Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel. A volt köztársasági...
Szolidaritási eseményt szervezett vasárnapra a NoÁr Iványi Gábor és munkatársai mellett. Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) számos szegény, hajléktalan és elesett embert támogató intézményt tart fenn, azonban...
Most még távolinak tűnik, de a dolgok mai állása szerint eljön a választás ideje, amikor nem árt pár fontos dologra emlékezni, mielőtt kiválasztjuk a személyt, akitől...
Rendkívüli helyzetben kényszerülök megszólítani minden jószándékú, tisztességes embert. Kérem, érezzék át azt, amit a magyar állam hivatalos szervei a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel és segítő intézményeivel művelnek....
Kedden kiderült, hogy Vizvári Attila, Szántód polgármestere szerint a több milliárd forint állami támogatással megsegített BalaLand előtt húzódó tízméteres parti sávra bárki bemehet, ám ott strandolni...
Az ősfideszes Pesty László állította, hogy rendelkezik külföldi szervereken őrzött adatokkal, amelyek szerint NER-közeli klántagok tisztességes vállalkozók rovására, törvénytelen eszközökkel óriási vagyonokra tettek szert. Erre azonnal...
A tizenöt fős Alkotmánybíróság négy tagjának is megszűnik szeptember 1-jén a megbízatása. Mivel az új tagokat az elődök mandátumának lejárta előtti kilencven napban választják meg, az...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az...
Nem kellene senkinek sietve elsíratnia a 2022-es választáson közös listát állító ellenzéki pártokat azért, mert az Állami Számvevőszék több mint hárommilliárdos bírsággal fenyegeti őket.