Egy mindenkiért – Tokió 2020 címmel a következő olimpiáig tartó időszak történéseit bemutató televíziós dokumentumfilm készül Szilágyi Áron kardvívóról. „Azért választottam Áront, mert érdekelt a személyisége,...
Nem, ez nem egy kérdés a Ki tud többet Izraelről? – vetélkedőben, hanem az újkori Izrael megalapítás óta nagyon komoly eldöntendő kérdés. Dunald Trump most alighanem követ...
A DK szerint a magyar kormánynak immár nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összevész. Elveszett illúziók Ara-Kovács Attila, az ellenzéki párt külpolitikai kabinetjének vezetője úgy vélekedett, az...
Ara-Kovács Attila, a párt külpolitikai kabinetjének vezetője szerint az Orbán-kormány mindenkivel összevész. A DK szerint a magyar kormánynak immár nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összevész. Az ellenzéki politikus...
Vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint február végén várják Donald Trump amerikai elnököt Londonba, ám az eredeti tervekkel ellentétben, nem állami látogatásra, vagyis nem az uralkodó vendégeként. Diplomáciai...
Trump szerint az ENSZ készülő egyezménye összeegyeztethetetlen saját bevándorlási politikájával. Donald Trump amerikai elnök döntésének értelmében, az Egyesült Államok kilép annak az átfogó ENSZ-megállapodásnak az előkészítő...