Portugáliába kivándorolni: csak egy buddhista nyugalmával és erős hátországgal

Portugália csendes kis ország Latin-Európában, ahogy én szoktam mondani, de hallottam már olyat is, hogy olyan ez olyan, mint az édes méreg. A Magyarországról idejövőknek teremhet babér, de sokat kell érte dolgozni és sok múlik a szerencsén és a kapcsolatokon. Portugáliai tudósítónk cikke főleg azoknak szól, akik éppen a kivándorláson törik a fejüket.

Itt sem egyszerű beilleszkedni

Én ugyan tíz évig abban a hitben voltam, hogy ez Európa és csak a tudás számít, aztán hosszas önálló munkakeresés után jöttem rá, hogy sok tekintetben ez is hasonló Magyarországhoz. Aki idejön, annak elsősorban nagyon jól kell tudnia portugálul, ha szeretne elhelyezkedni. A portugál nyelv nem túl felhasználóbarát, bonyolultabb a spanyolnál és a helyiek sem olyan befogadóak, mint a spanyolok (hat év spanyolországi lét után tudom ezt mondani). De ha nem tudod egyáltalán a nyelvet, úgy is lehet, ám angolul mindenképpen tudnod kell.  Már több, mint három éve dolgozom a Portugál Bevándorlási Hivatalban (Serviço de Estrangeiras e Fronteiras), naponta átlagban 70 hívást veszek fel portugálul, angolul, spanyolul, franciául, vagy akár magyarul.

Ha nem tudnék felsőfokon portugálul, csak ideig-óráig tudtam volna érvényesülni, de emellett, vagy akár ennek dacára is csak a baráti kapcsolataimnak (akik szintén nem portugálok voltak) köszönhettem, hogy találtam állást. Az előző magyarországi választásokat követő szintén depresszív időszakban, (akkor még nem tudtuk, hogy van lejjebb is) egy nagyon kedves baráti pár, mert már járt nálunk és turistaként nagyon tetszett nekik az ittlét, azt kérdezte: vajon lenne-e értelme ide kivándorolni? Azt válaszoltam, hogy azzal a tudástőkével, amivel ti rendelkeztek, inkább keressetek olyan vidéket, ahol az angol jobban beszélt nyelv. Végül igazam lett, Máltát választották, és jól tették.

Persze van, akit itt is tárt karokkal fogadnak

Ha valaki mérnök, informatikus, vagy olyan más képességekkel rendelkezik, amellyel a helyi munkaerőpiacon el tud helyezkedni, esetleg otthonról (Magyarországra remote) tud dolgozni, (jó fizetéssel) az csak jöjjön bátran. Azok, akik valamilyen startup céget visznek, szintén okosan kamatoztathatják a tudásukat

mert európaiként (jelen pillanatban) semmi sem kell, csupán egy szimpla regisztráció a tartózkodáshoz a lakhely szerint illetékes polgármesteri hivatalban, előtte bemenni az adóhivatalba adószámot kérni , s a helyi rezidens regisztrációval egy helyi bankszámlát nyitni, és kész. Plusz, lakcím igazolás is kell, amihez az Airbnb nem elfogadott: lakást kell szerződéssel bérelni, esetleg szobát, vagy vásárolni egy ingatlant. Ez így indulásként, tudom, nem bíztató.

Tan(nem)mese

Tegyük fel, egy fiatal magyar bölcsész lány diplomával, nevezzük Annának, idejön nyaralni, tetszik neki a hely, nem annyira drága és úgy dönt, keres egy állást. Nem beszél csak angolul, talál egy magyar nyelvű állást egy multinacionális cégnél (képesítés nélkül), magyarul dolgozik, a környezet angol, minden flottul megy – egészen az első fizetésig. A fizetés nem éri el sokszor az ezer eurót (nagyvonalúan számolva) még a multicégnél sem, a lisszaboni szobák bérleti díja azonban ötszáz euró körül mozog, amibe nagyjából minden bele van számolva, és ha szerencsés , akkor még nem is kell bemenni a hivatalba, hanem a céges géppel otthon dolgozik. Ebben az esetben is a megélhetési költségek a havi fizetésének több, mint a felét elviszik, mert a lakásköltség mellé kell számolni az internet és telefon költségeket, ami nem minden bérelt szobához adott, a közlekedést (ez lisszaboni szinten minimum 30, de inkább havi 40 euros bérlet) és az egyéb költségek. Anna egyhamar nem lesz gazdag, már látható elsőre.

