Connect with us

Kerítésen innen

Palkovics a börtönt kockáztatja! – figyelmeztetés volt igazságügyi miniszterektől

Megosztás

Törvénysértést követ el, ha visszatartja az MTA kutatóintézeteinek és kutatóhelyeinek támogatását – írja Bárándy Péter, Draskovics Tibor, Forgács Imre és Vastagh Pál a hvg.hu-nak eljuttatott közös közleményben – Palkovics László, az Innovációs és Technológiai minisztérium vezetője.

hadházy
Megosztás

Törvénysértést követ el, ha visszatartja az MTA kutatóintézeteinek és kutatóhelyeinek támogatását – írja Bárándy Péter, Draskovics Tibor, Forgács Imre és Vastagh Pál a hvg.hu-nak eljuttatott közös közleményben – Palkovics László, az Innovációs és Technológiai minisztérium vezetője.

Az igazságügyi tárca  négy egykori vezetője

szerint ha Palkovics László újabb törvényi felhatalmazás nélkül átcsoportosítja az MTA-nak járó a támogatást vagyis a pénzt a jóváhagyott céltól eltérően használja fel, akkor költségvetési csalás gyanúja is felvetődhet. Főleg abban az esetben – derül ki a hvg.hu-nak eljuttatott dokumentumból – ha nem állami szervezetek is hozzájutnak egy-egy összeghez, vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek.

A közös közleményben emlékeztetnek arra is, hogy a jóváhagyott céltól eltérő felhasználásra irányuló törekvések előkészületnek minősülnek. Ezek még nem büntetendők. Az  eltérő felhasználás megkezdésével viszont az egész kísérleti szakaszba lép, a támogatás felhasználásával pedig befejezetté válik.

A kísérletet a törvény a bűncselekménnyel azonos büntetési tétellel fenyegeti, és mivel a jóváhagyott céltól eltérő felhasználás csak több személy  együttműködése révén valósulhat meg, a társas bűnelkövetés – például a bűnszövetségi alakzat – miatt e cselekmény már igen jelentős mértékű szabadságvesztéssel büntetendő

– jegyzi meg a négy volt igazságügyi miniszter.

Lendvai Ildikó: Várom, mikor jelentik be, hogy az MTA-t szétdúló Palkovics miniszter a jövő héttől Széchenyi István néven jelenik meg

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük