Nem "eredményekben gazdag", sem "sikeres", még csak nem is "vidám", hanem "magyar új évet" kíván a Németh Szilárd-Bayer Zsolt páros. Tudja valaki, hogy értelmezésükben mit jelenthet...
Azt gondolhatnánk, hogy az igazán nem jelenthet gondot, ha azt kell bemutatni nemzetünk kijelöltjeinek, hogy mik azok a cuccaink, amit a világ sok táján azonosítanak velünk,...
Azért az beszédes, hogy két végzettségét soha nem gyakorló jogász, egy műegyetemi autógépész és egy szociológus folytat "tudománypolitikai megbeszélést" és dönt Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus kutatásainak...
Emlékeznek még a tavalyi hírre, miszerint a Tihanyi Rege cukrászdában ivott meg egy kávét ismerősével és emellé kértek két pohár vizet, amiért szinte annyit kértek, mint az...
Ezen a hétvégén csak az unatkozik majd, aki kifejezetten azt akarja tenni. Kétség kívül annak is megvan a sármja, de aki az aktív pihenés híve, annak...
"Ez az egész fesztivál a magyar köztudatban – minden politikai oldalon – teljesen tévesen rögzült. Ez nem valamiféle „nacionalista seregszemle” vagy „összmagyar ünnep”, hanem egészen pontosan...
Ahogy az lenni szokott, ahol temérdek ember múlatja napokig az idejét és bóklászik egyik "beszélgetős műsorról" a másikra, bizony a tikkasztó kánikulában megéhezik-szomjazik. Egyáltalán nem mindegy,...
A cím kis magyarázatra szorul, ugyanis iskolapéldája annak, amikor egy állításból minden szó igaz és mégis alkalmas legalább a kétértelműségre. A felületes olvasó azonnal kiakad a...
Jól bevált kormány-módszer, hogy belengetnek egy súlyos, sokakat hátrányosan érintő törvénytervezetet, beindul a szonda-gépezet és amennyiben úgy találják a kiértékelők, hogy "ezt azért mégse, mert nem...