Egyhangú döntéssel a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjévé választották Kocsis Mátét a nagyobbik kormánypárt megválasztott képviselői a frakció csütörtöki alakuló ülésén – jelentette be a frakcióvezetői posztról leköszönt...
Persze megvan a kétharmad, de végül csak 42 listás mandátumot szerzett a kormánypárt, pedig a hét közepén már 43 mandátumuk is volt, és azóta összeszámoltak még...
Az alábbiakban választókörzeteként közöljük a képviselőválasztás még nem jogerős végeredményét, hogy melyik képviselőjelölt hányadik helyen végzett, milyen százalékos aránnyal és ki nyert mandátumot. OEVK – Budapest...
Az országos listákra leadott szavazatok 69,14 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: 1. FIDESZ-KDNP (49,51 százalék, 1 530 662 szavazat) 2. JOBBIK (19,99...
Március 15-i Orbán-beszédben a főhős pacekba mondta, hogy ha újra alkalmla lesz uralkodni, magára vessen, aki keresztbe tett neki. Szombathelyen már dübörög az éca, a politikai...
Véget ért a nemzetünk ünnepe. Kinek, hogyan. De talán a hivatalosnak mondott személyek még soha nem mondtak el színpadon, emelvénye, szószéken annyi sületlenséget, mint tegnap 2023....
Kőkemény meló, járjon érte fizetés! „Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár!” címmel indult kampány a fogyatékos gyermeküket otthon, családban nevelő szülők érdekében. Nagyon fontos, hogy minél...