Valahogy úgy volt valamikor, hogy naivan azt gondoltam, kik vannak itt meg amott, s kiket külön-külön szeretek és/vagy tisztelek, egyként küzdenek ugyanazért. Persze tudtam én, hogy illúzió csupán, mert egy olyan világban, ahol minden az egó reklámozása, körül forog ez képtelenség.
Lettek az X-ek, Y-ok, meg a Z-k, csak a nép volt zavaró
A sok kicsi -amúgy indokolatlanul kirakatba helyezett – egó önzése lassan maga alá gyűrte a közt. Lettek az X-ek, Y-nok, meg a Z-k, csak a nép volt zavaró. A nép az istenadta, balga, birka, megalkuvó ès lázadó volt a felesleg. Ez a lassú folyamú, lassan ébredő, tökéletetlenségében gyarló és esendő nemzet, melynek nèvtelenjei csak kapkodták a fejüket, ki a barát, az ellenség, a közibük való. Címkèk és szlogenek, vásári vircsaftok közt éltek és haltak. Egyre megy, ugyanaz, ugyanazok -gondolták sokan.
A szabadságvágyak szálltak mint a lufik…
Akolmeleg talmi biztonságába zárult a népérzület.
S csak nézem, nézem, kiket szeretek, hogyan torzulnak el vélt vagy vagy valós igazságukba ragadva, hogyan fordulnak egymás ellen, elárulva önmaguk…Tudom hogy mindez elmúlik. Kijózanulnak majd…Hát szeretem őket. Csak a szívem ég parázson, mert köztük ott a gyűlölet.
