Nemrég jött ki a kormány új, s merőben abszurd törvényjavaslata: a „Stop Soros”, ami megint a civilszervezeteket és támogatóikat veszi célba. Rogán listája Rogán Antal propagandaminiszter...
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz – mondta Rogán...
A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy februárban terjessze a parlament elé a „Stop Soros” törvénycsomagot, hogy az Országgyűlés tárgyalni tudja azt – közölte Budai Gyula,...
Két tucat civil szervezet hazugnak, önkényesnek és kártékonynak tartja a csütörtökön nyilvánosságra hozott „Stop Soros” törvénycsomagot. A civilek segítenek a szegényeknek és a fogyatékossággal élő embereknek,...
Erős hírcímmel nyitott a szerdai Magyar Hírlap: „A volt SZDSZ-es Haraszti Miklós szerint a „civileknek” kvázi ellenségként kell tekinteniük a számukra elfogadhatatlan, demokratikusan megválasztott kabinetekre”. A...
Kőszeg Ferenc, az 1990 előtti demokratikus ellenzék tagja, a Beszélő szerkesztője volt. Később az SZDSZ parlamenti képviselőjeként dolgozott az új Magyarországért. A Magyar Helsinki Bizottság jogvédő...
„Beteg demokráciák, illiberális rendszerek” címmel tartottak konferenciát, valamint könyvbemutatót Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Címszerepben: Orbán Viktor Az eseményen – Orbán Viktor legnagyobb „dicsőségére” – a legtöbb negatív...
Európai Parlament szakbizottságában elhangzott, hogy a magyar kormány szisztematikusan meggyengítette a fékek és ellensúlyok rendszerét. Az ülés elején a jelentéstevő Judith Sargentini arról beszélt, hogy a kormány 2010...
A 23 ezres lakosságszámú Tatán valószínűleg nincs annyi dugó, mint mondjuk Budapesten, ahol naponta százezrek ingáznak a városba, de amit most a város meglépett, az egészen...