Páros interjú Beer Miklós püspökkel és Bogdán Lászlóval, Cserdi polgármesterével a vágyakat is felzabáló valóságról

„Ne gondolja senki, hogy Cserdiben már Kánaán van”

bl.: Cserdiben az elmúlt években elérteket sokan „csodaként” emlegetik. Vajon miért fehér holló ma Cserdi, miért nem a követendő minta Magyarországon?

B.M.: Hála Istennek Cserdi valóban a reménység forrása. Meg lehet csinálni! De ehhez olyan emberek kellenek mindkét táborban, akik hisznek a közös célban és elég bátrak, hogy a program élére álljanak.

B.L: Hálás vagyok Cserdi lakosainak, hogy együtt ilyen nagy utat tehettünk meg. Ez nem az én érdemem, a Cserdi emberek nélkül nem sikerült volna az, amit ma „csodának” mondanak, pedig nincs ebben semmi rendkívüli. Hosszú évek kitartó munkája érett be az elmúlt években, és ennek eredménye, a sok elégedett ember a községben. Nem ment ez könnyen egyik napról, a másikra. Küzdöttünk egymással keményen, makacs emberek vagyunk mi Cserdiek. De a konokságot legyőzte a józan ész. Nem tudom vajon követendő példa vagyunk-e. Ne gondolja senki, hogy Cserdiben már Kánaán van. Egy picivel jobban élünk, talán „gazdagodtak” is az itt élők. De mi szegény emberek vagyunk, és még képesek vagyunk a kevésből is gondolni másokra. Anno azt hittem, hogy mások is ezt fogják tenni. Tudatosan választottam az akcióknak provokáló címet, de sajnos nem jött be. Magunkra maradtunk ebben is!

b.l.: A történelmi egyházak hangja elég hangos-e a cigányság ügyében, mit tehetnek az egyházak azért, hogy befogadóbbak legyenek a magyarok?

B.M.: Sajnos a történelmi egyházaink sem fordítottak kellő figyelmet az életükre. Néhány próbálkozás ugyan történt, mint a Máltai Szeretetszolgálat, a Marista Iskolatestvérek Szerzetesrendje, a Görög Katolikus Egyházmegyék és néhány elszigetelt egyházközség szép gyakorlata. Székely János püspök úr vezetésével Esztergomban megindult a Sója Miklós Ház tevékenysége. Nálunk a Váci Egyházmegyében Dúl Géza vezetésével évek óta működik a cigány-pasztorációs program. Többfelé beindultak a tanodák. Székely János püspök úr több nagyszerű írást tett már közzé az elmúlt években. Évekkel ezelőtt a váci egyházmegyében írtam egy körlevelet /2014/ ugyanebben a témában. Sajnos úgy érzékelem, hogy még gyönge a hangunk. Ugyanakkor az idő sürget. Papjainknak sokkal többet kellene erről beszélniük a templomokban. Annál is inkább, hiszen a kis egyházak sokkal elkötelezettebben tevékenykednek. Tanulhatnánk tőlük. Reménykedem.

b.l.: Mindketten számos interjúban beszéltek az oktatás, a tudás fontosságáról. A mai magyar oktatási rendszerben milyen esélyei vannak egy többszörösen hátrányos, még tehetségesnek is mondható cigány gyermeknek? Meddig lesz kivétel, hogy egy cigány gyerek eljut Pannonhalmára tanulni, majd onnan Párizsba?

B.M.: Az oktatás az egyik legfontosabb területe a felzárkóztatásnak. Sokféle szempont ütközik. Az elkülönítés éppen olyan veszélyeket hordoz, mint az erőltetett integráció. Sajnos dobálódzunk ezekkel a szavakkal anélkül, hogy meggondolnánk, hogy mit is jelentenek. Figyelembe kell venni a helyi körülményeket és a célt kell szem előtt tartani. A cél pedig az, hogy minden cigánygyerek elvégezhesse a nyolc osztályt, valóban tanuljon meg írni-olvasni és a tehetségesebbek előtt nyitva legyenek a középiskolák. Sok múlik azon, hogy a tehetséges cigány tanulókat kik patronálnak. Családok, kisebb közösségek, egyházközségek, tehetősebb vállalkozók.

B.L.: A cigányság felemelkedésének a záloga a tudás. Csak a tudatlan, önálló gondolkodásra képtelen emberrel csinálhat meg mindent a mindenkori hatalom. A tanult embert nem lehet egy zsák krumplival megvenni a választásokon, nem lehet madzagon rángatni. Ma unikum, ha egy cigány gyermek középiskolába megy, a diploma pedig még az ő számukra is többnyire elérhetetlen. A szegregált iskolákban nem lehet a napjainkban szükséges korszerű tudást elsajátítani, nem lehet informatikát és idegen nyelvet tanulni. Saját magam is sokszor átéltem, milyen nehéz volt a szülők ellenállását legyőzni azért, hogy gyermekeik tanulhassanak tovább. Ma már ők a legbüszkébbek -joggal – fiaikra, lányaikra. Cserdiben minden gyerek tanul, nem az iskola mellé jár. Ma már a falunak van egyetemi hallgatója is. Ez úgy tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Muszáj beszélnem a kormányzat felelősségéről is. A tankötelezettségi korhatár 16 évre történő leszállítását óriási hibának tartom. Cigánygyerekek ezrei kerültek így ki az utcára, esélyük sincs arra, hogy vigyék valamire az életben. Félek kimondani, de úgy érzem, a jelenlegi kormány számára nem igazán fontos, hogy a cigánygyerekek képezzék magukat. A csóró cigány jó lesz a kuli, alja munkákra, akikbe bármikor bele lehet rúgni. Szeretném azt kérni püspök úrtól, tekintélyével segítsen abban, hogy az egyházi iskolák befogadóbbak legyenek, adjanak esélyt -akár ösztöndíj formájában- a tehetséges cigánygyerekeknek!

„A cigány értelmiségiek példamutatása hiányzik”

b.l.: ; Bogdán László közel másfél évtizedes munkája, eredményei ellenére mintha kevésbé lenne jelen a országos cigány közéletben. Ide kapcsolódik, hogy a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány számít-e a Cserdiben felhalmozott tapasztalatokra, eredményekre?

B.M.: Sokat várok olyan oktatási együttműködésektől, ahol a leendő munkahely vállalná a szakképzés biztosítását. Tulajdonképpen ez lenne az Alapítványunk egyik célkitűzése is. Úgy jelen lenni a helyi közösség életében, hogy a születéstől az első munkahelyig kísérni, segíteni a gyerekek életútját. Ebben szeretnénk felhasználni mindazt a nagyszerű példát, tapasztalatot, amit Cserdiben látunk. Sajnos úgy érzékelem, hogy még Bogdán Lászlónak sem elég erős a hangja,

B.L.: Úgy szoktam fogalmazni, hogy BLc elhanyagolható. Nem én vagyok a fontos, nem az számít, mi van velem, vagy mi lesz majd velem. Örülök annak, ha közreműködhetek püspök úr alapítványában, mezei közkatonaként. Püspök úr személye a garancia, hogy ki lehet a „gettóból” törni. Mindazt, amit segíthetek ebben, kész vagyok megtenni. A magyar közéletben nagyon kevés cigány található. A cigány értelmiségiek példamutatása hiányzik, szavuk halk, nem hallatszik. Hiszem azt, hogy a cigánykérdés nem silányítható le egyszerű pártpolitikává, olyan társadalmi ügyről van szó, amely közös cselekvést követel a jobb-, és baloldaltól egyaránt. Ma ennek még csak a jeleit sem látom. A politikusok csak a saját hasznukat keresik, nem a megoldást. Szomorú, hogy ma a politikusoknak nincs felelősségük, csak a cinizmusuk jelenik meg. Számukra a cigányság így jó, ahogyan van, nem érdekük a változtatás. Látszatra úgy csinál mindenki, hogy elfogadó, toleráns, valójában a szándék az, bárcsak ne lennének itt közöttünk. Ezért készülhetnek a lejárató videók. Ezek rövid távon javítanak a népszerűségi indexen, voksokat hoznak, be lehet masírozni a parlamentbe. A jó Isten látja, milyen keresztény nép vagyunk mi.

b.l.: Kikerülhetetlen, hogy beszéljünk a koronavírus járvány okozta társadalmi hatásokról. Már most sokan kerültek utcára, ez a szám csak növekedni fog. Mi lesz ebben a válsághelyzetben a sokszor középkori körülmények között élő cigányokkal, ahol az élet, elemi feltételei már most is igen hiányosak.

B.M.: A 30. évfordulót most beárnyékolja a világméretű járvány, amely már előrevetíti az újabb gazdasági válságot. Megjósolható, hogy ennek ismét a cigányság lesz a legnagyobb vesztese. Miközben egyre kilátástalanabb a jövő, a figyelem ismét elterelődik róluk.

