Connect with us

Budapesti hétköznapok

Pedagógus fertőzhetett a XVlll. kerület egyik táborában!

figyelem-minden-magyarorszag
Megosztás

Koronavirus gyanúval kivizsgálásra vittek ma egy tüneteket produkáló pedagógust, aki néhány napja a beteg rokonát ápolta a kórházban, akiről most bebizonyosodott, hogy fertőzött – jelezte Szaniszló Sándor, a kerület polgármestere közösségi oldalán.

Egy hétig vigyázott a srácokra….

Az ápolást követően a pedagógus hölgy 7 napon át 18. kerületi általános iskolás gyerekekre felügyelt a sarkadi Arany János kollégiumban szervezett nyári táborban.

Ezalatt két, 45 fős iskolás csapattal, a 18. kerületi Piros és a Brassó iskola diákjaival került kapcsolatba

Az első iskolából már hazamentek a gyerekek. A Brassó iskola diákjai szombaton fejeznék be a tábort.

Az ügyben a következő lépésekről döntött a polgármester

Levélben kértem az érintett szülőket, hogy a pedagóguson elvégzett megismételt teszt eredményéig ne vigyék haza a gyermekeket.

Szeretnénk ezzel elkerülni, hogy ötven kerületi család kerüljön karanténba.

Az önkormányzat átvállalja a tábor plusz napjainak költségét,

annak érdekében, hogy az érintett családoknak ez a váratlan helyzet ne jelentsen semmilyen plusz anyagi terhet.

Megrendeltük a gyermekek és kísérőik koronavírus tesztjeit is.

Hivatalosan akkor lehet kimondani, hogy a pedagógus nem jelentett veszélyt a diákok egészségére,

ha 48 órán belül két tesztje is negatív, de erre legalább hétfő délutánig várni kell.

Hétfőn, a második teszt eredményének ismeretében újabb intézkedéseket hozunk. Addig is folyamatosan tájékoztatok mindenkit a fejleményekről.

szegeden

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük