Egy nemzetbiztonsági szempontból kényesnek tűnő kémelhárítási tendernél is felbukkant az Orbán tanácsadójához köthető Kovács Loránd. A Belügyminisztérium 2015-ben kiírt egy közbeszerzési eljárást, amelyen bűnözők, terroristák megfigyelésével...
Hat év alatt Kovács Lóránd neve húsznál is több közbeszerzésnél tűnt fel. Habony ügyvédje egyebek közt szaktanácsadó több fővárosi vállalat közbeszerzésénél. A kormányfő nem hivatalos tanácsadóját...
A Városi Kurír is többször foglalkozott azzal a zaklatási botránnyal, amelynek az egyik főszereplője Havas Henrik. Az újságíró a botrány kipattanásakor még egy kézlegyintéssel intézte el...
És persze pont abban a szobában, ahol a kínai letelepedési kötvényesek is üzletelnek. A cég igazgatója és egyetlen részvényese Habony Árpád. Egy forgalmas hongkongi utcán magasodó...
Habony és Rogán érdekköre akár a Budapest–Belgrád-vasútprojektben is részt vehet. A letelepedésikötvény-program kulcsfigurája, Boros Attila vette át azt a Metróber Kft.-t, amelyet korábban az MSZP pénztárnoki...
A modern európai történelemben több olyan vezető is megjelent, akik hosszú időn át meghatározták országuk politikai életét, gyakran a demokratikus intézmények kárára. Két ilyen figura a...
Újabb kormányzati sarc a főváros ellen címmel rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett Karácsony Gergely főpolgármester. Szerdára összehívták Vitézy Dáviddal a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság és a Klímavédelmi, Közlekedési...
„Én, személy szerint soha nem értettem egyet azzal, hogy a határon túl élő magyarok szavazati jogot kapjanak Magyarországon. Nem azért mert nem voltam világéletemben százszázalékig szolidáris...
Amíg a „szegényes” hatvanpusztai dácsán pörögtünk, addig Orbánék suttyomban Olaszország felé kacsingattak -egyelőre csak ez látott napvilágot, de lehet még ott, ahonnan ez jött…- és rátaláltak...