A sorositisz fertőző betegség, főleg a határon – pardon kerítésen – belül terjed és a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, mi sem bizonyítja ezt jobban mint...
Emlékezetes, hogy a 300 forintos vizitdíj mennyire felbőszítette a magyarok zömét. Ma visszanézve nevetséges az akkori ellenzék – ma regnáló – keltette hisztéria, hiszen aki normális...
Annak idején Lukács György adta azt a címet egy művének: „Balázs Béla, és akiknek nem kell”. Nem személyekről és ízlésekről vitatkozott, hanem arról, ami mögöttük van:...
Kirekesztés, ezzel az egyetlen szóval jellemezhető a két, magát még nagynak képzelő baloldali párt, az MSZP és a DK magatartása a demokratikus ellenzéki szövetség tárgyában – állítja...
Varga Zoltán a debreceni demokratikus ellenzék egyik legszókimondóbb képviselője. Tagja a városi közgyűlésnek. A Demokratikus Koalíció országos elnökségének a tagja, a párt országgyűlési képviselőjelöltje. A politikussal...
Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd, a névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz – mondta...
70 százalék nem ért egyet a határon túli magyarok szavazati jogával, 40 százalék el is venné azt. A társadalom negyede még az állampolgárságtól is megfosztaná a...
Vitaindítóként lássuk a Demokratikus Koalíció külügyi kabinetvezetője, Ara-Kovács Attila szerdai sajtótájékoztatójáról kiadott MTI-közleményt . Aki nem áll be a sorba, azt árulónak nyilvánítják „A Demokratikus Koalíció...
Nem találta a saját kis érettségi tablóját, megkereste az eredeti nagyot. Ez adta az ötletet egy nagykanizsai nevelőtanárnak, hogy középiskolai tablók után kutasson. Eddig hatvan kötetben...