Ez annak a kutatócsoportnak a felfedezése, amelyik az Alzheimer-kór, valamint egyéb memóriazavarok és neuro-pszichiátriai betegségek molekuláris mechanizmusait vizsgálja magyar részvétellel. Nincs hatékony terápia Kutatásuk célja, hogy...
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, amelynek előterjesztői – állításuk szerint – biztosítani akarják, hogy akkor is stabilan és önállóan működjön Oroszországban a számítógépes...
A bírósági rendszert szisztematikusan meg akarja törni a magyar kormányzat, de az igazságszolgáltatáson belül lényegében egyedüliként az még tartja magát, állítja Bárándy Péter ügyvéd, a terület...
A Köves Slomó által vezetett EMIH-ez kötődő oldal önmeghatározásából: "a Neokohn nem kötődik pártokhoz vagy politikai oldalakhoz. Lapunk a zsidó közösség értékeinek talaján álló, azt megerősíteni...
Elsőként nyílt lehetőség arra, hogy a koronakidobódásokat a csillagok mágneses terének ismeretében lehessen tanulmányozni.
Több ügy mutatja, hogy az Európai Unió meg akarja szervezni a migrációt, és ehhez minden szinten minden eszközt felhasználnak – mondta Németh Szilárd.
Szombat hajnalban 13 biztosító tette közzé január 1-re szóló kötelező biztosítási díjait. Sajnos a 13-as szám most sem hoz szerencsét az érintett egymillió gépjármű-tulajdonosnak, akik újabb...
A pénzügyminiszter a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, az Állami Számvevőszék szerint a javaslat hozzájárul a fenntartható gazdasági növekedéshez, a Költségvetési Tanács pedig...
Ez derül ki a minisztériumok felsorolásáról és az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatból, amelyet szerda délután nyújtottak be a parlamentnek a Fidesz és a KDNP...