Móricz Portugáliában is Móricz

A portugál viszonyok megértéséhez egy nagyon fontos idegen szót érdemes megtanulni: nepotizmus. Ez a latin eredetű szó Móricz Zsigmond világába repít vissza és máris ismerős a viszonyrendszer:

uram-bátyám-viszonyok.

A portugál cégek döntéshozói általában mind portugálok, fura módon még a multicégeknél is így van ez. Tehát a példának vett Annánk előbb-utóbb rájön, hogy modernkori rabszolga lett. Feljebb nem nagyon tud jutni a ranglétrán, mert mindig lesz egy kedves rokon valahonnan, aki ejtőernyősként beelőzi, mindegy is, hol dolgozik. Hiába beszél már portugálul, hiába dolgozik minden erejét beleadva, továbbra sem tud feljebb jutni és több év tapasztalattal a háta mögött még mindig csak egy picivel keres többet, mint a minimálbér itt (700 euró), ám a költségei javát a megélhetés elviszi. Ha Annánk okos és még mindig a multinál van, akkor kitalálja, hogy a céges laptoppal leköltözik Algarve-ba és kicsivel kevesebb pénzért bérel akár még lakást is, ahol még medence is van, és akkor élhet, mint Marci Hevesen. De hosszútávon ez sem nagy perspektiva magyarként, tehát: édes méreg, sweet poison.

Közel 16 évi ittlét után azt tudom mondani, hogy ez az ország nem ambíciózus embereknek való, ha viszont van máshonnan jó jövedelme a kivándorlónak és/vagy megtakarítása, akkor a tenger mellett kényelmesen el lehet éldegélni. Az elején magamban kerestem a hibát, miért nem tudok beilleszkedni, valóban integrálódni, aztán rájöttem: nem velem van a baj. Itt az tud igazán jól beilleszkedni, aki vagy családtag lesz egy portugál családban, vagy egyenesen ide születik.

Portugália a gyarmati múlt éllovasa

Ahogy Magyarország összeszerelő üzemekre szakosodott és így szolgálja ki a hanyatló imperializmust, Portugália egy másik szegmenst lovagolt meg okosan, felhasználva a korábbi gyarmati múltját. Számos nagy cég költözött ide kreatív könyvelési megfontolásból. Miért is? Portugáliból a korábbi Salazar-diktatúra elől nagyon sokan emigráltak anno – még a vasfüggönyt se kellett áthágni – tőlük keletre, ami ugye nekünk még bőven nyugat: Franciaországba. A nők többségében több évtizedig házmester volt, vagy bejárónő. A házmesterség jobban kamatoztatott, mert volt lakás és munka, habár rosszul fizetett. A férfiak a gyárban dolgoztak, többségében képzetlenül. A mai argóban is csak az „os avec-s” (ejtsd: ozs aveksz) említik azokat többségében francia nyelvterületre emigráltakat (Belgium, Franciország, Luxemburg). A házmesternék és gyári munkások később visszatértek a szekfűs forradalom után, részben nyugdíjasként, ám mindenképpen olyan fiatal felnőtt gyermekeikkel, akik már anyanyelvi szinten beszélik az ottani nyelvet, például a franciát. Sok ilyen ifjú Portugáliából akcentus nélkül tud szolgáltatni bármely multicég telefonközpontjának, függetlenül a képesítésétől. Azért egy fabatkát sem kap pluszban. A francia mellett akad még spanyol, német, holland, luxemburgi és mindenféle uniós nyelven beszélő is, akik szintén főként ezeket a szakképesítést nem igénylő állásokat töltik be. A portugál kormány nekik köszönhetően zöldmezős beruházási lehetőséggel kecsegteti azon külföldi cégeket, amelyek egy európai környezetben, uniós jogszabályozás mellett és adózási környezetben szeretnének itteni helyi munkaerőt alkalmazni, az uniós szint legolcsóbbjaiként. Anna éppen így tud akár még magyar nyelven is dolgozni.

Tombol a kontraszelekció

Leszámítva azt, akinek van komoly (!) megtakarítása, Lisszabonban letelepedni mindenféle konkrét állásajánlat nélkül nem ajánlanám. A szakmunkát (értsd: kétkezi, szakmát) megbecsülik ugyan, magyarként még a letelepedési papírokkal sincs gond, de ha nem tud portugálul, nem fog labdába rúgni, kivéve, ha nincs valaki, aki tolmácsol és abajgatja az útját.

