Kerítésen innen
Pintér -minisztérium-halmozó- mentősei nem vállalták az ellenzéki tüntetés biztosítását – Legalább rendőrből lesz elég? – Frissítve!
„Kapacitáshiányra hivatkozva nem vállalta az Országos Mentőszolgálat az ellenzéki pártok február 25-i tüntetésének biztosítását, amely az orbáni pedofilhálózat ellen és a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett szerveződött….” – olvasható a DK közleményében.
Ilyen az, amikor egyazon ember -Pintér Sándor főrendőr- felel az országban az egészségügy- és a belügy -az oktatásügyről nem is beszélve- külön-külön is embertpróbáló, alapvetően más tudást, habitust igénylő területét. Úgy tűnik, a vasárnapi ellenzéki tüntetésen feljelenteni akár egyszerűbb feladat lesz, mint fejfájás ellen Algopyrint kapni, hogy a súlyosabb rosszullétről ne is beszéljünk….
Beintett az OMSZ?
„Kapacitáshiányra hivatkozva nem vállalta az Országos Mentőszolgálat az ellenzéki pártok február 25-i tüntetésének biztosítását, amely az orbáni pedofilhálózat ellen és a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett szerveződött….”
-olvasható a DK portálunkhoz eljuttatott közleményében, amiből azt az egyelőre csak vélt következtetést vonják le, hogy
…soha nem fordult még elő, hogy az Orbán-kormány a mentőszolgálatot arra utasította volna, hogy a demokratikus jogukkal élő tüntetők egészségügyi ellátását megvonja, megsértve ezzel az ellenzéki demonstrálók gyülekezési jogát.
Nyugi, a mentőknél minden rendben – szól a mondás. Akkor?
„A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-rendszer nem tűri az orbáni pedofilhálózat ellen szerveződő, újabb és újabb tüntetéseket, ezért minden eszközzel megpróbálja megakadályozni az ellenzéki akciókat. Azonban nem hagyjuk magunkat: meg fogjuk tartani a február 25-i összellenzéki tüntetést a Kossuth téren, és ki fogjuk söpörni Orbán pedofilhálózatát Magyarországról! Meg fogjuk védeni a gyerekeinket és unokáinkat a fideszes pedofiloktól!”
-zárul a közlemény.
Az OMSZ weboldalán találtuk…
„Az Országos Mentőszolgálat fontos, kiegészítő tevékenysége a rendezvények, események egészségügyi biztosítása.
Az OMSZ, mint a kórházon kívüli életmentő ellátás magyarországi felelőse és szakértője a rendezvények egészségügyi biztosításának valamennyi szintjét kész a legmagasabb színvonalon megszervezni, lebonyolítani, továbbá szakmai tanáccsal is állunk rendelkezésre, szakembereink szükség esetén mentési tervet készítenek. Forduljon hozzánk bizalommal!”
A rendezvények egészségügyi biztosítását az 5/2006. (II.7.) EüM rendelet 2. számú melléklete szabályozza:
– Kisebb létszámú, 1000 fő alatti rendezvény esetén rendezvénybiztosítás akkor szükséges, ha a rendezvényt kifejezetten betegek vagy időskorúak számára szervezik, illetve jogszabály az esemény, sportesemény jellegére tekintettel azt kötelezően előírja.
– 1000-5000 fő részvétele esetén egy esetkocsi és legalább annyi mentőgépkocsi szükséges, hogy a mentőegység elhelyezési pontja és a rendezvény legtávolabbi pontja 10 percen belül elérhető legyen. Vízi, vízen történő sport rendezvény esetén sürgősségi mentőhajó biztosítása is szükséges.
– 5001-10 000 fő részvétele esetén egy esetkocsi, egy mentőgépkocsi és annyi további mentőgépkocsi szükséges, hogy a mentőegység elhelyezési pontja és a rendezvény legtávolabbi pontja 10 percen belül elérhető legyen.
– 10 001-50 000 fő részvétele esetén egy rohamkocsi, egy esetkocsi, egy mentőgépkocsi és annyi további mentőgépkocsi szükséges, hogy a mentőegység elhelyezési pontja és a rendezvény legtávolabbi pontja 10 percen belül elérhető legyen.
– 50 001-200 000 fő közötti létszámú rendezvény esetén, minden megkezdett 50 000 főnként további egy-egy eset- és egy-egy mentőgépkocsi, valamint 100 000 főnként további egy rohamkocsi szükséges figyelembe véve azt is, hogy a mentőegységek elhelyezési pontja és a rendezvény legtávolabbi pontja 10 percen belül elérhető legyen.
– 200 000 fő feletti létszám esetén minden megkezdett 100 000 főnként további egy-egy roham- és egy-egy esetkocsi, valamint két mentőgépkocsi szükséges figyelembe véve azt is, hogy a mentőegységek elhelyezési pontja és a rendezvény legtávolabbi pontja 10 percen belül elérhető legyen. Ebben az esetben az egyik rohamkocsi mentőorvosi gépkocsival helyettesíthető.
– 50 000 főt meghaladó rendezvény esetén oxiológiai ambulancia biztosítása szükséges.
-Szabadtéri autómotorsport-rendezvény esetén – a fokozott veszélyforrásra figyelemmel – egy mentőhelikopter is szükséges, ha a rendezvény nagy területen zajlik, mentőgépkocsival nehezen bejárható és a pálya legtávolabbi pontja 10 percen belül, illetve az ellátó egészségügyi intézmény 20 percen belül földi mentőjárművel nem érhető el. (…)
A mentésről szóló 5/2006. (II.7.) Eüm. rendelet 2015. március 31. napján hatályba lépett módosítása értelmében az Országos Mentőszolgálat látja el:
11. § (4)
a) az állami rendezvények,
b) az európai vagy nemzetközi sportrendezvények,
c) az autómotor-, illetve lovassport-rendezvények,
d) az egyidejűleg több helyszínen megvalósuló szabadtéri rendezvények,
e) a kiemelt védelemben részesülő diplomáciai személyek vagy csoportok belföldi látogatását kísérő rendezvények,
f) az előre láthatóan 10 000 fő egyidejű részvételét meghaladó szabadtéri rendezvények,
g) a 2. melléklet 1.6.8. pontja szerinti, mentőhelikopter készenlétét megkövetelő rendezvények,
h) a nemzeti ünnepek, valamint a kiemelkedő fontosságú rendezvények előkészítésének és lebonyolításának rendjéről szóló kormányhatározat szerinti rendezvények egészségügyi biztosítását.”
Nyitókép: Cseri László
Frissítés!
Az Országos Mentőszolgálat Győrfi Pál kommunikációs és pr vezető aláírásával az alábbiakat juttatta el szerkesztőségünkhöz:
„A rendezvények egészségügyi biztosítása egy egészségügyi szolgáltatás, nincs semmi köze a politikához. A jogszabály szerint az Országos Mentőszolgálat az alaptevékenysége veszélyeztetése nélkül, a szabad kapacitása terhére vállalhat ilyen feladatot, a megrendelők, a rendezvények szervezői pedig több tucat olyan szolgáltató közül választhatnak, akik rendezvénybiztosítási tevékenységet engedéllyel végeznek.
A konkrét esetben a DK képviselőjének árajánlatkérése 2024. február 14-én érkezett be az Országos Mentőszolgálathoz, miközben egy nagy mentőkapacitást igénylő budapesti sportrendezvény és egy belvárosi tömegrendezvény egészségügyi biztosítását intézményünktől már korábban (2024. február 12-én, illetve 2024. január 29-én) megrendelték, vagyis az OMSZ területi szabad kapacitásait a DK árajánlatkérése előtt beérkezett megrendelések már lekötötték.
Tisztelettel kérjük a Demokratikus Koalíció és valamennyi politikai párt képviselőit, hogy az életmentés ügyét ne használják fel napi pártpolitikai céljaik alátámasztására.”
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….