Connect with us

Gyorshír

Palkovics nem áll le: májusban szétveri a Magyar Tudományos Akadémiát

Megosztás

Teljesen kiszerveznék a kutatóintézeteket az új terv szerint, egyeseket meg is szüntetnének, az MTA egyszerű köztestületnek maradna meg.

MTA
Megosztás

Teljesen kiszerveznék a kutatóintézeteket az új terv szerint, egyeseket meg is szüntetnének, az MTA egyszerű köztestületnek maradna meg.


Drasztikus változások

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter már májusban véghezviszi a tervét a drasztikus átszervezésről, a miniszter pedig a múlt hét végén egy közvetítő, a Professzorok Batthyány Körének egy tagja révén meg is üzente az MTA-nak, hogy elkötelezett az átalakítást illetően.

A miniszter

a tervek szerint létrehozna egy Eötvös Lorándról elnevezett intézetet, és oda kerülnének azok az intézetek, amelyeket a miniszter is megtartana.

Ilyen például a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), vagy a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet.

Az intézetek egy részét megszüntetik

A humán intézetek egyben tartása viszont nem cél, de például a Bölcsészettudományi Kutatóközpont valamelyik egyetem alá kerülne. Itt az ELTE és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem neve is felmerült. A természettudományi intézeteket várhatóan a Bay Zoltán intézethálózathoz csatolják, de

az intézetek egy részét megszüntetik, az MTA pedig megmarad köztestületnek.

Palkovics szerint „sorosista elemek” vannak az MTA-n

Az újonnan létrehozandó Eötvös Loránd Intézet vezetőjeként a lap szerint felmerült Hatos Pál történész és a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről menesztett Prőhle Gergely neve is.

Palkovics állítólag azt is mondta, tisztában van azzal, hogy elindult a kutatók között a szervezkedés, de ő ettől nem fog meginogni, mert erős a pozíciója. A lap szerint Palkovics úgy fogalmazott, tudja, hogy „sorosista elemek” vannak az MTA-n, főleg a Humán Tudományok Kutatóházában.

Már a fizetésekre, a rezsire is pályázni kell

Hogy a létrehozandó intézetet az MTA mennyiben finanszírozná, azt nem tudni, de ennek az intézetnek a szenátusában elvileg kapna valamennyi beleszólást az MTA a minisztériumok és a kormányzat mellett.

Januárban Palkovics László arról tájékoztatta az MTA kutatóközpontjainak főigazgatóit, hogy már áprilistól projektalapú működésre állnak át a központok, alaptámogatásra – tehát a fizetésekre és a rezsire is – pályázniuk kell. A témakiírásokat január végén tették közzé, azok nyitottak azon egyetemek és a kormányzathoz közelálló kutatóintézetek részére is, amelyek viszont kapnak alaptámogatást.

Ötezren kerülnek bizonytalan helyzetbe

Az MTA egy korábbi közleménye szerint komoly anyagi gondokkal küzdenek az intézmény állami költségvetésének felfüggesztése nyomán, a minisztérium szerint viszont van elég pénze az MTA-nak így is. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökénél a hónap végéig lehet pályázni arra a pénzre, amelyet a Magyar Tudományos Akadémiától vont el a tavaly elfogadott költségvetési törvénnyel a kormány, ezen azonban az MTA kutatóintézetei mellett egyetemi és állami kutatócsoportok is pályázhatnak, köztük a kormány alapította intézetek is. Az MTA dolgozói nyilatkozatban fordultak a kormányhoz, jelezve, hogy a finanszírozási problémák miatt mintegy ötezer kutató és nem kutató státuszú munkavállaló került bizonytalanságba.

(Forrás: HVG, 168 Óra)

Kapcsolódó

MTA elveszíti függetlenségét, nemzetközi kapcsolatait, tudományos műhelyek mennek tönkre

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. web page

    2025.05.22 15:44 at 15:44

    Hurrah! Finally I got a web site from where I be capable of genuinely obtain useful
    facts concerning my study and knowledge.
    web page
    Hey just wanted to give you a brief heads up and let you know
    a few of the pictures aren’t loading correctly. I’m not sure
    why but I think its a linking issue. I’ve tried it in two
    different web browsers and both show the same results.

    casino en ligne
    Hi there everyone, it’s my first visit at this website,
    and piece of writing is in fact fruitful in favor
    of me, keep up posting these articles or reviews.

    casino en ligne
    Incredible! This blog looks exactly like my old one! It’s on a totally different topic but it has pretty much the same layout and design. Wonderful choice of colors!

    casino en ligne
    For newest information you have to visit world-wide-web and
    on the web I found this website as a most excellent web page for latest updates.

    casino en ligne
    I absolutely love your website.. Pleasant colors & theme.
    Did you create this site yourself? Please reply back as I’m
    wanting to create my own personal website and would like to learn where you got this from or just what the theme is called.
    Cheers!
    casino en ligne
    You are so awesome! I do not believe I’ve truly read a single thing
    like this before. So wonderful to discover another person with a
    few original thoughts on this subject matter. Seriously..

    thanks for starting this up. This web site is something that’s needed on the internet, someone with
    some originality!
    casino en ligne
    I was able to find good advice from your blog posts.
    casino en ligne
    It’s actually a nice and helpful piece of information. I am
    glad that you just shared this helpful info with us.

    Please keep us up to date like this. Thank you for sharing.

    casino en ligne
    Thanks on your marvelous posting! I seriously enjoyed reading it,
    you’re a great author. I will ensure that I bookmark your blog and will eventually come back in the future.
    I want to encourage that you continue your great work, have a
    nice holiday weekend!
    casino en ligne

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük