Pogba beszéde

Sport irodalmi rovatunk következik. Mert van líra is a sportban, próza is, veretes sorokba ötvözött himnuszok dicsőítik a bajnokokat. Na, azokról nem lesz most szó. Azonban nem ritka, hogy maguk a sportolók csúsznak át irodalmi mélységekbe, itt az élő példa: kezünkbe került Pogba beszéde amit az öltözőben tartott az argentinok elleni mérkőzés előtt csapattársainak.

Tegyük hozzá,

finom feljebb tolva szemüvegünket az orrnyergünkön, hogy esetünkben felmerülhet egy esztétikai vita. Sőt, mondhatni műfajelméleti. Ugyanis nem eldönthető teljes bizonyossággal, hogy kisprózát látunk-e, avagy inkább szabadverset? Első látásra mindenképpen beszéllyel állunk szemben, kiselőadással, de mégis, ha a szövegben viharzó indulatokat nézzük, nagyon is lehet ez egy szabadvers, méghozzá, nyers erejét is figyelembe véve, mitikus beütésű. De lássuk vizsgálódásunk tárgyát – mit mondott Pogba a meccs előtt?

„A részletek, srácok! Társaim! Harcosok kellenek ma a pályára!

Én nem akarok hazamenni ma este. Én ma este nem megyek haza. Holnap is a hotelben leszünk. Újra azt a kurva tésztát fogjuk enni. Leszarom, nem megyünk haza. Boldogok leszünk a végén. Bulizni akarok ma este. Mindenkire szükségünk van ma. Halálrafutjuk magunkat odakint. Senki nem hagy cserben senkit. Senki nem csüggedhet. Együtt vagyunk odakint a pályán. Jó srácok és harcosok. Katonák. Megöljük őket ma, ezeket az argentinokat. Messi vagy sem, le se szarjuk! Megnyerjük a kurva vébét, ezen túl kell esünk, hogy megcsináljuk. Gyerünk!”

A költő nem aprózza el mondandóját,

azonnal a lényegre tér. Csata előtt állunk, nincs helye a lacafacázásnak, homéroszi a helyzet, a bajnokok dühbe görögnek, mindenki a stopliját élezi, magas a tét, áll még a Szentfalú Trója és benne országol Messios király, harcosaival. A biztos győzelem tudata süt át az indulatokon: „Én ma este nem megyek haza. Holnap is a hotelben leszünk. Újra azt a kurva tésztát fogjuk enni. Leszarom, nem megyünk haza. Boldogok leszünk a végén.” A végén, ó, midőn eljő a Vég, a Dicsőséges, a hősöket várja a lakoma („Bulizni akarok ma este.”). De addig, haj, hány derék akháj fog elesni a harc mezején és fájlalni kislábujját a földön fetrengve! („Halálrafutjuk magunkat odakint.”). Azonban első a csapat, kell a csapat, mindennél fontosabb a csapat. („Senki nem hagy cserben senkit. Senki nem csüggedhet. Együtt vagyunk odakint a pályán. Jó srácok és harcosok. Katonák.”)

Az ellenfelet épp úgy szidalmazza Pogba, mint bármely homéroszi hős

– a régi akhájok csata előtt ugyanis órákig anyázták egymást jó hangosan, hogy elég haragosak legyenek a harchoz. De Messios királyra pusztulás vár. („Megöljük őket ma, ezeket az argentinokat. Messi vagy sem, le se szarjuk! Megnyerjük a kurva vébét, ezen túl kell esünk, hogy megcsináljuk.”)

A hős vezér torkából még kitör egy rekedt csatakiáltás – „Gyerünk” és már futnak is a harcba a hősök.

Mondom én, hogy irodalom ez.

Iliász, szabadversben.

Kicsit nagyon szabad versben, de nem is gyakorlott költő művével van dolgunk.

Működött?

Működött.

A meccset 4-3-ra nyerték a franciák, bár az argentinok vezettek 2-1-re. Aztán Pogbáék meg sem álltak a vébécímig.

A legtöbb szabadvers ennyire azért nem szokott működni.

Szele Tamás

Sport Mindig

Kapcsolódó:

Másodszor világbajnok Franciaország

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük