Budapesti hétköznapok
Pokorni -nemírunkkitöbbközbeszerzést- Zoltánék az utolsó pillanatban: szia uram, kérsz parkolási közbeszerzést?
Emlékeztetőül: „a most megválasztott önkormányzati vezetés azt kérte, hogy ne kössünk semmilyen közbeszerzést, illetve ne értékesítsünk ingatlanokat. (…) Nagyjából 15 milliárd forintnyi közbeszerzést kéne, lehetne megkötni ezeket nem kötjük meg – nagyon gavallérok vagyunk” – büszkélkedett Pokorni Zoltán, a XII. kerület leköszönő polgármestere az ATV műsorában július 9-én.
Megpróbálta, de….
A jelenleg az önkormányzati szerződéseket átnyálazó MKKP-s Kovács Gergely azonban most a Facebookon közölte, hogy az önkormányzat mégis eladásra kínált két ingatlant alig egy héttel később, július 17-én.
Az egyik az Alkotás utcában található, 73 négyzetméteres, kikiáltási ára pedig 72,5 millió forint volt a nyilvános versenyeztetésben. A másik, a Szamos és Városmajor utcák sarkán álló házban levő ingatlan pedig nagyjából 30 százalékkal olcsóbban lett piacra dobva, mint egy kőbányai panel.
Megpróbálta, de… 2.
„Pokorni Már Nem Írunk Ki Több Közbeszerzést Zoltánék az utolsó pillanatban kiírták a parkolási közbeszerzést 30 hónapra 525 millió forint értékben. A közbeszerzésen csak az a cég indulhat, aki az előző közbeszerzést is megnyerte, a Sessionbase Kft. A XII. kerület – Pokorni Zoltán polgármester korábbi ígéretével ellentétben – az átadás-átvétel előtti utolsó pillanatban nagyértékű közbeszerzést írt ki a Kovács Gergely és számos oknyomozó újságíró által korrupciógyanúsnak tekinthető parkolási szoftver támogatási szolgáltatásaira” – írta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt közösségi oldalán.
Az ügy előzménye,
hogy a kerület nevében az önkormányzat tulajdonában álló Fáber Kft. 2019-ben írt ki nyílt közbeszerzést, amelyre nem meglepő módon egyetlen ajánlat érkezett a fővárosi parkolási közbeszerzések meghatározó szereplőjétől, a Sessionbase Kft-től.
A kiírásban számos olyan versenykorlátozó feltétel szerepelt, amely biztosította, hogy kizárólag ezen cég adhasson ajánlatot.
A kiírást két alkalommal meg is támadták más cégek a versenykorlátozás miatt, az erre vonatkozó kérelmek és a Fáber Kft. elutasító válaszai elérhetőek az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR).
A szerződést 5 évre kötötték és 2024.11.20-án jár le.
Bármennyire is korlátozó volt ez a 2019-es tender, de legalább az elméleti lehetősége megvolt a versenytársaknak arra, hogy részt vegyenek rajta, mert nyílt eljárásként írták ki. A tegnapi (2024.09.05.) napon az elektronikus közbeszerzési rendszerben megjelent új tendert viszont
nem nyílt eljárásformában írtak ki, hanem ún. hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásként, amelynek a lényege, hogy teljes mértékben kizárja a versenyt és csak egyetlen cég vehet részt a közbeszerzésen.
Ez egy kivételes eljárásfajta,
amelyhez igazolni kell azt, hogy a cég, akivel szerződést szeretnének kötni kizárólagos joggal rendelkezik az üzemeltetendő szoftver tekintetében, továbbá azt is, hogy az önkormányzat számára nem létezik más reális alternatíva a Sessionbase szoftverének pótlására. A kizárólagosságot nehéz értelmezni jelen esetben, mert tudomásunk szerint a kerület nem vásárolta meg a szoftverlicenszeket, illetve a használati jogosultságuk a korábbi szerződés alapján november végén lejár, így ezt követően semmi nem kötelezi az önkormányzatot arra, hogy ezt a rendszert használják. Az pedig, hogy nincs reális alternatíva, nyilvánvalóan nem lehet igaz, mert a korábbi közbeszerzésen is több alkalommal támadták a kiírást azok a cégek, akik szintén szerettek volna ajánlatot tenni.
Verseny tehát lehetne, ha hagynák
A pályázati határidő szeptember 25., ami felvetheti annak a kérdését, hogy a hónapból fennmaradó 3 munkanap elég lesz-e a régi vezetésnek a tender lezárására. A válasz valószínűleg nem,
tehát a jelenlegi polgármester és a Fáber Kft. ügyvezetője csak arra törekszik, hogy “kötött pályára” tegye az ügyet, és az új polgármesterre hagyják a végső döntés meghozatalát, aki elképzelhető, hogy olyan helyzetbe kerül majd, hogy nem fog tudni a közbeszerzési törvény megsértése nélkül kihátrálni ebből a közbeszerzésből.”
Friss
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
- Trump-rendelet visszavonva: a Szabad Média Pályázat nyertesei is fellélegezhetnek
- Frissítve! Összeütközött egy menetrend szerinti repülőgép és egy kiképzésen lévő katonai helikopter, nem tudni hány halott van
- Zarándoklat-vonat a Misszió Tours szervezésében – Soltész államtitkár nem kommunikál Lázár miniszterrel, aki éppen ürülékből épít várat?