B.L: A Nemzetközi Roma Nap valójában önmagában egy semmit érő „műbalhé”. Az élet most mindent átírt. Olyan veszély jelent meg a koronavírussal, amellyel az emberiség talán a spanyolnátha járvány óta még nem találkozott. Ma azt az időt éljük, amit korábban el sem tudtunk képzelni, nem is mertük volna felfogni sem. Emberi tragédiák sokaságával kell naponta szembesülnünk. A koronavírus újra tervezést hozott a népek között, az emberek között, a családokban. Fel kell ismernünk, hogy úgy ahogyan eddig ment a szekér, a jövőben már nem megy tovább! Hiszem azt, minél szegényebb vagy, annál kevesebbet érzel a tragédiából, ugyanakkor, minél szegényebb vagy, annál jobban át tudod érezni mások tragédiáját. Kérem a Mindenhatót segítsen abban, hogy a vírus ne érje el a cigánytelepen élőket, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek.

Milyen világ jön a koronavírus után?

bl.: Kaptunk egy esélyt arra, hogy picit jobb emberek legyünk a veszély elmúltával, fogalmazott egy korábbi interjújában püspök úr. Mit gondolnak, milyen lesz /lehet/ a koronavírus járvány utáni világunk?

B.M.: Egyre gyakrabban feltesszük ezt a kérdést. Gyakran olvasunk vagy hallunk olyan nyilatkozatokat, megállapításokat hívő és nem-hívő, de felelősen gondolkodó emberektől, hogy ez a világjárvány, amit pandémiának neveznek szak-kifejezéssel, rádöbbent mindnyájunkat, hogy ez a telhetetlen kapitalista gazdaság teszi tönkre az emberi életet. Ferenc pápa szenvedélyesen kijelentette több alkalommal is, hogy „ez a gazdaság öl”. A gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek. Most lehetőségünk lenne rá, hogy radikálisan változtassunk az életmódunkon, életszemléletünkön. Kicsiben úgy, hogy szerényebben élünk, társadalmi szinten pedig úgy, hogy a hátrányos helyzetű települések, régiók fejlesztését hatékonyabban támogatjuk. Csak reménykedni tudok, hogy sokan tanulunk ebből a helyzetből. Hívő emberként úgy fogalmazok, hogy az Úristen mindnyájunknak adta a Föld kincseit és elvárja, hogy jó testvérként el is osszuk ezeket a kincseket. Nagyon sok gondolat vibrál bennem. A telhetetlen ipari termelés mellett a fegyvergyártás és a gazdag országok luxus-életvitele van ennek a világjárványnak is a hátterében. Ki kellene józanodni.

B.L.: Már korábban is beszéltem arról, hogy a járvány előtti világunktól el kell köszönnünk, az már nem fog vissza térni. Azt várom a magyar politikusoktól, viselkedjenek felnőtt emberekként. Tegyék végre félre kicsinyes, anyagias pártérdekeiket, vegyék észre, hogy amit eddig tettek az zsákutca volt. Nőjenek fel, és tegyék, amit a köz szolgájától elvárnak a bajban levő magyar emberek. Úgy látom a magát tanultnak mondó politikai „elitünk” még a bajban, a tragédia küszöbén is saját magával van elfoglalva. Szabad szájú leszek, kérem Miklós püspököt, és a kedves olvasókat is, nézzék ezt el nekem. A parlamentben ülő 199 embernek, a jelenlegi válságos helyzetben nem az a feladatuk, hogy öntsék egymásra a szart, és üres szócséplésekkel fárasszanak bennünket. Most annak lenne itt az ideje, amikor a nyakunkon a halál, tegyék azt, amit az elmúlt 30 évben elmulasztottak. Most van itt a nemzeti baj, tessék végre tenni, és ne sületlenségeket beszélni. A vírus színvak, lecsap bárhol, bármikor, és ha nem vagy elég közel a Jóistenhez, akkor jön majd az újabb csapás. Jelzés előtt állunk! Fel kell ismerni azt, hogy egyszer élünk, és abba nem fér bele az irigység, a gonoszság, a gyűlölködés. Nézzünk szembe azzal, ami most van, és vegyük észre, hogy meg kell állni, és végig kell gondolnunk, mi hiányzik még a holnaphoz. Nézzünk önmagunkba hittel, szeretettel.