Ez alól természetesen kivétel, ha valaki éppen egy itteni beruházást akar megvalósítani. Beszéltem már olyan kínaival, aki magyar társával északon főz pálinkát a saját földjén termesztett meggyből, amelyet aztán jó áron árul.

Van egy kurd barátom, aki azt szokta mondani,

ha idejössz, akár magadra is tetováltathatod: falta, multa, esperar: magyarul: valami vagy hiányzik (papír, dokumentum), vagy megbírságolnak (mert valami hiányzik), vagy csak várnod kell, amig elkészül a papír, vagy arra vársz, hogy beadhass, s utána újra várj.

Ezen három közül válaszd ki, ami éppen az aktuális állapotod, ha bármit is el akarsz intézni. A nepotizmus egyik velejárója a kontraszelekció. Ergo: sokszor döntésképtelen és hiányos tudású családtagok ülnek a hivatalokban bebetonozva, rizseslecsó helyett pasteis de bacalhaot esznek, de ugyanúgy alkalmatlanok arra, hogy előrébb vigyék az ügyeket, amiket rájuk bíztak. A megoldás tapasztalatom szerint nem élvez mindig prioritást a rendszerben, amely elavult, lassú, centralizált és decentralizált egyben.

Mindehhez adott esetben kersztül-kasul kell beutaznod az országot, hogy elintézz valamit, hiszen sokszor a távolabbi hivatal kevésbé leterhelt és könnyebben lehet elintézni mindent.

A portugál lakáspiac nyitott, aki jön és pénze van, vásárol

Ha vállalkoznál és saját üzletet indítanál, akkor jobban jársz. Ha például beszélsz angolul, könnyen tudsz értékesíteni lakásokat, az ingatlanpiac évek óta csúcson pörög, több a vásárolni vágyó, mint az eladandó lakás, s így relatíve jól fizető állást találhatsz. A portugál lakáspiac nyitott, aki jön és pénze van, vásárol. Plusz az ázsiaknak, vízumköteles országokból érkezőknek (Kína, Törökország, arab és afrikai országok) egy nagyobb értékű ingatlan vásárlása jó befektetés, általa letelepedési papírokat szerezhet, nagyon drágán. A covid előtt, még 2019-ben már-már ki lehetett volna írni a lisszaboni reptérre: a főváros megtelt! A vagyonos brazilok, kínaiak mellett számtalan francia, német, belga és mindenféle uniós állampolgár állt neki lakást vásárolni (nemcsak turistáskodni), adott esetben akár többet is, s majd Airbnb-is kiadásban jövedelmeztetni. Leginkább ennek köszönhetően aztán még jobban elrugaszkodtak a lakásárak, a hangulatos belváros lakói már nem is beszélnek szinte portugálul, hiszen a helyiek nem tudják megfizetni a minimálbérnél is drágább bérleti díjat.

A portugál fiatalok kivándorlásának legújabb célországai: Dubai, Kuwait

A nepotizmus, az elavult és rugalmatlan rendszerek miatt a jó képességű ifjúság színe-java sokszor kivándorol, gyakorlatilag bárhová. A brexit óta Angliába kevésbé, inkább a fejlettebb uniós országokban, vagy az USA-ba, Kanadába, de egyre többször látok-hallok Dubai, Kuwait vagy egyéb arab országot célpontként. Ez a mozgás természetesen kétirányú, akadnak olyanok is, akik több éves tapasztalat után magasan képzetten vissza is térnek, és akkor startup vagy egyéb vállalkozóként építik saját üzletüket.

A bérek általában alacsonyak (minimálbér közeliek, itt csak egyfajta van), s mivel a multicégeknek nem érdeke a költséghatékonyság, a verseny miatt senki se emel, igy a plafon felülről be van deszkázva: nagy a fluktuáció. Ha  a fentebb említett Annánk éppen nem szerelmesedik bele a sarki pincérbe (aki például portugál) vagy éppen egy kollegába, aki lehet brazil vagy bármi más náció szülötte, sokáig nem fog itt maradni.

Mennyibe kerül tehát az élet?

