Parászka Boróka: hasonlóságok a jelen állapotok és a késő kádárkor között

Parászka Boróka erdélyi magyar újságíró, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa rendszeresen írja meg véleményét közösségi oldalán politikáról, kultúráról, világít rá társadalmi problémákra. Idézett posztja „a kollaborációnak három, látszólag távol eső, mégis struktúráját, következményeit tekintve nagyon hasonló” példájáról szól.

A hatalommal kötött kompromisszum

• „Müller Péter Sziámi kapott egy sarzsit a (kormányzati ösztönzésre létrehozott ) popkult bizottságban.
• Tompa Gábor antiszemita összeesküvés elmélet hívő és terjesztő áltudományos szélhámost hívott meg a Kolozsvári Magyar Állami színházban (miután évek óta hol nyíltabban, hol visszafogottabban terjeszti és erősíti a magyar kormányzati propagandát és a trumpiánus tévszméket).
• Molnár Áron, NoÁr szerepet vállalt majd hosszas magyarázkodásba kezdett, miért vállalt szerepet a magyar filmipar újabb megcsúfolásaként útjára eresztett Hadikban.

Hogy ezeknek a hatalommal kötött kompromisszumoknak mi a következménye, veszélye sokan elmondták. Ehhez nem tennék hozzá semmit.

Felhívnám a figyelmet

viszont arra, hogy milyen hasonlóságok vannak a jelen állapotok és a késő kádárkor között. A nyolcvanas években ugyanis két önleépítő mítosz terjengett. Az egyik, hogy a magyar értelmiség, elit, művészvilág kész a rendszerváltásra, csak a hatalom (még) nem hagyja őket kibontakozni. A másik, hogy a fiókok televannak a rendszerváltás szellemi tartalékát képző mesterművekkel. Utóbb kiderült: egyáltalán nincs felkészülve a magyar társadalom a rendszerváltásra, a fiókokból sosem kerültek elő a művek. És a többség politikai aktivitását, részvételét nem a hatalom gátolta, hanem a saját helyezkedő érdekérvényesítésük, a kivárás, meg a rendszer „belülről bomlasztása”.

Sziámi, Tompa ás NoÁr (más más kaliberü alkotók, de most egymásmellé sodródtak) nem a kisesszerűség, a magyarázkodás, az alibizés miatt roppantul kínos.

Mindezt – mondhatni – megszoktuk – tulajdonképpen ez a teljes társadalom állapota

Hanem az, hogy nincs emellett, ennek ellenére semmilyen teljesítmény.

• Sziámi részéről évtizedek óta nincs, valamikori teljesítményéből, nimbuszából él hosszú ideje.
• Tompának talán volt, talán nem is volt olyan léptékű teljesítménye, amit neki tulajdonítottak. Plagizált, elszélhámoskodott előadásairól évtizedek óta beszéltek halk, de hamar elfojtott hangok. Kiváló példája annak, hogyan lehet leélni egy életet fedezet nélküli tekintéllyel.
• NoÁrt meg súlyos felelősség terheli azért, mert hosszú ideje brandesítésre használja az aktivizmust, nagyon nehéz régóta eldönteni, hogy magát akarja eladni, vagy az ellenállást népszerűsíti. Vagy is is. Nem csinál mást, mint annak idején a szélsőjobbon Tomcat.

Ha valakinek megadatik az esély, hogy figyelje, mi történik a még mindig létező orosz vagy fehérorosz ellenállásban, akkor azt látja, hogy sokkal keményebb körülmények között, sokkal nagyobb kockázattal, tényleg hiteles, fontos szellemi és alkotói munka folyik. Olyasmi, ami be fog érni. Nem kupeckedés talmi, politikai és kreatív giccsel, mint nálunk.

Ha ezek az emberek tényleg jót akarnak maguknak,

hogy a közösségükről, közönségükről, támogatóikról, híveikről ne is beszéljünk, akkor most nagyon szerényen, halkan visszavonulnak. És ha még van bennük morzsányi képesség az alkotásra, akkor nekifognak dolgozni. Teremteni, alkotni. Valami olyasmin, ami tényleg errodálja ezt az elviselhetetlen rendszert. Amelynek fennállásán, legitimálásán most különböző ürügyekkel és kalkulusok mentén dolgoznak.

Forrás

Parászka Boróka: az a kormány, amelyik ukránozással, erdélyizéssel vagy épp cigányozással jut hatalomra, nem magyar és nem kormány

noÁr szerint

Tisztázzuk a Hadik-helyzetet, avagy mit keres, Molnár Áron a noÁr alapítója egy állami filmben?

címmel közölte gondolatait Facebook oldalán Molnár Áron színművész azt követően, hogy kommentelők szóvátették, miért ő játssza a moziban Gvadányi Józsefet. Az alábbiakban az ő soraira hívjuk fel a figyelmet.

„A Hadik egy adófizetői forintokból készült film. A te és az én befizetett adómból készült el. A befizetett adó nem a kormány pénze. Nem kegyet gyakorol az állam, hanem a kötelességét végzi, amikor elkülönít a kultúrára adófizetői forintot.

Akkor én lepaktáltam a kormánnyal azzal, hogy a Hadikban játszom?

Akkor kötnék kompromisszumot, ha egy állami film forgatása alatt, után, vagy közben befognám a számat. Egy magyar filmben ugyanúgy szerepelnie kell ellenzéki, mind nem ellenzéki színésznek, mert nem a pártpolitikai hovatartozás kell döntsön erről, hanem a szorgalom, az alázat és a tehetség…..” A további eszmefuttatást alább olvashatják.