Plébános üzenete: „Te! Sötétben bujkáló, csikkszóró gazember, reszkess!”

A 800 lakosú Vas megyei Hegyfalu községi plébános, Dóka Ferenc nem kiprédikál, inkább gázkamrába küldené, golyó általi halálra ítélné azt az elvetemültet, aki csikkeket szórt a helyi Mária-szobor előtt található virágtartóba – írja a Zoom.

A pap is ember… ja, ebben az esetben nem!

„A nyomravezető neve teljes titokban marad, és a nyomravezetői díjat megemelem 30 ezer forintra. Kérem a település lakóit, segítsenek ezt a kártékony alakot kézre keríteni, hogy elnyerhesse jól megérdemelt ­­jutalmát”

– áll a falu buszmegállójába kihelyezett körözési felhíváson, amelyen ott áll a plébános neve és a telefonszáma is.

A keresztény megbocsátás nevében

A plébános az elkövetőnek is üzent, ekképp:

„Te! Sötétben bujkáló, csikkszóró gazember, reszkess!”

Dóka  az ABC betűihez kapcsolva jelezte azt is, mi volna a csikkszóró jól megérdemelt jutalma. Szerinte többek között akasztás, gázkamra, golyó általi halál, méreginjekció vagy villamosszék:

A portál szerette volna megkérdezni az ügyben Dóka Ferencet, de ő azzal hárította el megkeresésünket, hogy a mai napon szentségimádást tartanak, Hegyfalun tartózkodik a körzet összes papja, ezért nem tud válaszolni a kérdéseikre.

Jaj, csak el ne vegyék a kultúránkat!

(forrás: zoom.hu)

A pap habozás nélkül összefideszezte szép tiszta reverendáját

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük