„Nehéz erre már szavakat találni. Megint kiderült, hogy Vidnyánszky Attila hazudott. Sőt, olyan emberekről hazudott, akik az ő társulatát erősítették, akiért ő tartozott felelősséggel. Konkrétan elárulta...
Vidnyánszky Attila, a közszolga, aki feltétel nélkül bírja a jelenleg regnáló kormány és közvetlenül Orbán Viktor éppen „békemisszióval” foglalatoskodó miniszterelnök bizalmát és támogatását Szász Júlia, az...
Három, a színházművészet jövőjéért aggódó és azt leginkább Vidnyánszky Attilától féltő színész: Rainer-Micsinyei Nóra, Lengyel Tamás és Molnár Áron újabb videóval jelentkezett, ami így kezdődik: „ez...
„Van mire büszkének lenni: mi vagyunk a legjelentősebb magyar színház – nemzetközileg is. Ott vagyunk Európa színházi térképén” – mondta Vidnyánszky Attila vezérigazgató június 19-én, a...
A kultúra barátai között hatalmas botrányt és visszatetszést szült, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemezti Színház főigazgatója megtörve a több évtizedes szokást, nem volt hajlandó felhívni Kulka...
Vidnyánszky Attila legutóbbi szégyenletes döntése még Marika nénit is, akinek facebook oldalát eddig az utánozhatatlan irónia jellemezte, egy nagyon elkeseredett, komoly és dühös bejegyzésre késztette. T....
Ideje lenne felébrednünk és elhinnünk, hogy a közpénzből fizetett közszolgák, így Vidnyánszky Attila is a mi alkalmazottjaink és, ha nem úgy muzsikálnak, ahogy elvárjuk tőlük, akkor...
A NER még utolsó rángásainak egyikével „egységesítené” kerítésen belül mindazt, amit „kultúra” címszó alatt évszázadokon keresztül megalkottak az írók, költők, tudósok, festők, úgy általában a művészek....
Nyakunkon a „szép, -nem is annyira- új világ, amiben a vidnyánszkyk szabják meg, hogy mit játszanak a színházak, a demeterek döntik el, hogy milyen kiállítást nézhetünk...