Tusványos a nemzeti összetartozás és a nemzeti élni akarás egyedülálló műhelye - fogalmazott az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
Nyugalmuk és méltóságuk megőrzésére, munkájuk lelkiismeretes folytatására bátorította munkatársait Böjte Csaba ferences szerzetes pénteken közösségi oldalán közzétett üzenetében.
A Mandiner névre hallgató portál a Wikipedia szerint "a magyar kormány által „nemzetstratégiai jelentőségűnek” minősített Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) terméke. A lap szabadelvű-konzervatívnak, nemzeti...
Immár 31. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét. A szervezők 36 helyszínen több mint kétezer programmal várják az érdeklődőket július 22-től 31-ig.
Zsigmond Barna Pál, egykori csíkszeredai főkonzul, a Fidesz országgyűlési képviselője, a nemzeti összetartozás bizottságának a tagja (!) interjút adott a román közrádió székelyföldi csatornájának, a Marosvásárhelyi...
Rab László nem történész, de a történelmi kérdésekre erősen fogékony újságíró. Évekkel ezelőtt ő rántotta le a leplet a XII. kerületi Turul-szobor lábazatának szörnyű vésetéről azzal,...
Kezdjük két idézettel ezt a rendhagyó vasárnapi nyílt levelet! Kövér László még 2012-ben azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak: „Az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja...
A pénteki nap híre, hogy van az erdélyi Hargitán fekvő Tibódon egy úszómedencés villa, amiről Juhász Péter egykori ellenzéki politikus, az Együtt volt elnöke megosztott meg...
1947. augusztus 31-én tartották Magyarországon a hírhedt „kékcédulás választásokat”, ahol a Magyar Kommunista Párt – Rajk László belügyminiszter hathatós segítségével – számos csalást követett el, a...