Portugália a Covid-harcból viszonylag jól jött ki, még az év elején sokan éppen azért jöttek ide, mert alacsony volt a fertőzöttség, magas az oltottság, relative szigorúak a szabályok és még emellett, ennek ellenére is lehetett egy viszonylagos nyugodt életet élni. Itt még mindig kötelező a maszkviselés – ki tudja már, mikorra ér véget ez a karnevál –, de ezen kívül a zárt tereken kívül már jó rég óta nem kell maszkot hordani.

Az oltás nem kötelező és ingyenes is, beutazáshoz pedig már feloldották a korlátozásokat.

Portugália szereti azt hirdetni magáról, hogy befogadó, amit én azért kritikával illetnék, s ha egy most idejövő angol fiatalt kérdeznénk (a brazilokról ne is beszéljünk), bizony keményebb véleményt fogalmazna meg.

Egy biztos: az uniós szabályok értelmében magyar útlevéllel (pontosabban, akár személyi igazolvánnyal) csak egy szimpla regisztrációt kell csinálni három hónappal az ideérkezés után (mivel nincs pecsét, ki tudja igazolni és hogyan, hogy mikor lépett az országba Anna?) a következő öt évben vígan lehet itt élni.

Öt év múlva lehet kérni egy állandó tartózkodásit, ami tíz évre szól. Ezidő alatt alkalmazottként, vagy vállalkozóként dolgozhat itt a szerencsét próbáló, ám Annánk dönthet másképpen is: férjez megy egy portugálhoz a nagy szerelem hevében, majd amikor lejár a rezidenciája, beadja a papírokat az állampolgársághoz. (Apropó, ne felejtsük el, hogy Annánkak meg kell tanulnia portugálul, sőt legalább alapfokú nyelvizsgát is le kell tennie ehhez.) Hozzáteszem, az állampolgársághoz nem szükséges egy portugál fiúnak adnia a kezét, saját jogon, öt év rezidencia után is kérheti azt.

Miután beadta a kérvényt, 24-36 hónapot csak vár (falta/multa/esperar, ugyi?) az állampolgárságra, ha minden jól meg. Közben előfordulhat, hogy még egyszer újra be kell adnia minden papírt, mert a hivatal menet közben elveszíti azt. Nekünk magyaroknak olyan sokat nem jelentett eddig a portugál útlevél, bár ki tudja, mit hoz a jövő.

Mennyibe kerül tehát az élet?

Attól függ, egy szoba ára 500 euró körül van Lisszabonban. Ha a külvárosba, vagy nagyon külvárosban keresünk, akkor talán picivel kevesebbért találunk (350), de akkor vállaljuk a metró/vonat/busz kombót (40 euro), és az itteni tömegközlekedés fasorba sincs a budapestihez képest. Ha valaki egyedülállóként mégis saját lakást bérelne Lisszabonban, annak havi ezer eurós költséggel kell számolnia, külvárosban ez 600 körüli lehet, plusz a rezsi. Hozzáteszem, a bérléshez kezes is kell, aki ugye portugálnak kell legyen, jó anyagi körülményekkel, amit bevándorló esetében nagyon nehéz lesz leakasztani.

A minimálbér 700 euró nettó alkalmazottként.

Ha északra megyünk, olcsóbb az élet, viszont – ne akarjuk megérteni, miért –, de a fizetés is kevesebb. Adott esetben még ugyanazon a cégen belül is több fizetési kategória van, a fővárosi ugyanazért többet kap, még akkor is, ha már mindenki két éve otthon dolgozik. Ha délre megyünk, mivel ott van a sok angol, német és francia vagy holland nyugdíjas, jóval magasabb a megélhetési költség. Noha télen még kialkudhatunk olcsó lakást, nyáron nem is érdemes még megkérdezni se. A belsőbb régiókban, jó messze a parttól, közel a spanyol határhoz viszont olcsóbb az élet, de a munka is kevesebb. Ha Annánk a laptopját hóna alá csapva elmegy Portalegre-be például, remekül fog élni, csak nyáron meleg és száraz lesz az idő, télen pedig a fűtésre fog a fizetésén felül sokat fizetni.

Na és a családos emigránsok?

Aki családosként akar emigrálni, azt először azzal bíztatnám, keressen álllást indulás előtt. Majd adja el a kocsiját, azt ide inkább ne hozza, mert a rendszámot regisztráltatni kell, ami súlyos ezer eurókba kerül, nem egyszer többe, mint az autó értéke. Ha valakinek van állása, félig új autót már rezidens papírral, szerződéssel akár hitelre is vehet.

Lakást vásárolni már nem olyan egyszerű, idén szigorodtak a szabályok, fiatalnak, vagyonosnak illik lenni és minél több saját tőkével kell rendelkezni. S a lakások árai egyre csak emelkednek, tavalyig még tartós tartozkodási engedéllyel (10 éves) akár még 90 százalékos hitelt is lehetett szerezni egy-egy banknál, ma már, a 80 százalékos is sikernek számít, átlagban csak 75 százalékot adnak. A hiányzó összeget sajátból kell pótolni, plusz minél magasabb a lakás, az átirás költsége is magasabb, illetékkel, adóval. Csak szúróprobaszerűen néztem most meg az árakat, egy 60-80 négyzetméteres lakás Lisszabonban legalább 200-250 ezer euró, (határ természetesen a csillagos ég), de a külvárosban is emelkedett tisztességgel, 130 ezer alatt alig akad olyan, ami közel van a tömegközlekedéshez, és nem kell hosszú hónapokig tatarozni és átalakítani, felújítani, hogy élhető legyen.

Az iskola ingyenes, csak a menzára kell költeni, ami hát, olyan is.

Jó minőségű oktatásért mélyen a pénztárcába kell nyúlni, az itteni Waldorf iskola például egy minimálbér (700 euro) árát viszi el havonta, plusz egyéb beiratkozási és egyéb költségek. A nemzetközi, főként angolszász magánoktatás ennél jóval drágább, alsó hangon is tízezer eurót kóstál egy éves költsége. Sportolni az általános iskolában 10 éves korig szinte nincs is lehetőség (a készségtárgyak alsó tagozatban nem is kötelezőek), amikorra a gyerek már minden érdeklődését csak a tablet foglalja le, akkor akad foci mondjuk, esetleg kosárlabda. Külön tornára havonta minimum 35 eurót kell számolni, plusz beiratkozási költségek (ezeket itt valamiért mindig rászámolják.) és ugye hozni-vinni a gyereket.

Aki itt szülne, annak négy hónap után vissza kell mennie dolgoznia, gyakorlatilag rendes állásba, bölcsöde várólistás, és az alacsony fizetés felét elviszi.

Az orvos ingyenes, csak vizitdíj van, a nagyobb cégek külön privát biztosítást ajánlanak (Medis, Medicare), de ez is fizetős természetesen, csak jobb a szolgáltatás, kevesebb a várólista. Annyi viszont pozitívum, ha valaki momentán elveszti a munkáját és nincs másfél éves előző munkaviszonya, ergo semmiféle munaknélküli ellátást nem kap, akkor is térítésmentes az ellátás (vizitdíj mellett), ám a tartozkodási engedélynek érvényesnek kell lennie, különben mindent teljes áron számolnak. Az otthoni diplomákkal is lehet érvényesülni, szakmától és iskolától függően de a szabályok sokszor furák, egyeteme is válogatja, mit és hogyan fogadnak el.

A továbbtanulókat érhetik meglepetések, nem ritka, hogy még egyszer elvégzik az alapképzést, mert így egyszerűbb és akkor már lesz kapcsolódás a rendszerhez, lesz ismeretség, ami által lehet tudományos területen is érvényesülni. Mert ez az ország az innovációra nem sokat költ, az ösztöndíjakért nagyon jól kell tudni helyezkedni, nemcsak tanulni.

Ez az ország nem feltétlenül az ambíciózus emberekre van kitalálva,

nyugdíjasként élhető, nem zajos, nem veszélyes, nem nyűzsis, és az idő – főleg délen – kellemes (feltéve, ha a lakást is kellőképpen leszigeteljük, vagy átépítjük, mert a  fűtés itt, divat). Az, aki kivándorol, mindig jobbat szeretne, azért megy el, leginkább anyagi téren szeretne jobban érvényesülni. Feláldozza az idejét, feladja a komfort zónáját, a gyökereit, hogy előre kiszámolt, s leginkább sok-sok kiszámíthatatlan új körülmény között érvényesülni próbáljon.

Nem mindenkinek való ez a móka, az A, B, C, D-tervek mellé kell egy ZS-terv is akár és egy jó hátország.

Ez történt ma!