Bulvár
Pedofil rendőrt fogtak? — Gyermekprostitúció
Szerette a kislányokat – így jellemezték lapunknak a volt zászlóst, aki korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályán dolgozott. Például a pedofília elleni védekezésről, a „cukrosbácsik” veszélyeiről is tartott előadásokat általános iskolásoknak.
A gyanakvástól az alapos gyanúig
Pedofil rendőrt fogtak a BRFK bűnmegelőzési osztályán, ugyanis egy idő után gyanús lett a munkatársainak, hogy túlságosan is közel került „védenceihez”. Elsősorban kislányokhoz. Nem tudni, hogyan jutott a rendőri vezetés tudomására a beosztott ferde hajlama, de tény, feljelentést tettek ellene. A Központi Nyomozó Főügyészség nevében dr. Kovács Katalin százados, főügyészségi katonai ügyész, helyettes szóvivő a Városi Kurír kérdésére a következőket közölte.
„A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyermekpornográfia bűntette és szolgálati visszaélés bűntette miatt folytat nyomozást egy volt címzetes rendőr zászlós ellen, akinek szolgálati jogviszonya időközben megszűnt. Az ügyben egy gyanúsított van, további információ azonban a büntetőeljárás eredményessége érdekében nem adható.”
Bűncselekményeinek részleteiről, illetve elfogásának körülményeiről jelenleg nincsenek közelebbi információink. Tudomásunk szerint egyébként a szabadlábon védekező gyanúsított jelenleg külföldön bujkál.
Lapunk úgy értesült, hogy a (volt) rendőr testvére ellen is komoly büntetőeljárás zajlik. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője ezzel kapcsolatban a következőket közölte:
„gyermekprostitúció kihasználása, szexuális visszaélés, kiskorú veszélyeztetése és kábítószer birtoklása miatt van folyamatban. Az ügyben egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki letartóztatásban van. A két ügy tárgyát képező bűncselekmények között összefüggés nem áll fenn.”
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája