A valódi alkotmányos aggályt az okozza, hogy a kormány előre nem látható ideig fenntarthatja a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott rendeletek hatályát, s azokat a parlament nem kívánja...
A hivatalosságban évek óta szinte „szemérmesen elhallgatott” Európa Napról Dobrev Klára írásával emlékezünk meg, amit a www.kerekasztal-mp.hu felkérésére írt, ám a blog gazdája, Moskovits Péter engedélyezte,...
Figyeljünk a lényegre a miniszterelnök mondandójából: azért oldja fel – Budapestet kivéve – a korlátozásokat, mert a kórházak már felkészültek a koronavírus-fertőzött betegek tömeges fogadására! Van...
Az alábbi három csillagjegy szülöttei kiemelkedően céltudatosak, képesek alaposan kidolgozott terveket készíteni, majd meg is valósítani azokat. Lássuk, kik azok, akik minden területen igyekeznek jól átgondolt...
Ha nem tudnánk, hogy „koronavírus jár közöttünk”, azt hihetnénk, hogy az alábbi beszámoló egy erős, makacs influenzafertőzött beteg esetleírása. Azt nem említi a beszámolót író, hogy...
Öt kulcsfontosságú elem, amelyet a tisztségviselőknek alkalmazniuk kell egy válsághelyzetben a kommunikáció terén – ezeket sorolja fel egy válságkommunikációval foglalkozó kutató a The Conversation című ausztráliai...
Eugenia S. Lee, Dél-Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számol be közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről. Kaptam egy üzenetet, hogy írnék-e egy összefoglaló cikket, mi és hogyan történik...
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a hosszú és rövid lejáratú, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek befektetési ajánlású, „BBB/A-2” szintű besorolásának kilátását pénteken...
Celebnek lenni kemény meló, de lássuk be, nem jellemző rájuk, -tisztelet a kivételnek, akinek most nem jut eszembe a neve- hogy a szellemtörténet óriásai lennének. Más...