Connect with us

Kerítésen túl

Peren kívüli megállapodás a metoo mozgalmat elindító amerikai perben

rasszista, homofób kijeletéseket tett Gulyás
Megosztás

Miközben Budapesten politikai tartalmakkal orr-nehézzé tett metoo mozgalom lassan a politikai ellehetetlenítés és a középszer bosszújának eszköze lett, -tisztelet a kivételnek- az USA-ban a dolog lassan nyugvópontra jut. 

Csendesedő Hollywood?

Harvey Weinstein volt hollywoodi filmproducer 47 millió dolláros peren kívüli egyezséget kötött szerdán azokkal a nőkkel, akik szexuális zaklatással vádolták őt – jelentette este több amerikai lap.

Az egyezséggel a Weinstein elleni csaknem valamennyi, folyamatban lévő polgári pert lezárják. Az összegből körülbelül 25 millió dollárt fordítanak a producert vádló nők kártérítésére és egy áldozatokat segítő alap létrehozására.
A közel  egy esztendeig tartó tárgyalások után kimunkált megállapodás nyilvánosságra került részletei szerint Weinstein és volt munkatársai – beleértve az egykori filmstúdiója igazgatósági tagjait is – a kártérítés ellenére sem ismerték el a nekik felrótt bűncselekményeket. A megállapodást még egy csődbírónak és egy polgári peres bírónak is jóvá kell hagynia.

Így osztják el a pénzt

A jóváhagyás után mintegy

  • 6 millió dollárt a perlő nőknek és ügyvédjeiknek utalnak át,
  • 18,6 millió dollárt fordítanak egy áldozatokat segítő alap életre hívására.
  • 7 millió dollár illeti meg Weinstein csődbe jutott filmstúdiójának egyes hitelezőit. Weinstein ügyvédi költségei ezekben az ügyekben 12 millió dollárra rúgnak.

Amerikai lapértesülések szerint két polgári pert és egy büntető pert nem érint az egyezség. A büntető perben a manhattani ügyészek január 6-án ismertetik a vádakat. Az ügyben Weinstein már korábban úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri el bűnösségét, és tagadta, hogy a szexuális aktusokra a másik fél egyetértése nélkül került sor.

A sajtóinformációkat sem Weinstein szóvivője, sem a New York-i ügyészség nem kívánta kommentálni. Elizabeth Fegan, a perlő nőket képviselő ügyvéd szerdán este közleményben hangsúlyozta, hogy mivel az egyezség nem végleges, ő sem kíván részletekbe bocsátkozni.

A Weinstein-botrány 2017 októberében robbant ki

a The New York Times és a The New Yorker című amerikai lapok akkor tárták fel a neves producer szexuális bűncselekményeit. Több mint 70 nő vádolta meg őt szexuális zaklatással és nemi erőszakkal. Weinstein, aki a Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat társalapítója volt, közleményben elnézést kért ugyan a panaszosoktól, de mindig tagadta a vádakat. Cége, amely 81 Oscar-díjas filmet gyártott, csődbe jutott.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük