Kerítésen innen
Palkovics a „hét sztárja”: 800.000 millió közforintot ígért be Debrecennek, ami cirka 100.000 forint Öntől, meg Öntől, meg mindannyiunktól
A magyar kormány 2030-ig mintegy 700-800 milliárd forint forrást biztosít debreceni fejlesztésekre – jelezte az innovációs és technológiai miniszter pénteken a Debreceni Egyetemen (DE) rendezett üzleti-befektetői fórumon.
A magyar kormány 2030-ig mintegy 700-800 milliárd forint forrást biztosít debreceni fejlesztésekre – jelezte az innovációs és technológiai miniszter pénteken a Debreceni Egyetemen (DE) rendezett üzleti-befektetői fórumon.
Palkovics László elmondta: a Debrecen 2030 – A Kárpát-medence észak-keleti régiójának központja című projekt keretében 427 milliárd forint forráshoz jut a város a régió népességmegtartó erejének és versenyképességének növelésére, de a további – például egyetemi – fejlesztésekkel összesen csaknem 800 milliárd forintot fordíthatnak beruházásokra központi forrásból.
Üzenet az MTA-nak?
Debreceni Egyetem elsőként alakított klasztereket az iparkamarával, a városi önkormányzattal és a gazdasági szereplőkkel együttműködve.
„Rádöbbentek, hogy az egyetemi-akadémiai észjárással csak korlátozottan tudnak a gazdaság számára hasznokat termelni”.
A tárcavezető a Debrecen 2030 projektből kiemelte a gazdasági kapcsolatok élénkítését, a közlekedésfejlesztést – nevesítve az autópálya-, illetve vasúti összeköttetést Nagyváraddal, és a debreceni repülőtér
„komoly nemzetközi”
légikikötővé bővítését -, az oktatás terén pedig a debreceni nemzetközi iskola és a német iskola kialakítását, valamint a román és az ukrán nyelvű oktatás megteremtését.
A kormány a források biztosítása mellett a jogszabályi háttér megteremtésével és a projektmenedzsment ellátásával járul hozzá a fejlesztések sikeréhez
Palkovics László a találkozón
Gazdasági versenyképességünk – Debrecen 2030 fejlesztési terv címmel tartott mintegy másfél órás előadásában kitért arra, hogy a magyar gazdaság egészséges ütemben fejlődik, 850 ezerrel többen dolgoznak a gazdaságban, mint 2010-ben. Megítélése szerint további 500 ezer ember potenciálisan bevonható a foglalkoztatásba, amivel a dolgozói létszám elérné az ötmilliót, a foglalkoztatási ráta pedig – ami ma hazánkban 69,5 -, elérné a jelenlegi németországi 78,3 százalékot.
Felhívta a jelenlevő gazdasági vezetők figyelmét a nők részmunkaidőben való foglalkoztatására,
amiben jelenleg Magyarország az utolsó helyen van Európában. „Ez jól működő konstrukció Európában” – mondta, hozzátéve, hogy a tárca hamarosan meghirdet ilyen a programot, de
„a vállalkozások esetében lehet, hogy valamilyen ösztönzőre lesz szükség”.
A termelékenység növelése érdekében – Magyarországon a munkaerő termelékenysége fele a németországinak – a kormány egy hónapja versenyképességi csomagot publikált – mondta a miniszter.
Államilag „combosított” magyar vállalkozások
Palkovics László szerint a magyarok életminőségének javításához erős magyar vállalkozásokra, stabil munkahelyekre és növekvő bérekre van szükség.
A minisztériumi stratégiából kiemelte a Kreatív magyarok, innovatív vállalkozások programot, amely kiterjed az oktatási rendszer átalakítására, az innovációs és kutatási rendszer struktúraváltására, a kulcsiparágak – építőipar, egészségipar, élelmiszeripar és a kreatív ipar – fejlesztésére, a digitális tudatformálásra.
Fontosnak nevezte a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztését mondván, hogy minden 100 vállalkozásból 97 magyar tulajdonú, de gazdasági súlyuk összesen annyi, mint a 3 százalék multinacionális vállalatnak.
Kiemelte: egyre nő azon vállalkozások száma, amelyek jelentős kutatás-fejlesztést hoznak,
„a globális értékláncok a magas hozzáadott értéket előállító tevékenységüket hozzák Magyarországra”.
Ja, így már érthető…..
Palkovics László kitért a nemzetközi kapcsolatok építésének fontosságára, ugyanis sok esetben csak ilyen formában lehet közvetlen európai uniós forrásokhoz jutni.
Felhívta a figyelmet arra, hogy 2021-2027 között 100 milliárd euró közvetlen Brüsszelben elérhető forrás lesz kutatásra, amire vállalkozások, egyetemek, kutatóhelyek pályázhatnak.
Rámutatott arra is, hogy Magyarország a kutatás-fejlesztés terén a 22. helyet foglalja el Európában, ami indokolja, hogy
„az innovációs-kutatási rendszer irányításán változtatni kell”.
Szét kell választani a kutatási és az innovációs folyamatokat,
utóbbira csak vállalkozások pályázhatnak – mondta, ugyanakkor figyelmeztette az egyetemeket, ha a kutatási pályázati forrásokat nem tudják felhasználni, azt visszaveszik.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat