Kerítésen innen
Pert nyert egy tanár a tankerület ellen – Ha Magyarországon precedensjog lenne….
Egy jáki tanár szerint a tankerület rosszul értelmezte Kásler Miklós egyik határozatát. És valóban igy a pedagógus utólagosan hozzájut 178 ezer forintnyi túlórapénzéhez.
Egy jáki tanár szerint a tankerület rosszul értelmezte Kásler Miklós egyik határozatát. És valóban igy a pedagógus utólagosan hozzájut 178 ezer forintnyi túlórapénzéhez. A Szombathelyi Tankerületi Központ ráadásul nemcsak ezt az összeget, hanem a 180 ezer forintos perköltséget is fizeti. És ez csak a kezdet, mert az Győri Ítélőtábla jogerős döntése esetleg nem hivatalos, de országos precedenst teremthet.
Kásler Miklós, ki emlékszik már rá?
A történet megértéséhez vissza kell menünk 2021. december 20-ig. A veszélyhelyzetre való hivatkozással az emberi erőforrás miniszter, Kásler Miklós ezen a napon hozott egy határozatot (32/2021), amely többek között azt mondja ki, hogy a munkaerőkedvezvényben részesülő mesterpedagógus
„legfeljebb heti húsz óra vagy foglalkozás megtartására alkalmazható” .
A Szombathelyi Tankerületi Központ értelmezésében a határozat felülírt egy kormányrendeletet és a pedagógusok egy részének a törvényben biztosított évi legfeljebb 60 ingyen túlóra (eseti helyettesítés) felett hetente további két túlórát ingyen elrendelhet- idézi fel az esetet a nyugat.hu.
Ez így elméletinek hangzik, de a gyakorlatban azt jelentette, hogy az érintettek kevesebb túlórapénzt kaptak.
A per
Az ügyben a munkaügyi bírósághoz fordult Hende István, a Vas megyei Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola tanára, és első fokon meg is nyerte a pert 2022 novemberében . A Szombathelyi Törvényszék a jáki tanárnak adott igazat, arra kötelezve a Szombathelyi Tankerületi Központot, hogy utólag fizesse meg a 179 ezer forintnyi túlórát és egyben a 180 ezer perköltséget is.
Ám a tankerület megfellebbezte a döntést, így az ügy a Győri Ítélőtáblához került, amely idén április 18-án mindenben jóváhagyta az elsőfokú bíróság döntését, ezért az jogerőre emelkedett.
Ferenczy Tamás bíró a Győri Ítélőtábla szóvivője a lapnak megerősítette a hírt.
„Mivel én szaktanácsadó vagyok, a kormányrendelet alapján nekem is heti 18 óra a kötelező óraszámom, erre jött még négy a tantárgyfelosztás alapján. Ebből kettőt nem fizetett ki a tankerület a Kásler-féle határozatra hivatkozva 2022 első felében”
– magyarázta Hende István, a portálnak, aki szerint a határozat gyakorlati szempontból is „eleve zagyvaság” volt, és a tanév végén vissza is vonták.
„Öt tankerületben érdeklődtem, közülük a Nagykanizsai Tankerületi Központ intézményeiből kaptam olyan visszajelzést, hogy hasonlóan jártak el”
– közölte a jáki tanár, aki úgy becsüli, a szombathelyi tankerületben 80-100 ember lehet érinthetett, így a másodfokú ítélet kézhezvétele után kérni fogja a tankerületet, hogy minden érintett személynek visszamenőlegesen fizessék ki a jogellenesen visszatartott óradíjakat.
Hogyan tovább?
„Hende István felperes ügyében a Győri Ítélőtábla által hozott ítélet még nem áll rendelkezésünkre. A Szombathelyi Tankerületi Központ a bírósági határozat részleteinek ismeretében dönt majd a további lehetséges lépésekről”
– közölte a nyugat.hu megkeresésére Takácsné Pálhegyi Beáta tankerületi igazgatóhelyettese, amikor arra kérték, hogy kommentálják a győri döntést.
Ennél közlékenyebb volt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédje.
Nyitra Károly arra emlékeztetett, hogy a per alapját képező EMMI-határozat már annak idején nagy felháborodást váltott ki. A PDSZ akkor közzé is tett egy jogi állásfoglalást, amelynek lényege, hogy törvénytelen a mesterpedagógusoknak heti 18-nál több órát előírni. Ugyanakkor nem lehet tudni, hogy a tankerületek közül mennyien értelmezték a határozatot úgy, ahogy Szombathelyen tették.
„Nagyon jó visszacsatolás, hogy egy ilyen egyéni érdeksérelmet a munkaügyi bíróság orvosolni tudott”
– közölte Nyitra Károly, aki szerint
2022 januárja óta akár ezres nagyságrendben is érinthet mesterpedagógusokat a győri ítélet.
Szerző
Friss
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’