Kerítésen innen
Papír van róla: jön a kötelező boltzár – No para, senki nem hal éhen….
Emlékeznek a régi beidegződés micsoda tumultuózus jeleneteket produkál, ha egy-egy napra bezárnak a hiper-szuperek? Tolongunk, ha kell, ha nem. Közeleg május 1-e, ami ugye hagyományosan munkaszüneti nap és szerdára esik. Ez azt is jelenti, hogy a legtöbb bolt zárva lesz. Mutatjuk az Aldi, Auchan, Lidl, Metro, Penny, Spar és Interspar, Tesco, CBA, Príma, illetve a gyógyszertárak, benzinkutak, és egyéb kisboltok keddi, szerdai és csütörtöki nyitva tartását.
Fő a nyugalom….
Május 1. – A Munka ünnepe
Ezt a jeles napot és egyben hivatalos állami szabadnapot a munkásmozgalmak társadalmi és gazdasági eredményeiről való megemlékezésnek szenteljük. XII. Piusz pápnak köszönhetően a Munka Ünnepe nem csak polgári, hanem egyházi ünnep is, amelyet Munkás Szent Józsefhez, a munkások védőszentjéhez köthetünk. Az ünnep összekapcsolódik a más hagyományokkal, például a májufa-állítással is.
Aldi
- Május 1-én az összes Aldi zárva lesz.
- Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos nyitvatartás (jellemzően 6:30-21:00/22:00) szerint tartanak nyitva az üzletek.
Auchan
- Május 1-én, szerdán az Auchan hipermarketek is egytől-egyig zárva tartanak.
- Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos hétköznapi nyitvatartás szerint (jellemzően 6:00-21:00) tartanak nyitva az áruházak.
Lidl
- Május 1-én, szerdán a Lidl minden diszkontja zárva lesz.
- Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos keddi és csütörtöki nyitvatartás (jellemzően 6:30-21:30) szerint tartanak nyitva a lánc diszkontjai.
Spar szupermarketek és az INTERSPAR áruházak
- Május 1-én, szerdán természetesen a Spar szupermarketek és az Interspar áruházak is többnyire zárva tartanak, kivételt jelentenek az OMV töltőállomásain működő Spar express üzletek, melyek természetesen az ünnepnapok alatt is elérhetőek.
- Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos nyitva tartási idő (jellemzően 6:30-21:30) alapján lesznek látogathatóak az üzletek.
Tesco
- Május 1-én, szerdán a Tesco is zárva tartja egységeit.
- Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos menetrend (jellemzően 6:00-22:00) szerint térhetünk be a Tesco áruházaiba.
Penny
- Május 1-én, szerdán, az Aldihoz és a Lidl diszkontjaihoz hasonlóan a Penny egységei is zárva tartanak.
- Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos nyitvatartás szerinti üzemben (jellemzően 6:00-21:00) lesznek nyitva a diszkontok.
METRO áruházak
- Május 1-én, szerdán a Metro nagyáruház egységei is zárva tartanak.
- Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos nyitva tartási idő szerint (jellemzően 5:30-21:30) várják a vásárlókat az áruházakban.
CBA
- Május 1-én, szerdán a CBA és Príma boltok is jellemzően zárva tartanak. Mivel azonban a lánc egységei jellemzően franchise rendszerben működnek, így akadhatnak boltok, amelyek kinyitnak, ezekről tájékozódni a CBA weblapján elérhető boltkereső alkalmazásban lehet.
- Április 30-án, kedden, illetve május 2-án, csütörtökön a szokásos keddi nyitva tartás (jellemzően 6:30-21:00) szerint tartanak nyitva a CBA-k.
Gyógyszertárak, benzinkutak, non-stop üzemelő kisboltok
Jó tudni, hogy május 1-jén, szerdán a patikák többsége is zárva lesz Magyarországon, ezért az érintetteknek gondoskodniuk kell előre a szükséges gyógyszereikről. Kivételt jelentenek persze az ügyeletes patikák, ahol mindig van betegfogadás, ezek elérhetőségéről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) gyógyszertár-keresőjében lehet tájékozódni.
A trafikok tulajdonosi döntéstől függően maradhatnak nyitva
Mint azt feljebb már említettük, a Munka ünnepén is nyitva lesznek
- a benzinkutas boltok, illetve
- Budapesten a non-stop üzemelő Roni és Manna egységei is.
A teljesen magán kézben lévő, egyedi kisboltok pedig saját hatáskörben döntenek arról, nyitva tartanak-e 2024.05.01-jén.
Szerző
Friss
- Erre gondolt miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja