Nagyon nehéz erről okos dolgot mondani. Nagyon nehéz akár megérteni is: a londoni és a riói paralimpián összesen négy érmet szerző Marieke Vervoort, aki 2012-ben a kerekesszékesek 100 méteres versenyében aranyérmes lett, 200 méteren ezüstérmes, tavaly pedig 400 méteren második, 100 méteren harmadik helyezést ért el, eutanáziára készül.
[mnky_ads id=”3427″]

Igen, meg akar halni, mert akkora fájdalmakat okoz neki a gyógyíthatatlan, degeneratív gerincbetegsége, mely folyamatosan súlyosbodik, hogy ezeket már nem képes elviselni.

De ez nem hirtelen támadt ötlet, amit az elkeseredés szült: már 2008 óta foglalkoztatja a gondolat, most viszont a sajtó számára is megerősítette: döntése megmásíthatatlan. A riói paralimpia idején már beszámoltam helyzetéről, akkor így nyilatkozott:

„Mindenki lát nevetni, amikor az éremmel pózolok, de senki sem látja a sötét oldalt. Nagyon szenvedek. Nekem is volt bakancslistám, de ma már csak az olimpiai arany éltet. Minden reggel teljesen kimerülten ébredek, és hagyom, hogy a nővér beadja a morfiuminjekciót. Szó szerint kikopott belőlem a félelem és a frusztráció.”

Most már sokkal rosszabb a helyzet, mint mondja:

„Nem akarok többet szenvedni. Ezt már nagyon nehéz elviselni, és teljesen kicsúszott a talaj a lábam alól. Sosem voltak korábban ilyen érzéseim, de most szinte folyamatosan sírok.”

Belgiumban 2002 óta törvényes az eutanázia, amennyiben a beteg kéri és helyzete orvosilag reménytelen. Bizonyos dr. Wim Distelmansot kérte fel Marieke Vervoort arra, hogy majd adja be neki a halálos injekciót. Búcsúleveleit is megírta, megcímezte, felbélyegezte… bármelyik pillanatban meghozhatja a végzetes döntést.
[mnky_ads id=”3427″]
Az ember kiabálni szeretne, könyörögni, hogy ne, ezt ne tegye, még történhet csoda, felfedezhetnek új gyógymódot, az orvostudomány rohamléptekkel fejlődik, csak még egy kicsit tűrjön, hátha… de biztos, hogy ezeket az érveket már ezerszer hallotta. És sajnos neki kell tűrnie hosszú évek óta az elviselhetetlen fájdalmakat minden pillanatban.

Most csak arra vár, hogy flamandul írt önéletrajzi könyvének elkészüljön és megjelenjen az angol fordítása, mert szeretné, ha a közönséget inspirálná a sportolói pályafutása.

Könyörgöm, kedves fordítók… ne siessék el azt a munkát, hátha időközben felfedeznek egy új terápiát. Most aki időt nyer, szó szerint életet nyer.

Minden tisztelet Marieke Vervoortnak!

De okosat nem tudunk mondani ebben a helyzetben.

Szele Tamás

Sport Mindig
[mnky_ads id=”3390″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét