Connect with us

Banánköztársaság

Pintér Sándor adócsalásból lett milliárdos!

Megosztás

Vagyonvédelem! Pont a sunyi fejű Pintér Sándornak való terület ahol kedvére garázdálkodhat. Átláthatatlan, nagy része volt rendvédelmisek, fegyveres erőktől leszerelt főtisztek, tábornokok kezében levő gazdasági terület, ahol a részt vevők szívesen fogadják maguk közé azt, akivel korábban együtt kiszolgálták a korábbi pártállami hatalmat. Ma már végül is ugyanarra törekszik a hatalom a közéletben, csak most Orbán Viktornak hívják a párt főtitkárát. A seggnyalók módszere viszont ugyanaz.

Pintér Sándor a két orbáni ciklus között, a szocialista kormányok nyóc éve alatt szép csendben kiépítette a maga kis piszkos üzletét a vagyonvédelem területén, miután – ki tudja milyen pénzből – megvásárolta a Civil Biztonsági Szolgálat nevű céget. Ha a mai viszonyokba tesszük az akkori cégvásárlást, akkor nyugodtan kimondhatjuk: Pintér Sándor akkor állt a saját lábára. Korábbi  miniszteri fizetéséből félrerakott pár tíz, száz milliócskát, és vett egy céget, ami addig haldoklott, de Pintér Sándor tulajdonában szárnyalásnak indult a vagyonvédelmi piacon. Ehhez semmi köze nem volt Orbán Viktornak, vagy az akkor államtól lenyúlt közpénznek, Orbán Viktor ekkor még kicsiben mutogatta az állami vagyon lenyúlásában való tehetségét. Így Pintér Sándornak a lóvét sem ő, vagy a párt pénztárnoka adta a cég megvásárlásához. Nem röhög senki, akkor még Orbán Viktor csak kicsiben játszott. Mondhatjuk még nem voltak zseni gázszerelők a piacon, csak Pintér Sándorok, Orbán Viktornak vele kellett beérni.

A vagyonvédelem évtizedek óta a pénzmosás, adóelkerülés, lenyúlás területe

A munkát valóban elvégző vagyonőrök, biztonsági őrök, pénzszállító munkavállalók pedig a kárvallottjai a rendszernek. Mindegyiknek. Mint annyi más területen, itt is többnyire feketén, vagy alig bejelentve dolgoznak, dolgoztak a munkavállalók, az igazi hasznot az alvállalkozói rendszer biztosította a vagyonvédelmi cégek tulajdonosainak. Pintér Sándor egy volt ezek közül, és nagyon kinőtte magát. Még egyszer, ez a szocialista kormányok alatt is megtörtént.

Tehát Pintér Sándor – akkor már volt belügyminiszter – elkezdett a vagyonvédelemben mozogni. Cége sorban nyerte a megrendeléseket, ennek teljesítéséhez viszont nem volt elég embere, vagyis biztonsági őre. Azzal végül is nem is akart foglalkozni, a munkavállaló csak költség számára, csak csökkentette volna a hasznát. Na nem baj, azért van az alvállalkozói rendszer kitalálva, hogy ezen lehessen segíteni. Volt rendőrök, katonák, börtönőri vezetők cégei ugrásra készen várták a megbízást. Majd ők megcsinálják a melót Pintér Sándor cégének. Igen ám, csak a leosztás során kellene nekik is a munkavállaló után járulékot, adót fizetni, mert ugye ez a szabály, és ez van a munka elvégzéséhez szükséges törvényi előírások között is. De akkor nincs haszon! Hát akkor nem fizetünk a munkavállaló után semmit, lepapírozzuk a melót okosban, a lóvé zsebbe, a többi meg kit érdekel? Hogy az állam nem kapja meg a neki járó részt a szolgáltatásból? Ellenőrizze ha akarja a céget, végül is ehhez joga van. Az állam azonban békén hagyta Pintér Sándor cégét. 2002-2010 között is! Vajon miért?

Az üzlet szépen virágzott

A Civil Biztonsági Szolgálat 2003-2010 között sokszor milliárdos árbevételt könyvelt el évente, és az alvállalkozóknak leosztott lapok szépen növelték nyereségét. Pintér Sándor milliárdos lett. Néhány haver után be is lett fizetve a járulék és az adó. Az alvállalkozó volt kollégák és barátok is szépen kerestek, de csendben voltak ha adófizetésre került sor. Nem igazán fizették a munkavállaló után az államnak járó részt! Az állam pedig nem igazán ellenőrizte a vállalkozást, pedig neki is sokat dolgozott Pintér Sándor cége. Más vagyonvédelmi vállalkozást igen, de pont ezt nem. A Civil Biztonsági Szolgálat alvállalkozónál dolgozó munkavállaló vagyonőr, biztonsági őr után nem lett befizetve az adó és a járulék, ő javarészt zsebbe kapott fizetést. Ez a pénz nem hiányzott sehonnan, végül is Pintér Sándornál megvolt a maga szépségében, ingatlanjában, bankszámláján. Az már csak a hab a tortán, hogy közben a munkavállaló vagyonőr mennyit dolgozott feketén, a törvényeket szembe röhögve az alvállalkozói rendszer miatt. És hova tűnt az arra időre járó nyugdíja, járuléka, egészségbiztosítási hozzájárulása? Ez végül is részben Pintér Sándor zsebében landolt, nem az államnak járó részként lett befizetve.

Szóval a Civil Biztonsági Szolgálat Pintér Sándor miniszterség nélküli időszaka alatt sok lóvét hozott a konyhára magának a róka képűnek és haverjainak, köztük sok volt, korábban a fegyveres erőkhöz tartozó nyugdíjas főtisztnek. Mert ebben a körben nagy az összetartás, és főleg a megélhetés biztosítása egymás száma. Mikor azonban Orbán Viktor másodjára került hatalomba, Pintér Sándor a korábbi kollégáit, a rendvédelmi szervek korengedményes nyugdíjasait azonnal koncként vettette Orbán Viktor elé, ők nem voltak fontosak számára. Azok csak beosztottak, nem voltak főnökök, a hatalom és a rendszer kiszolgálói. Ők a hazát szolgálták, erre tették fel az életüket, és ezért kötöttek az állammal szerződést. Pintér Sándornak ők nem voltak fontosak. Lett is belőlük bohóc, meg járadékos ingyenélő.

2010-ben Pintér Sándor eladta a cégét, mert újra miniszter lett

A milliárdos árbevételű  vállalkozást öt (5) millió forintért. És utána a cég egyből rengeteg állami megbízást kapott. Még a garantált vállalási pénzét is megemelték! Vajon a munkavállalói ezután hogy érzik ott magukat? Be van fizetve utánuk minden járulék, vagy eltűnik a pénzük egy olyan számlán ami Pintér Sándorhoz alig köthető? Folytatódik a korábbi gyakorlat, vagy Pintér Sándor közalkalmazottként nem veszi fel a nyugdíját a miniszteri fizetése mellé, mert az törvénytelen?

Pintér Sándor vissza akar vonulni a közélettől, nem akar még egyszer miniszter lenni. Már ha nyer a Fidesz! Szeretne a betegsége miatt nyugodtan élni hátra levő éveiben, nem gondolva arra, végül is mekkora mocsok ő a hazai közéletben. Egy hatalom sem mert hozzányúlni, Orbán Viktor pedig ráadásul szépen teletömte a zsebét. Megérdemli a pihenést, a nyugodt nyugdíjas éveket, az évenként tíz rugós Erzsébet utalványt. Mert ő sokat szolgálta a hazát esküjéhez híven, meg Orbán Viktor ügynök aktája is nála van. Pont.

Dolgoztam a cégnél!

Kapcsolódó:

Írom a levelem Pintér Sándornak, Európa leggazdagabb belügyér urának!

Szerző

9 hozzászólás

9 Comments

  1. András Orbán

    2018.02.10 10:14 at 10:14

    Őt is fellehet akasztani a többi mellé !

  2. Aranka Siklósi

    2018.02.10 17:42 at 17:42

    1990 FORDULAT ÉVE VOLT. Egy hibáktól NEM mentes rendszert, felváltott a GAZEMBEREK rendszere. Az országnak és lakosságának teljes kifosztása egy szűk magukat elitnek títutált egyedek részéről. Ez a fosztogatás, szemérmetlen rablás a mai napig tart. Jelen állás szerint az ország milliárdosai, a közvagyon szét rablásából lettek gazdagok és ezt a rablási technikát ma is folytatják. Alacsonyan tartott munkabérek, alacsony nyugdíjak. A multikkal meg kötött szerződések – amit a dolgozók kárára kötöttek véleményem szerint – biztosítja számukra a pénzek visszacsorgatását. Amit tettek és tesznek az köztörvényes bűncselekmény, volt és a törvények átírogatása után is az marad.

  3. Por Öcsi

    2018.02.10 20:46 at 20:46

    És mi van a 80 évre titkositott OLAJSZÖKITÉSSEL ??!!!

  4. Por Öcsi

    2018.02.10 20:48 at 20:48

    Itt az idő !! VÁLASZTANI, választani ÁPRILIS 8 !!!!
    süllyedjen dagadt törpe szektája !!!

  5. Por Öcsi

    2018.02.10 20:49 at 20:49

    PUSZTULJ orsósviki, családoddal, szektáddal együtt !!!

  6. NERKeseru

    2018.02.11 01:59 at 01:59

    Koszoni szepen, jol megvan titkositva, az akkor szerzett illegalis penz meg bent a Civilben, ott megfordult, megmosodott es megszazszorozodva kijott, most csillog-villog.
    A fidesz szavazoi boldogok, mas meg nem kell hozza 😉

  7. Aranka Siklósi

    2018.02.11 08:32 at 08:32

    Mennyit kapsz érte?

  8. József Halasi

    2018.02.12 06:58 at 06:58

    azt hiszem ehhez nincs mit hozzá tenni

  9. Futrinka

    2018.02.12 12:09 at 12:09

    Meg a Tasnáditól elrabolt és őt börtönbe dugó Kínai piacról!?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük