebből a szempontból azt, hogy „egy kislány arcát és nemi szervét pedig több kisfiú véresre harapdálta a mosdóban”. Nem a vért, hanem a helyzetet tekintve, elég világosan látszik, hogy az orális pettinget is magába foglaló szeretkezés imitálását láthatjuk. Óvodáskorra „leforditva”. Amikor a száj még főleg táplálkozásra, ha tetszik „harapdálásra” szolgál. Ahogy a fiuk nemi szervének nyalogatásáról sem hiszem, hogy minta nélküli viselkedésként jelent meg az ovisoknál.

Hámozott léggömb

Ebből a szempontból roppant kíváncsiak lehetnénk, hogy abban az átmeneti szociális otthonban milyen körülmények között élhetnek a bentlakók. A jóhiszeműbb feltételezés az, hogy olyan, amelyben a szexualitást a gyermekek előtt élik meg a résztvevők. A kevésbé jóhiszemű feltételezéseket mindenkinek a saját fantáziájára bízom. Azonban bármelyik eset áll fenn, akkor is igencsak sürgető lenne egy alaposabb vizsgálat arrafelé. Gyakorlatilag azonnal, mert ezeket a problémákat az idő nem igazán szokta megoldani. Súlyosbítani azonban annál inkább. Így azzal egyet lehet érteni, amikor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke azonnali vizsgálatot sürgeti. Függetlenül attól, hogy az illető hány éve dolgozik óvodában, és látott-e már életében ilyet, vagy sem. Az olyan lózungok, mint a szakemberhiány emlegetése már inkább csak töltelék-szöveg. Az meg kicsit furcsa, hogy nem a gyermekek helyzetének azonnali vizsgálatát kéri a szakszervezet kedves képviselője, hanem azt emlegeti, hogy „az óvodának és a fenntartónak haladéktalanul ki kell vizsgálni, hogyan alakulhatott ki ilyen helyzet”. Mely megfogalmazás igazán politikai szereplőhöz méltó. Gyakorlatilag pontosan ugyanazt a hámozott léggömböt jelenti, mint az önkormányzat senkiben felelőst nem kereső, a helyzetre inkább csak rálegyintő megnyilatkozása.

Úgy tűnik, az illetékes államtitkárt mindez nem érdekli

A szülőknek nyilván a legtriviálisabb megoldás, hogy a XI. kerületi Napsugár Óvodát akkora ívben kerülik el, amekkorában csak tudják. A gyermekeik, unokáik érdekében mielőbb, és szinte bármi áron. Ez azonban pontosan olyan tüneti kezelés, mintha a bántalmazó gyermeket, vagy inkább azok gondviselőjét egy-egy apuka megvárja, és elülteti a betonban. A tüneti kezelés mellett, azért csak ki kellene vizsgálni a bántalmazó gyermekek körülményeit is. Igaz, akkor intézkedni is kellene, ami sokkal macerásabb, mint nyilatkozatokat közzétenni. Különösen akkor, ha a témában illetékes minisztérium államtitkára is fontosabbnak tartotta a minap a kirohanást az egynemű párok ellen, mint a berohanást a gyermekek védelme érdekében. Ami legfeljebb a hatalom hozzáállását jellemzi a gyermekek sorsa és a családon belüli erőszak iránti érdeklődést illetően.

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük